MAURICE MAETERLINCK
Dezső Kosztolányi translation
Maurice Maeterlinck 1862 augusztus 29.-én született Gandban. A családja régi flamand család, amely – mint felesége Georgette Leblanc asszony írja – a XIV. századig vezethető vissza. Nyugalmas gyermekkort élt át. Oostackerben játszadozott, a természet gazdagsága vette körül, az arany búzaföld és a csend, amely szemlélődésre serkentette és a külső élmények helyett befelé mélyülő élményekkel ajándékozta meg. Maeterlinck – a szülei kívánságára – a jogi pályára lépett. Csak rövid ideig volt Párisban. Itt azonban megismerkedett Villiers de l’Isle Adam-mal, az exotikus meseíróval, Catulle Mendés-szel, Pierre Quillard-ral, akikkel a zsenije rokon és barátai mély hatást gyakoroltak reá. Miután megjelent első és egyetlen verseskönyve, 1889-ben, visszatért a szülővárosába, ahol ügyvédi gyakorlatot folytatott, pöröket vállalt, védőbeszédeket mondott. Drámája, a „Princesse Maleine“ feltűnést keltett, Octave Mirbeau vezércikket írt a fiatal és ismeretlen szerzőről a „Figaro“-ban s azóta minden darabja irodalmi esemény. Ezekben a játékokban a lelkünk történései folynak le, túl a téren és az időn az ember cselekszik, szeme előtt a végtelenség perspektívájával, egy mélységes, egyszerű és egységes költő nézi az életet olyan primitíven, mint egy gyermek és egy bölcs. Halkak ezek a drámák, de az egész élet feszítő ereje van mögöttük. Maeterlinck testvériséget tart Ruysbroeck-kel, a flamand és Novalis-szal, a német misztikussal. Érett bölcselmi írásaiban a lét titkait nyitogatja, az intuíció kulcsával: naivitással és szívvel. Maeterlinck pályája egész. Nincs ma költő, aki ily teljesen kifejezte volna az egyéniségét. Útja a katholikus miszticizmusból indul ki és a népmesék gyötrelmes látományain át az életörömig, a tündérmeséig vezet. Kastélyában csöndesen él, sportol, szemlélődik, ír. A nyarat mindig Saint-Wandrille apátságban tölti, itt van a villája, egy régi kolostor romjai mellett. Maeterlinck a becsületrend lovagja. Évekkel ezelőtt megnyerte a Nobel-díjat.
Verseskönyvének címe Serres Chaudes. A tiszta szimbolikus líra ez. A költő felesége ezt a kötetet így jellemzi: „Itten csíraalakban megleljük mindazokat a készségeket, amelyek későbbi munkáiban kibontakoznak. E szorongatásoktól és nyugtalanságoktól vemhes költemények már éreztetik azt a különös légkört, amely majd első drámája hőseit beburkolja.“
MUNKÁI. Serres Chaudes (Üvegház). Páris. Vanier. 1889.
IRODALOM. Szilágyi Géza elsőnek írt tárcát róla (Pesti Napló), Szini Gyula: Maeterlinck (Magyar Géniusz 1902 június 1), Laczkó Géza: Méhek és emberek (Nyugat 1909 január 16), Ambrus Zoltán: A Maeterlinck-Heyse-pör (Nyugat 1910 április 1), Szini Gyula: Maeterlinck (Nyugat 1911 november 1), Kosztolányi Dezső: Maeterlinck (A Hét 1912), Bálint Lajos: Maeterlinck (Magyar Hirlap 1913 november 10).
Maeterlinck több versét Harsányi Kálmán fordította magyarra.
MAURICE MAETERLINCK
IMA MAURICE MAETERLINCK A lelkem reszket csendesen S a testem hervad, Uramisten, Lelkem lilioma, kezem S szemem is, az én régi kincsem. Szegény fiad lágyan fogadd. Elvesztettem pálmám s gyűrűmet; Vedd az imám, virágomat, Mely egy üvegpohárba csügged. Nézd ajkamat, minő sebes, Tekints a bánatomra Jóság, Liliomot lázamra vess És szórj a holt tavakba rózsát. Uram, galambok szállanak, Sárgán, szemem felhős egében. Tépd szét e fájó fátylakat, Mik rám borulnak fázva, kéken.
MEGÖLTEK HÁROM KISLEÁNYKÁT MAURICE MAETERLINCK Megöltek három kisleánykát S nézték szívét a három kisleánynak. Az elsőből boldogság áradt S amerre csorgott vére végig, Három kígyó sziszegett három évig. A második szíve vidám csak S amerre csorgott vére végig, Három bárányka ugrált három évig. A harmadikban bú volt, néma bánat S amerre csorgott vére végig, Három arkangyal állt őrt három évig.
KOPÁR ÓRÁK MAURICE MAETERLINCK Ó jaj, ezek a régi vágyak, Reményevesztett szívek álma, Ábránd, amely halálra bágyadt, Ó régi emlék, régi pálma! Hová futunk, hová futunk ma? Az üres égen semmi csillag; Csak jég van álmos homlokunkra S a holdnál kék lepedők ingnak. Némán sirunk a szoba árnyán, A betegeknek tüze sincsen, És künn havat legel a bárány, Könyörülj rajtunk, Uramisten! Csak én virrasztok még remegve, Csak én várok reggelt s malasztot, Arany napot alvó kezemre, Amit a holdfény megfagyasztott.