FERNAND GREGH
Dezső Kosztolányi translation
Fernand Gregh, egy zenemű-kiadó fia, 1873 október 14.-én született Párisban. 1894-ben újságíróvá lett, irodalmi bírálatokat írt, többek közt egy cikket Verlaine-ről és a cikk keretében – Verlaine verséül – leközölte saját versét, a „Menuet“ címűt, amely alább olvasható. A szavahihetőségében senkise kétkedett. Később leleplezte magát és ezzel a fogással egy csapásra híressé vált. A verseit összegyűjtötte és kiadta Kötete több kiadást ért. Coppée, a fiatal költők felfedezője, meleg cikkben foglalkozott vele, az akadémia díjjal tüntette ki Fernand Gregh-et. A későbbi kötetei jó nevet szereztek neki, a párisiak ma nagyon szeretik és sokat olvassák őt. 1906-ban a „Les Lettres“ folyóiratot alapította.
Gregh, aki Verlaine és a parnassienek nyomán indult meg és mint boszorkányos utánzó tűnt fel, azóta a saját útjára tért. Irányát maga keresztelte el: „humanizmusnak“. A parnassienekben és a szimbolistákban – írja – az emberi hiányzott. Csak művészek akartak lenni és azok is lettek. Nem gondoltak arra, hogy a művészben mindig az ember érdekel bennünket, mert az emberiesség a közös mérték köztünk és közte. Mi, akik utánuk jövünk, okulván a példájukon, lelkesebb és gyengédebb, intímebb és szélesebb művészetről álmodunk, egyenes és élő művészetről, egy művészetről, amely röviden: emberi.“
MUNKÁI. Fontosabb verseskönyvei: La Maison d’Enfance 1896 (A gyermekkor háza), La Beauté de vivre 1900 (Az élet szépsége), L’Or des Minutes 1905 (A pillanatok aranya).
MENÜETT FERNAND GREGH A menüettek hangja lágyan Új dalra ajzza néma vágyam És könnyezek. Egy dal remeg, a ködbe veszve, A mult ködében, messze-messze És könnyezek. Clavecin-ek panasza sóhajt, Filigrán bánat, bujdosó hang Tovább suhan. Színehagyott kép, régi emlék Egy pillanatra felnevet még, S tovább suhan. Ó áriák, ó könnyes ének, Ó szív-sebek, letört remények Mit bántotok? Válási bú, mely nyögve elhal, Panasz, mit a szív még be sem vall, Mit bántotok? Pajzánul, édesen, szelíden Mért vérzitek, ah, árva szívem Oly szomorún? Ti félig-hallott menüettek Miért zokogtok és nevettek Oly szomorún?
A VÍZ CSENDJE FERNAND GREGH A nagy szökőkút, amely szüntelen Csak könnyezett, miként az árva lélek, A dőlt medencén hallgat s fel nem éled, Meghalt örökre a mult éjjelen. A szélvihar, mely rázta vízporát, Ezüst ködét tépázván vad rohamban, Száraz levélcsomót fú rája halkan És a kihalt víz némán áll tovább… De az elmúlás bánata hatalmas; Míg egykoron a visszhangzó medence A csepp ekhóját halkan visszazengte, Most a vizen dermedten ül a csend S olyan a kút, mint egy könny-tócsa. Hallgass: Itt a halál halk sóhajtása leng.
CSILLAGZÁPOR FERNAND GREGH Azúros éjjel, lanyha, halk öröm, A lenge nyárfasor mint könnyű függöny Selyemzajjal zizeg a kék ködön, A kósza felleg vándor hirnökül jön. Én fekszem a fűben hanyatt És csillagot lesek a fák alatt Ottan pihegnek: sárgák és fehérek; Szél jő, sietve-járó, kotnyeles… S az ágak közt már egy csillag se les, Az ég üres lesz – s mind-mind szerteszéled. Ha jársz a pusztán s nézdeled A csillagos eget, Hogy ég a csillag reszketőn A fák felett, a síkon, háztetőn, Úgy tetszik, hogy mind oda van szegezve A siket űrbe, egy felhő-ereszre És a derűs azúron sorba ülnek, Sok picike aranyos és ezüst szeg… És most az ég örvénylő mélyiből – Oh csoda-éj, arany ribillió! – Esik a csillag, hull, hull millió, Vakítva porzik, csillog és kihül: Szikrázva röppen, Nagy lomha csöppben, Káprázva rándul össze pillám. Bukfencezik, csurog, mint az eső. Süt, mint a villám. S esik, esik a fényes tereken És örökétig hull-hull csendesen.
KIS JAPÁN VERSEK FERNAND GREGH EGY TÖRPE JAPÁN FÁRA Minő nagy itt e vén márványcsöbörbe. Hallgassatok e fára, bármi törpe. Regés Japánba s itt egy a művészet: Egy fában erdőt adjatok, művészek! DÉLUTÁNI HOLD A hold a kéklő égre feljő, Sápadva néz a lombon át, Aztán libeg-lebeg tovább, Oly könnyen, mint egy könnyű felhő… VÖRÖS LÁMPAERNYŐ A vörös lámpaernyő árnya A haldokló, bús parkba szállva Úgy hull a gyöpre, mint egy nyárias, Eltévedett, csodálatos pipacs. TÖLGY Ott áll ragyogva dús, nehéz aranyban, Mezítlen fák közt dacosan időz És míg a többi hervad, csendbe, halkan Belémenekül a késői ősz. KUTYÁK Tél. Most a szél a záron agyarog, Langyos szobában reszket a piros láng, De jó kutyáink bejönnek mihozzánk S bundájukon behozzák a fagyot. S AZTÁN… S aztán, hogy a gond elnyüvi az arcunk És elröpül így negyven-ötven év, Mindenki eldalolja életét, A föld alá bújunk és bölcsen alszunk…