EDMONDO DE AMICIS
Dezső Kosztolányi translation
Edmondo de Amicis Onegliában született 1846-ban. A katonai pályára készült. Résztvett mint kadét az 1866-os háborúban. 1870-ben kivált a hadsereg kötelékéből és teljesen az irodalomnak élt.
Amicis prózája kedves, meleg és ragyogó. Mint prózaíró aratta legnagyobb sikereit. Utirajzai kapósak, ifjúsági könyve: a „Szív“ pedig páratlanul népszerű, sok kiadást ért meg olaszul is, magyarul is. Verseket pályája elején írt, többnyire csak szonetteket, amelyekben – a parnassienek módjára – egy-egy jelenetet vagy tájat rögzít meg.
MUNKÁI. Versi, Milano 1882.
IRODALOM. Amicis több szonettjét Radó Antal fordította le (Idegen költők albuma).
HOLLAND TÁJ EDMONDO DE AMICIS A végtelenbe nyúló messze sík A nedves ég alatt hallgatva gyászol. S a sok mező oly néma, árva, távol A viharos ég is sötétedik. Borzong a víz, remegnek a gyepűk, Az égerfák csüggedve lehajolnak, Minthogyha gyásznak, éji borzalomnak Borús sejtelme szállna mindenütt, Csupán a part mentébe füstölög Egy házikó a nyárfasor között S egy óriás malom forog zokogva. És a határtalan mezőn olyan Gondolkozóan, búsan, álmosan Bukik le-föl a hófehér vitorla.
A JÉGESŐ EDMONDO DE AMICIS Paskolja zúgva a szegény rögöt, A törzseket, a rengő, árva ágat, Visszhangozó, sötét mesgyéken áthat, Ugrál, kopog, bukfencezik, görög. Csatornákat ráz, táncol a tetőn, Sziszegve söpri a zsendült vetést el, Lehull az erkélyről vad szökkenéssel És ablakot, vázát tör vakmerőn. Rakásba gyűl, fehérül mindenütt, S a fáradt légben csöndesen kopogva Foszlik zörömbölő haragja szét. Egyszerre még vadabbul szerteüt, Aztán elhallgat minden s a romokba Hideg mosollyal néz a tiszta ég.
A VASÚT EDMONDO DE AMICIS A vonat a tenger felé zörög, Átvág a hegy kivájt, fekete öblén, Kijő a napfényt víg füttyel köszöntvén S eltűn az erdő lombjai mögött. Rázkódva a dübörgő hídra fut, Szérükön és sírkerteken dörömböl, Elsurran a magányos, néma völgy-öl, Vágtatnak a nyugodt tanyák, faluk. Cserjéken és legyűrt füvek felett Vas-teste száguld, mint a képzelet Megáll az ijedt paraszt szeme rajta. Aztán alig fut, kattog szeliden S nagy paloták közt végre elpihen Az összepörkölt vascsapok haragja.