WALT WHITMANN
Dezső Kosztolányi translation
Walt Whitmann 1819 május 31.-én született West-Hillsben (Long Island). Irnokoskodott, falusi tanító volt, majd mint könyvnyomdász kereste meg kenyerét. A nyomdából átmegy a szerkesztőségi szobába: újságot ír és szerkeszt. Később ácsmesterséget tanul, a polgárháborúban betegeket ápol, összes szerzett pénzét elosztogatja és teljesen elszegényedve új állás után néz, hivatalt vállal. Versei miatt ezt az állását is elveszti. Bejárja Középamerikát és Délamerikát, elégedetten és boldogan kószál, barátkozik a néppel és a gyerekekkel, lassan írja férfias, bátor, újszerű verseit. Sohase házasodik meg. Gyönyörű szál ember: kemény, izmos, vidám. Akik érintkeznek vele, rajonganak érte. Mindenki úgy hívja „a jó, deres költő“, mert dús haja már fiatalkorában megőszült. Camdenben 1892 március 27.-én tiszta szegénységben hal meg.
Walt Whitmann jellemzően amerikai költő. Poe Edgar, aki európai szülőktől származott, lelke szerint sohase volt amerikai, az európai mult, az európai elfinomultság végzetes kincseit kapta örökbe. Walt Whitmann az új világ új lirikusa. A mult nélkül való hazája modern csodáit énekli, a természetet és a technikát, a szabadságot és az energiát, a demokráciát és az egyszerűséget, az élet ujjongó vidámságát. Elemi erő lüktet benne. Az amerikaiak sokáig „őrült költő“ – nek nevezték formátlan versei miatt, de ma már a tankönyvek s igazat szolgáltatnak őseredeti költészetének és apostolian egyszerű, következetes életének.
MUNKÁI. Összegyűjtött versei „Leaves of Grass“ (Fűszálak) címen jelentek meg (1891).
IRODALOM. A „Vasárnapi Ujság“ 1874. évfolyamában egy cikk foglalkozik vele. Kosztolányi Dezső a „Független Magyarország“-ban ismertette.
WALT WHITMAN
VALAKINEK, AKI NEMSOKÁRA MEGHAL WALT WHITMAN Mindenek közül téged választalak ki, mert hírt hozok tenéked. Meg fogsz halni – bármit beszéljenek a többiek, én nem köntörfalazok, Kemény vagyok és határozott, de szeretlek téged – nincs a számodra menekvés. Lágyan fejedre teszem a jobbomat, hogy érezd. Én nem papolok, lehajtom a fejem és félig eltakarom. Nyugodtan üldögélek és hűséges maradok, Én több vagyok az ápolónál, több a szüléknél és a szomszédoknál, Én feloldalak téged mindentől, csak önmagadtól nem, Csak a testedtől és a lelkedtől nem, amely örökkévaló, te biztosan megszabadulsz. Csak hulládat hagyod itt, mint csúnya szemetet. A nap sose látott utakra süt, Edző gondolatok töltenek meg, bizalom; és mosolygasz Elfelejted, hogy beteg vagy, mint én is elfelejtem, hogy beteg vagy Már nem is látod a gyógyszereket, már nem is törődsz síró barátaiddal: veled vagyok, A többieket nem is engedem hozzád, mert itt nincs helye szánalomnak, Én se szánlak, de véled ujjongok.
TÉLI MOZDONY WALT WHITMAN Téged dalollak, A tomboló viharban, a hóban, a hanyatló téli nap alkonyatán, Teljes fegyverzetedet, mértékes kattogásod és forradalmas dübörgésed, Fekete, hengeres tested, aranyos bronzod és ezüst acélod, Súlyos haránt-rudaid, párhuzamos-egyforma kerekeid, forgó, oldalt csikorgó kerekeid, Ütemesen neki dagadó dohogásod és hortyogásod, távolba vesző zakatolásod, Előre meredő nagy lámpásodat, Hosszú, halványan libegő füstbokrétádat, amelyet gyengéd bibor színez, A kéményből kipöfékelő sűrű-sötét füstfellegeidet, Remekbe kovácsolt testedet, rúgóid és szelepeid, a kerekeid remegő ragyogását, Engedelmesen utánad kocogó vidám kocsiaidat, Amelyek csendbe-viharba, lassan vagy gyorsan mindig követnek. Te a modern élet példája, – jelképe a mozgásnak s az erőnek – szárazföld ütere, Téged dalol ez egyszer a múzsám, versekben énekel, ahogy lát Birkózva az ölelő szélrohamokkal és a hófúvással, Amint nappal füttyentve rohansz tovább, Éjjel pedig néma lámpáid lengeted. Tűztorkú szépség Dübörögj végig az énekemen garabonciás muzsikáddal, lobogó éji lámpáiddal, Őrülten vihorászó kacajoddal, visszhangzó és mindent megingató földrengésszerű robajoddal, Te önmagad törvénye, mindig a saját nyomodat őrző (A könnyes hárfa s a nyafka zongora beteg érzékenysége nem a tiéd) Rémült trilláidat a szikláknál s a dombok fordulóinál Röpítsd a puszta vidékre, a puszta tavakra, A nagy szabad égbe bátran, vidáman és erősen.
SZÉP ASSZONYOK WALT WHITMAN Asszonyok ülnek vagy mennek – egyikőjük öreg, másikuk fiatal, Szépek a fiatalok! de az öregek még szebbek!