JEAN ARTHUR RIMBAUD
Dezső Kosztolányi translation
Jean Arthur Rimbaud 1851 október 20.-án született Charlevilleben. Az apja katonatiszt, az anyja egy jólelkű és nemes asszony, aki szeretettel neveli. Rimbaud azonban forradalmi vérmérséklet. 1870-ben megszökik hazulról, Párisba megy. Az élete e perctől kezdve csupa hányódás-vetődés, kaland, hazárdjáték. Újra hazamegy és újra visszatér Párisba, aho koplal, lakás nélkül csatangol, hallatlan nyomorba kerül, a forradalom idején katonának áll be, később megismerkedik Verlaine-nel, 1872-ben elkíséri őt Londonba, Brüsszelben összekülönbözik vele, mire Verlaine kétszer reá lő, bejárja Németországot, Hollandiát, Ausztriát, Itáliát, Svédországot, Jáva szigetét, egy hónapig az erdőben él egyedül, majd hazavetődik és innen Egyiptomba utazik, Ciprus szigetén új vállalkozásba kezd, az élete végén pedig Kelet-Afrikában bolyong, Harrarban arannyal és elefántcsonttal kereskedik. 1891-ben megoperálják a térdtályogát, de a lábát amputálni kell és pokoli kínok között hal meg a marseillei kórházban.
Rimbaud az új költészet csodagyermeke. Fiatal korában bemutatják őt Victor Hugónak, aki „kölyök Shakespeare“-nek nevezi. Nevezetes verseit egytől-egyig nagyon fiatalon írta, azután elnémult, a későbbi éveiben kezébe se vette a tollat. Amikor még a naturalisták és a parnassienek uralma korlátlan volt, új szavakkal, új megfigyelésekkel, új muzsikával jelentkezett, ő a szimbolikus költészet első hírhozója. Termékeny lázat keltett az irodalomban: azután eltűnt. Sok verse világhírűvé vált, köztük a magánhangzókról szóló szonettje, amely így kezdődik: „A fekete, E fehér, I vörös, Ü zöld, O kék…“ A színes hallásról, a betűk zenei értékéről, az érzékek elfinomultságáról és egybeolvadásáról, a vers integrális voltáról először ez a csodagyermek beszélt, aki félig zseni volt, félig kalandor.
MUNKÁI. Poésies complètes, Verlaine előszavával. Paris, Vanier 1895.
IRODALOM. Szini Gyula: A dekadensek (Magyar Géniusz, 1903 január 1). E helyütt Szini két versfordítást közöl Rimbaudtól, köztök a „Magánhangzók“ fordítását is. Szini Gyula: a dekadensek (Jövendő II. évfolyam augusztus 14), Elek Artúr: Verlaine és Rimbaud (Az Újság 1907 december 4), Szabó Dezső: Jean Artur Rimbaud (Nyugat 1911 június 16).
Verseiből fordított: Szini Gyula, Gábor Andor, Kún József. Babits Mihály lefordította „A részeg hajó“-t (kézirat).
JEAN ARTHUR RIMBAUD
A VÖLGYBEN EGY KATONA ALSZIK ARTHUR RIMBAUD Egy zöld liget, ahol dalol, dalol a csermely, Gyémánt- s ezüst-ronggyal tarkázva a gyepet. A nap a hegy mögül idenéz sárga szemmel. A kicsi völgykatlan sugártűztől pezseg. Egy ifjú katona nyílt szájjal, sapka nélkül – Nyaka körül kéklő vadsóskák játszanak – Úgy alszik a füvön, fönn fellegárny sötétül, Úgy alszik zöld ágyán a napba sápatag. Mosolyog. Lábánál madárliliomok. Mint a beteg gyerek alszik és mosolyog. Ringasd szegénykét föld, vedd a karodra: fázik. Hiába illatoz neki a puha pázsit. A napban aluszik, a keze halavány. Nyugodt. Két vörös lyuk tátong jobb oldalán.
A KENYÉR-LESŐK ARTHUR RIMBAUD A téli hóba, téli ködbe A széles pincelyukra dőlve Áll öt gyerek. Feszült inakkal lesve, térden Bámulják, hogy süti a pék benn A kenyeret… Erős, fehér nagyizmú karja A szőke tésztát megcsavarja S bedugja jól. Hallják pattogni a kenyérkét, Aztán a mosolygós, kövér pék Egy dalt dalol. Mind kuksol ottan, egy se moccan És a pirosló lyukra hosszan Néznek kivül. S ha holmi gazdag dáridóra A szőke, illatos cipócska Végre kisül; S a füstlepett gerenda alján Dalolni kezd a drága, halvány Kenyér-darab; És száll a tűz-ajtón az élet, Bús, árva lelkük is feléled A rongy alatt. Ruhájukat a dér befújta, De ég szemük és élnek újra. S csak néznek ők. Rózsás orruk a rácsra nyomják S dalolnak látva ezt a pompát, Bús fény-lesők. Imát dalolnak epedezve S úgy lehajolnak a kemence Szent fényinél, Hogy szétreped rajtuk a nadrág S elkapja lengő ingök alját A téli szél…