CAMILLE MAUCLAIR
Dezső Kosztolányi translation
Camille Mauclair 1872 december 29.-én született Párisban. Hajlékony lélek, erős intelligencia, aki inkább harcosa az irodalomnak, mint alkotó. Kritikai munkái köteteket tesznek ki. Sokat verekedett a modern norvégekért, különösen Ibsenért.
MUNKÁI. 1895-ben tette közzé verseskönyvét „Sonatines d’Automne“ (Kis őszi szonáták), 1904-ben jelent meg „Le Sang parle“ című verseskönyve (A vér beszél).
RAJZ CAMILLE MAUCLAIR Ó nyisd ki lányom a kaput, Kopognak, gyenge liliom. – Nem nyithatom ki, idegen, Tükröm előtt hajam bodoritom. Ó nyisd ki lányom a kaput, Ha nem nyitod, itt meghalok. – Nem nyithatom ki, idegen, Most fűzöm be a cifra szallagot. Ó nyisd ki lányom a kaput, Öreg vagyok, erőm lohad… – Nem nyithatom ki, jó apó, Mostan kötöm fel fényes láncomat. Ott künn egy ember összerogy, És meghal a kapud előtt. – Hát haljon meg, mit bánom én, Sohase láttam, nem szerettem őt.
ESIK AZ ESŐ CAMILLE MAUCLAIR A lomb elernyed Künn a sövény mentén a víz világol; A könnyű zápor Vesszőzi az erdőt s a kertet. A kerítésen alvó, szürke ég. A zöld zsalu a vízben tükröződik. Alig hallhatni a vihar neszét S hull-hull a lombról szerteszét, Egész a földig Zokogva síró szürkeség. Hét óra. Az ég szelíd arany. A táj a ködbe olvad szótalan. A csönd remeg, most minden hallgat, A rozsda-szín kert nyugovóra tér, A búcsúfényben még kigyúl egy ablak… S az Isten éje jő, a néma éj. Ó lágy eső s te csend csodája Uralkodj fáradt lelkemen, Jöjj esős, csendes sejtelem. Minden békítő feledés. Minden mély, álmos éjbe vész Már a sötét erdő se fél. És én kinézek s hallgatom a csendet És elpihen a szenvedély És bámulok, akár egy néma gyermek…