STRINDBERG ÁGOSTON

Strindberg 1849 január 21.-én született Stockholmban Nagyapja kereskedő, aki roppant érdeklődött a művészetek, különösen a színpad iránt. Apjának hajózási szállító-vállalata volt, anyja Eleonora Ulrike Norlig, szegény szolgálólány. Róla írja később egyik könyvét, amelynek a címe: „A cseléd fia“. Anyjától végzetes örökségül kapja a demokrata vért. Az apja finn származású. Nyomasztó kispolgári környezetben nőtt fel. Nem csoda, hogy első írásaiban azonnal e családi élet ellen fordult. Iskolai éveiről sem szívesen emlékszik meg. Anyja korán meghalt, mostohaanyját pedig nem szívelhette. A fiatal fiú keserű éveket élt át és csak a természet iránti szeretete és roppant tudományvágya tartotta benne az egyensúlyt. 1867-ben beiratkozik az upsalai egyetemre, de nem volt pénze, abba kellett hagynia tanulmányait. Nyomorúságos tanítói állást vállalt egy stockholmi népiskolában. Később egy hírneves orvos gyermekeit tanítja. Orvosnak készül, de megbukik a vizsgán és színésznek megy. Mint színész sem boldogul. Ir nehány színdarabot. Egyet a király pályadíjjal jutalmaz és Strindberg tovább folytathatja tanulmányait az upsalai egyetemen. Többször nősül, házasélete majdnem mindig boldogtalan. Heves harcai vannak az irodalmi emberekkel. Drámái, regényei, elbeszélései forradalmat jelentenek a világirodalom történetében. Gyorsan változtatja nézeteit: fejlődik. Annyit tud, mint egy régi polihisztor. A gyermekkora lírai. Utána a természettudomány reálistává és szociálistává teszi. Később, öregkorában visszatér a lírához, az intuícióhoz, a miszticizmushoz és megírja a „Kék könyv“-et. 1912-ben Stockholmban meghal.

Strindberg az újkor egyik legnagyobb lángesze. A kedély és a jellem, a teljes nőiesség és a teljes férfiasság, az állítás és a tagadás, az aszkézis és életszeretet, a romantika és reálizmus, a germán titokzatosság s a finn-ugor józanság között mozog. Benne az írónak egy eddig teljesen ismeretlen típusa érkezett meg. Állított a mai korban és becsületet szerzett a már majdnem csődbe jutott modern literatúrának, amely előtte csak bájos és meglepő részleteket látott az életből s tág perspektívákig, az egész életet átfogó egyetemességig emelkedni sohasem volt képes. Mestere a versnek, a regénynek, a drámának. Kémiai, nyelvészeti, növénytani, történetfilozófiai, pszichopatológiai tudása alapos és egyéni. Majdnem mindenkivel tartott (amint a lelki fejlődése kivánta) és majdnem mindenkivel harcolt. A nőgyűlölete inkább lírai, mint filozófiai meggyőződés. Szerinte a nő nem jó és nem rossz, hanem csak nő, egy egészen külön lény, aki a csel vékony selyemszálaival kötözi össze a férfit, az erős, izmos óriást és öl azért, mert természete a rontás. A szem jól lát, csak a tükör torzít. Strindberg nagyon ismeri a nőt. Soha író még annyi (és oly jó) asszonyportrét nem rajzolt, mint ő.

Vérmérséklete lírai. Még a tárgyakat is úgy látja, hogy a saját lelkét adja nekik. Ez a temperamentum, amely annyit háborgott egyéb írásaiban, a verseiben elpihen. Csöndes, idilli verseket ír. A vers a harcos ünnepnapja.

MUNKÁI. Sebláz 1883, Alvajárók 1883, Szerelmi líra 1902, Hexameter 1902.

IRODALOM. Strindbergről cikket találunk Szilágyi Gézától a Bálint Lajos fordításában megjelent „Julia kisasszony“ előtt (Modern Könyvtár), Antal Sándor: Antinobel-díj Strindbergnek (A Hét 1910), Antal Sándor: Strindberg (A Hét 1911,) Altenberg: Strindbergről (Nyugat 1911 március 1), Kosztolányi Dezső: Strindberg (A Hét 1912 május 5), Szabó Dezső: Strindberg (Nyugat 1912 június 1), Bálint Lajos: Strindberg (Uj Élet 1912 10. és 11. szám).

STRINDBERG