SULLY PRUDHOMME
Dezső Kosztolányi translation
Sully Prudhomme 1839-ben született Párisban. A gimnáziumban kitünően tanult, a politechnikára készült, rokonai ipari pályára szánták, egy vasgyárba adták, később azonban a párisi jogi fakultásra iratkozott be és ügyvédi irodában dolgozott. Rokonai szigorú vallásosságra nevelték, a katholicizmus misztikuma erős hatással volt reá. Első kötetét 1866-ban adja ki és már a kezdő verseiben is gyengéd, finom poétának mutatkozik. Hamarosan felkeresi a parnassieneket, akiknek a szépségről és a tökéletességről való nézetük nagyon egyezik az ő művészi felfogásával. Sully Prudhomme azonban emberibb. A parnassienek romantikus színei helyett az emberrel foglalkozik. 1870-ben a háború és a kudarc megtöri, második könyve csak 1872-ben jelenik meg. 1881-ben beválasztják az akadémiába, 1902-ben megnyeri a Nobel-díjat. Sully Prudhomme nem fűszeres és izgató temperamentum, de költő, lágy kedély, választékos és nemes művész.
Szász Zoltán így jellemzi őt: „Méltósággal viselt melankólia: ebben az allürben megvan a Justice és a Bonheur egész költője. Melankólikus, ez kétségtelenül tökéletlenséget jelent, mert a szeplőtlen nagyság, a legkifejlettebb tehetség derűs, vidám, borongásnélküli. Minden gyötrelem, még a legnemesebb, még a legvégső kérdések megfejthetetlensége fölött érzett metafizikai bánat is életerőveszteség lévén, az egyén értékbeli hanyatlását jelenti. Spinoza ezt úgy mondta, hogy minden bánat egy kapu, mely csekélyebb tökéletességbe vezet. Ez a melankólikus alaptermészet meg is fosztotta Sully Prudhommet a titáni erőtől, a kifejezés férfias hatalmasságától s bizonyos lágy, szelíd jelleget adott neki. Hogy a féktelen szenvedély vagy a túlságosan nüanszált raffináltság, két manapság különösen kelendő lirikus-erény, hiányzanak belőle, ez nem fogyatékosság, mert benne meglevő tulajdonságokhoz viszonyítva alsórendű kvalitások. Nemesség, mélység, tisztaság, finomság, gyöngédség, világosság: ezek az idealista erények éltek ebben a mélabús remetében.“
MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: Stances et Poèmes 1865 (Stanzák és költemények), Les Epreuves 1866–1872 (Megpróbáltatások), Les Solitudes 1869 (Magány), Le Bonheur 1888 (A boldogság).
IRODALOM. Szász Zoltán: Sully Prudhomme (Nyugat 1908 január 1), Ferenczi Zoltán: Sully Prudhomme (Budapesti Szemle 1910 július).
Verseiből fordított Vargha Gyula, Zempléni Árpád, Kacziány Géza, ifj. Szász Béla, Reviczky Gyula, Béri Gyula, Szabados Ede, Váró Ferenc (A XIX. század francia lírájából, a Kisfaludy-Társaság kiadása, II. kötet), Telekes Béla és még igen sokan.
AZ ÜRES SZÉK SULLY PRUDHOMME Ha a kedves örökre elhagy, Sejtjük, mily nagy a veszteség, De a síró szó szánkon elfagy, S a könny nem jő szemünkre még. Sem nehéz, fekete vászon, Sem a Dies irae sora, Nem tud könnyíteni a gyászon, Ajkunk lezárja egy csoda. Könnyekbe fulladunk meredten, Ha ránk tekint a sírtorok És a koporsón tompa csendben A rög nehéz zajjal kopog. De hogyha jönnek csöndes esték, Keressük a kedves személyt, Némán mered ránk egy üres szék S akkor szívünk – mindent megért.