A FUTURISTÁK

Lármás manifesztumok beszélnek az olasz futuristákról, akik a költészet forradalmát hozzák. Minden két három hónapban kibocsátanak ilyen manifesztumot, körvonalazzák elveiket, agitálnak a céljuk mellett. Hitük szerint a mai egész literatura csak az elfinomult és beteg polgárságnak tömjénez. Az új ember kemény és hősi. Szereti az erőszakot. Megveti a multat, amely minden tettét elvánnyasztja. Nem szégyenli az ösztöneit se. A futuristák reakciósak. Túlzottan patrióták, a háború, a vérontás prédikálói, hívei mindannak, ami erő, tett, bátorság. Romantikájuk nincs. Az újkor diadalát a gépek és az aeroplánok hirdetik. Még a mult lángeszeit is megfogadják. Annyira ellenségei a hagyományoknak, hogy a központozást eltörlik, nem ismernek pontot és vesszőt, felkiáltójelet és nagybetűt, a mondatot megsemmisítik és hangutánzó szavakkal próbálják közölni a gondolataikat. A programmjuk – maga egészében – nem értéktelen, sok új és igaz van benne, akad köztük néhány nem mindennapi tehetség is, de a közönség jó része még csak érdekes kuriózumot lát a futurista mozgalomban, az íróikban pedig csak bohócokat.

Hogy megértsük őket, Olaszországba kell mennünk. Aki ismeri nemcsak a futuristákat, hanem az olasz életet, a mindent túltkiáltó olasz multat is, az nem feltétlenül és nem mindig nevet rajtuk. Az úgy látja az olaszságot, mint egy koldust, aki nyakában a mult fakó tarisznyájával halad előre, gyümölcsöktől roskadozó fák alatt, dús vetések közt, éhesen. A tarisznya tele van arannyal. Ez a koldus az aranynak csak a terhét érzi. Nem lehet az aranyon semmit se vennie, mert a multé. De vinni kell. Azaz a futuristák – az olasz futuristák – minden küzdelme abban lel magyarázatot, hogy a földre csapták az aranytarisznyát, a klasszicizmusnak a kölöncét, amely évszázadokig gátolta az olasz művészetek szabad fejlődését és csak mintákat nyújtott. Az olasz esztéta volt, szíve szerint nem lehetett művész. Náluk minden emlék, a kilincs és a székláb, a késnyél és a leghitványabb tégla is, a nyelv, ez a datolya-édes és virágos hömpölygés már maga kész, nagyon kész dal, a színek a klasszikus hagyományok rabságába beleszáradnak, a formák még mindig bilincsekben dermedeznek. Ez nem is otthon, de börtön. Csakis Olasz országban születhetett meg a futurismo, mert csakis itt lehet a felosztás alapja s egyben művészi világnézet, a jövő és a mult csakis itt állhatnak igazán szembe a futuristák (a jövősök) és a passatisták (a multasok). Nagyon érthető, hogy néhány ember megsokalta a klasszikus mult uralmát és modern reakciót keltett ellene. Elég volt a síma szépségből, a polgári szatócsintelligenciából, a könyvmolyokból, a klasszika filológiából, le kell bontani a múzeumokat, fel kell gyújtani a könyvtárakat és a halott latin istenek helyett új szimbolumokat kell hozni. A szárnyas Mercur helyett: egy szárnyas Aeroplant, a részeg Bacchus helyett: egy Versenyautomobilt és Jupiter helyett: a kék eget, folyókat, a hegyeket, a természet teljesen zengő szépségeit, a barbár és egész életet.

Régi művészi forradalmakat juttatnak eszünkbe ezek a kócos és sokszor kómikus emberek. A francia romantikusokat, akik piros mellénnyel és lobogó sörénnyel jártak, az angol romantikusokat, akik nyakkendőt se tettek, a „Sürmer“-eket és a „Dränger“-eket, akik tébolydákban haltak meg, vagy a szimbolistákat, akik fényes nappal csillaggal ékes mágussüveggel sétáltak a párisi körúton, mint ma a cirkusz reklám-emberei. Gyerekes ez a forradalom? Minden forradalom gyerekes. A futurista tiltakozik a részlet-művészetünk, a parfümös, finomkodó életünk a természettudományos világnézetünk, az analizáló és kevésre jutó pozitív tudományunk ellen és egy nagy egységet, az intuíció egységét keresi. A boxmérkőzést vagy az automobiltúrát többre becsülik a mult minden művészeténél és tudományánál. Lelkük és trombitájuk F. T. Marinetti, aki egyben költőjük, kiadójuk, imprezáriójuk és hirdetési ügynökük, ez a fekete és zömök több-milliomos, aki kibérelteti a párisi színházakat és a tömegnek ingyen adatja futurista drámáit, aki ingyen küldi a világ minden részébe a futurista nyomtatványokat, aki Bumeliánál a tripoliszi háborúban rekedtre ordította magát, dicsőitve a militarizmust és utóbb a balkáni háborúban – a bolgár táborban – egy kocsiszínben, a korcsma asztaláról naponta négy óráig beszélt és izgatott az eszméi mellett, olaszul, franciául, angolul és németül.

MUNKÁIK. A futurista költők versei 1912-ben jelentek meg vastag kötetbe gyűjtve, a „Poesia“ című lap kiadásában „I poeti futuristi“ (A futurista költők) címen.

IRODALOM. Babits Mihály: Futurizmus (Nyugat 1910 ápr. 1), Szabó Dezső: F. T. Marinetti (Nyugat V. évfolyam, 16. szám), Szabó Dezső: Luciano Folgore: Il Canto dei motori (Nyugat V. évfolyam, 16. szám), Kosztolányi Dezső: Futuristák (A Hét), Kosztolányi Dezső: Il futurismo (Élet), Balázs Béla: Futuristák (Nyugat 1912 április 1), Szabó Dezső: A futurizmus: az élet és művészet új lehetőségei (Nyugat VI. évfolyam, 1. szám), Balla Ignác Marinettiről és társairól az „Új Idők“-ben írt.