HENRIK IBSEN
Dezső Kosztolányi translation
Henrik Ibsen 1828 március 20.-án született Skienben. Jómódú kereskedő-familiából származott, német, dán, skót vérkeveredésből. Mikor Ibsen nyolc esztendős lett, szülei elszegényedtek és tizenöt esztendős korában már maga kereste a kenyerét. Festő akart lenni, de pénze nem volt hozzá és egy grimstadti gyógyszertárba áll be segédnek. Titokban itt a maturára tanul, orvosnak készül. Családjával lassanként megszűnik minden közössége, csupán hugával, Hedviggel tartja állandóan az érintkezést. Ezt a testvérét nagyon szerette és a „Vadkacsa“ című darabjában megható emléket állított neki. Grimstadtban Ibsen egyedül él, távol a társaságtól, amelyet lenéz. Ebben az időben szatírikus verseket ír és karrikatúrákat rajzol. Az 1848.-i politikai áramlat őt is magával ragadja. Magyarországnak szabadságdalt ír, svéd és norvég honfitársait pedig felhívásban buzdítja, hogy legyenek segítségére dán testvéreiknek, akiket „a vad német horda“ szorongat. Ebben az időben Krisztiániába megy az egyetemre. Barátaival lapot alapít. Sokat küzd a dráma és a színpad reformjáért. 1851-ben „Az első norvég nemzeti színház“ Bergenben meghívja rendezőül és házi szerzőül. 1858-ban megnősül, egy év mulva fia születik és újból küzdenie kell a megélhetésért. Fiának keresztapja Björnson, akihez egész haláláig forró barátság köti. Sokáig jóformán csak drámákat ír, de amikor 1871-ben mint a khedive vendége, a szuezi csatorna megnyitásához keletre utazik, felbuzdul újra lírai vénája. Ibsen huszonkét esztendőt tölt önkéntes számüzetésben külföldön. Sokáig lakik Drezdában és Münchenben. Nappal a dolgozószobájában tartózkodik, estefelé egyedül sétál a városban, bemegy a kávéházba, egy pohár likör előtt elolvassa a lapokat, azután hazatér. Évekig így folyik az élete, akkor is, mikor már európai csengésű a neve. Közben két ízben kergeti haza a honvágy és bár elhatározza, hogy Norvégiába, ahol üldözték és nem méltányolták eléggé, „soha be nem teszi a lábát és minden közösséget megszakít vele“, 1891-ben visszatér Krisztiániába és ott is marad állandóan. 1900-ban könnyebb szélütés éri. Ettől kezdve betegeskedik és 1906 május 23.-án meghal, a felesége karja között.
Ibsen verseiben az a fojtott, tompa pátosz kísért, amely drámai dikciója fölött lebeg. Tartózkodó, de mély líra ez. Egy hallgató lírája.
IRODALOM. Ibsenről annyit írtak, hogy a cikkek özönét nem lehet számon tartani. Gerő Ödön számos cikkben és tárcában foglalkozott vele (Pesti Napló és a régi Élet 1891) Szilágyi Géza: Ibsen (Pesti Napló 1897), Osvát Ernő: Ibsen (A Hét 1900), Cholnoky Viktor: Ibsen (Magyar Géniusz 1902 március 29), Salgó Ernő: Ibsen (Jövendő 1903 május 21), Halasi Andor: Ibsen (Budapesti Napló 1905 december), Alkalay Ödön: Ibsen technikája (Figyelő 1908). Fenyő Miksa lefordította Alfred Kerr Ibsen-cikkét (Figyelő 1908).
A magyarokhoz intézett ódája több magyar fordításban jelent meg. A Peer Gynt-et Sebestyén Károly fordította le (Olcsó könyvtár). Újabban lefordította – norvég eredetiből – Patthy Károly (kézirat).
HENRIK IBSEN
AZ ÉSZAKI LOVAG HENRIK IBSEN Délszakra sodorta Egy könnyű hajó, Fájt már a szívének Az északi hó. A tengeren eltűnt A jéghegy, a mult. A délszaki tájon Bús vágya csitult. Felgyújtja hajóját; – S a kék levegőn A füstgomolyagból Híd kel remegőn. S a délszaki éjből, Hol lángol a nyár, A hídon a ködbe Egy árny hazajár.
VÉGE! HENRIK IBSEN Mind kikísértük, Elment a vendég; Szavuk a szellők Már elkeverték. Most tompa csend van, Hol énekeltél. Sötét a kert lenn, Sötét az erkély. Rövid akkord volt, Egy kósza ábránd! Vendég, ki jött és – Aztán tovább állt.
DUETT (BRAND) HENRIK IBSEN EJNÁR Ágnes, pici pillém, százszinü lepkém, Mindjárt a rabom vagy, drága, bohó! Hálót kötözök, hurkot bogozok most S az énekem, az lesz a pillefogó. ÁGNES A pille a rózsa vidám szeretője, A rétre repül, a világra pihen. Kergess a mezőkön fürge legényke, Dalolva a réteken üzz szeliden. EJNÁR Ágnes pici pillém, százszinü lepkém, Hálómból a lány sohasem szabadul. Hiába repülsz, a karombba szorítlak, Hálómba, szivembe kerülsz te rabul. ÁGNES Ha pille vagyok, szálljak csapodáran, Ringasson a lengedező fuvalom. Ha megfog a hálód, a himporomat védd. Engedd el a szárnyam, eressz szabadon EJNAR Oly lágyan emellek a tenyeremre, Börtönnek a szívem kellemetes. Örökre kacagj itt, éld a világod, Táncolva, ujjongva, dalolva szeress.