HENRY BATAILLE
Dezső Kosztolányi translation
Henry Bataille Nîmesben született 1872-ben. 1895-ben tűnt fel verseivel. Első kötetében, amelynek címe „La Chambre blanche“ (A fehér szoba) az emlékek költője. Marcel Schwob írt eléje előszót s ebben hangsúlyozta, hogy Henry Bataille önálló egyéniség és nem Francis Jammes utánzója, aki – mint ő – „a lelketlen dolgok és a néma állatok költője. Ők ketten testvéri lelkek, egyformán érzékenyek és mindketten ugyanarra az érintésre rezzennek össze.“
Henry Bataille ma már világhíres drámaíró. Drámái a francia színházi évad szenzációi. Ezekkel a hatásra számító, kiesztergályozott és elegáns színdarabokkal erősen eltávolodott azoktól az ideáktól, amelyeket első verseskönyvében vallott. Lírája utóbb nem mélyült, csak elszélesedett.
IRODALOM. Bataille nagyon sok drámáját bemutatták nálunk. Számos nagyobb és kisebb cikk foglalkozik vele, a drámaíróval. A lirikusról nincs magyar cikk.
Felemlítjük a következő cikkeket: Elek Artúr: Henry Bataille (Nyugat 1908), Balázs Béla: Henry Bataille (Renaissance 1910).
ESTÉK HENRY BATAILLE Vannak nagy esték és meghalnak a faluk – Mikor a sok galamb a ducban elaludt, Meghalnak édesen, meghalnak csendbe, félve, Akár a tornyokon a fecskék kék zenéje… S ekkor virrasztóul lángocskák fénye röppen, Jó nénik fénye int ablakból, kapuból, Lámpák botorkálnak valahol künn a ködben S távol egy szürke út álmodva bandukol… Virágok állanak a régi kertben sorba S a haldokló falut hallgatják álmodozva, Mert anyjuk az nekik, ki eltűn, ellobog. Aztán a fények is mind-mind kialszanak, Meghalnak a tetők és a fakó falak, Szelíden, jámborul, mint öregasszonyok.
AZ IRGALOM FORRÁSA HENRY BATAILLE Könnyek pihennek bennünk. És ez oly jó. Tőlük csitul a titkos, éji bú. Hozzájuk fut az elhagyott szomorgó. Barátaink ők s vigaszuk oly olcsó. Anyánk is mondta: „Sírj, szegény fiú.“ Könnyek pihennek bennünk. Ősi rejtély. Gyerek-szívem te, hányszor fájt nekem, Hogy pazaroltad s oktalan könnyeztél És még se szárított ki a tüzes dél. Egy csepp marad mindig szívünkbe lenn. Nem a virág és nem a nyár vigasztal. A könnyek tudnak vigasztalni, ők. A pici könnyecskék szívünkbe halkal Várnak ránk készen, enyhítő malaszttal S ők is sírnak, hogy el kell menniök.