LORENZO STECCHETTI
Dezső Kosztolányi translation
Lorenzo Stecchetti (igazi neve: Olindo Guerrini) Forliban született 1845-ben. A bolognai egyetemen tanult, számos tanulmányt és értekezést írt. Igazi sikerét a „Postuma“ című kötetével érte el, hírnevét pedig részben egy irodalmi fogásnak köszönheti, amennyiben saját verseit sohase élt unokaöccse neve (Lorenzo Stecchetti) alatt adta ki, aki – mint romantikus előszavában elsírta – poéta volt és tüdővészben halt meg. A versek erős visszhangot keltettek. Mindenki falta ezeket a különös verista verseket és kereste a fiatalon elhalt költő sírját. Mikor kiderült a suskus, rendkívül sokan támadták Stecchettit (a név rajta ragadt), de sikere ebben az arányban nőtt, a könyve számtalan kiadásban fogyott.
Sikere különben nem indokolatlan. Stecchetti az olasz lírában új hangot ütött meg: a verizmus hangját. A régi romantikusokkal, manzonistákkal és Carducci akadémikus költészetével szemben az életet a maga valóságában és fönségében festette. Azóta iskola képződött körülötte.
MUNKÁI. Postuma 1877 (Hátrahagyott versek).
IRODALOM. Verseiből többet fordított: Radó Antal (Idegen költők albuma), Jánosi Gusztáv, Kozma Andor, Abádi Imre.
SZONETT LORENZO STECCHETTI Ti szélre hányott árva énekek, Emlékbe foglalt édes ifjúságom, Kedv és panasz, öröm és sok-sok álom, Szegény rímek, mi lesz ti véletek? Ó jaj, repüljetek el reszketeg E rossz világból, ahol egyre vágyom; És szóljatok tűz-nyelvvel, tűzre vágyón, Hisz mind szerelemből születtetek. És leljétek meg végre hölgyemet, Kihez halálos kedv és büszke vágy von, Legyen a szavatok végrendelet, Mondjátok el, hogy mily tűz égetett, S ő érte sírtam a halálos ágyon, Ti szélre hányott árva énekek!