← Table of contents
Modern költők

JOHN KEATS

Dezső Kosztolányi translation

John Keats 1796 október 29.-én született. Az orvosi pályára készült, sebész-orvos volt, de nem sokáig folytatott orvosi gyakorlatot. 1817-ben jelent meg ifjúkori költeménye (Endymion), 1818-ban egy másik kötet (Hyperion). Ezeken a könyveken már érezni egyéniségét. A tárgyak idegenek és régiek de a költő, aki az idegen és régi tárgyakon át beszél, ízig-vérig modern. Keats kortársa Shelleynek. De Keats föltétlenebb költő, egészebb lírikus, mint Shelley. A Szép a főcélja, az Ember a főtárgya, lírájának egy igazi ihletője van: Önmaga. Sokkal közelebb volt hozzá a francia forradalom, hogy ezt be merte volna vallani, álarcot öltött, görög és középkor tárgyakhoz fordult, hogy önmagával és ne a kor problémáival foglalkozzék. A mai modern ember azonban egyre szívesebben olvassa. Kis lírai versei az új költészet kincsei. Verseiben gyengédség, prerafaelita törékenység, nemes és tiszta líra van. Keats egész életében betegeskedett. Tüdővésze miatt délszakra kellett mennie, Rómába és ott is halt meg, 1821 február 27.-én, nagyon fiatalon, huszonnégy éves korában.

MUNKÁI. The poems of John Keats (London, J. M. Dent).

AZ ÁLOMHOZ JOHN KEATS Ó, csöndes éjjel enyhe balzsama! Lágy ujjaiddal érints könyörülve Fénytől futó, éjimádó szemünkre S borítson el felejtő éjszaka; Ó, édes Álom! hogyha akarod, Törd meg dalom most s fogd le gyenge pillám, Vagy várd meg a záró áment, amíg rám A mákonyos ágy suttog altatót; De óvj s erősíts, mert a vánkoson A sírba szállt nap árnya átoson; Űzd el szobámból a búsarcu gondot, Mert éjjel áskál, mint sunyi vakondok; Csukd el a lelkem ékszerét vigyázva S fordítsd meg kulcsod az olajos zárba.

KÖD MULTÁN JOHN KEATS Ha nem sír a köd már a sík körül És eltűnik a tél haragja végül, Jön egy nap Délről és a beteg égrül Minden picinyke foltot letörül. A zord idő engesztelőn nevet, A Május majd általveszi örökjét S úgy legyezi pillánkat a hűvösség, Mint a rózsát az enyelgő permeteg. És álmok intenek – egy szebb valóság – Érő gyümölcsök – bimbók, gyenge rózsák – Egy alvó gyermek halk lehellete – A homokórán andalgó zene – Sappho bús bája – ábránd, béke, hála – Ligeti csermely – s egy költő halála.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings