CHARLES BAUDELAIRE
Dezső Kosztolányi translation
Charles Baudelaire 1821 április 9.-én született Párisban. Apja egy nagyműveltségű, művészhajlamú professzor hamar meghal, az anyja pedig másodszor is férjhez megy, Aupic tábornokhoz, a későbbi konstantinápolyi nagykövethez. Gyermekkora keserű és örömtelen. Irodalmi ambíciója korán ébred. Mostoha apja azonban kereskedőt akart nevelni Baudelaire-ből, s minthogy az okos fiú otthon különben is kellemetlen volt, elküldte utazni (mint Baudelaire hitte) azért, hogy az óceánba vesszen. Bejárta Ceylont, Madagaszkárt, Indiát. 1843-ban nagykorúvá lesz, megkapja hetvenötezer frank örökségét és dandy módra él. Erre az időre esnek azok a kalandjai, amelyek oly bizarr fényben tüntetik fel alakját. Szobája ablakaira vastag, homályos üveget vágatott, kígyókat, skorpiókat tartott lakásában. Baudelaire különc volt. Nála azonban a különlegesnek keresése végzetszerű. Szeszélyeivel csak a nyárspolgárokat akarta elriogatni, távoltartani magától azokat, akik a harmóniáját zavarhatnák. 1848-ban végigküzdi a forradalmat, bár hajlama inkább az arisztokráciához vonja. Később a legnagyobb pénzszükségben lefordítja Poe Edgár meséit. 1857-ben kötetben jelennek meg versei „Fleurs du mal“ (A Rossz virágai) címen, amelyek a szűkebb irodalomra mély hatást gyakorolnak és ma az irodalom történetében nevezetes dátumot jelentenek. Két szomorú szerelmet él át. Akik közelálltak hozzá, hűséges és nemes embernek ismerték. Utolsó souit Jeanne Duvalnak küldi, egy mulatt asszonynak, aki évekig feküdt halálos betegen a kórházban. Élete utolsó szakában Belgiumba utazott, ahol felolvasásokat akart tartani, pénzt akart szerezni, de terve nem sikerült, bágyadtan és betegen tért vissza, többször szélhűdés érte, elvesztette beszélőképességét, hónapokig haldoklott. 1867 augusztus 31.-én halt meg Párisban.
Baudelaire költői nagyságát, amelyet évtizedekig vitattak azok, akik visszariadtak megdöbbentő egyéniségétől, ma már mindenki elismeri. Utód nélkül halt meg. A dekadens költészet, amely az ő hatása alatt cseperedett fel, csak részleteket nyújtott, az ő nagyszerű, átfogó ereje nélkül. Különálló jelenség Baudelaire, bátor, szabad, körvonalozott egyéniség, férfias temperamentum, akinek versei mindenkor maradandó hatásra számíthatnak. Mi már klasszikus ízt érzünk verseiben. Olyan tisztán szól – árnyalatok és finomságok nélkül – az erő nyiltságával, mint egy klasszikus. Szemben Verlaine ködös és hazárd szókeverésével, pedáns formába öltözteti gondolatait és ezt vallja: „a szóban van valami szent, amely megtiltja, hogy könnyelműen játszunk vele“. Arisztokrata és reakciós, modern és mégis középkori szellem. Érzi a tudomány csődjét Az ember nem halad, legfeljebb a sír felé halad, a gyönyör nyomában a csömör. Súlyos pesszimizmusát, ideges nyugtalanságát egy régi költő pátoszával énekli meg. A maga korában forradalmárja volt a művészetének, védelmébe vette Delacroix-t és Ingres-t, akiket annakidején nem méltányoltak, elsőül hitt Wagner művészetében. Bizarrságokkal takarta el mélységeit. Baudelaire nagy volt. Versei elé ezt írta: „Tiszta vagyok, mint a papír“.
Anatole France így jellemzi őt:
„Mélységesen át van hatva a hús tisztátalan voltától, majd azt mondhatnók, hogy az eredendő bűn tana utolszor fejeződik ki „A Rossz virágai“-ban. Baudelaire az érzékek zavarát egy kazuista aprólékos szigorúságával, egy orvos komolyságával ítéli meg. Neki mindez nagyon fontos: mert itt van a bűn és a legkisebb bűnben is van valami szörnyű. Baudelaire kereszténységének egyik főjellemvonása az, hogy a szerelmet és a halált állandóan együtt látja.“
CHARLES BAUDELAIRE
MUNKÁI. A versei két kötetben jelentek meg: Les Fleurs du mal. 1857 (A Rossz virágai), Oeuvres posthumes. 1886 (hátrahagyott munkák).
IRODALOM. Elek Artúr: Baudelaire levelei, Lehotai: Baudelaire (Magyar Szemle 1906 augusztus 9), Bölöni György Baudelaire (Népszava irodalmi melléklet 1908), Tóth Árpád: Baudelaire, un bon poète de seconde ordre (Nyugat 1910 november 1), Kosztolányi Dezső: Baudelaire sírja (A Hét 1913).
Verseit sűrűn fordították magyarra: Radó Antal: Idegen költők albuma, Hegedűs István, Endrődi Sándor, Zempléni Árpád (A XIX. század francia lírájából. Második kötet. A Kisfaludy-Társaság kiadványa. 1913), Szilágyi Géza, Ady Endre (Új versek). Somlyó Zoltán verseskönyvében az „Utazás“ teljes fordítását közli (Modern Könyvtár), György Oszkár (Magyar Szemle, A Hét), Babits Mihály (kézirat), Franyó Zoltán, Kúthy Sándor, Juhász Gyula, Kún József.
A NAP VÉGE CHARLES BAUDELAIRE A fakó napfényben éled, Fut, vonaglik, forr vadul A zajos, kegyetlen Élet; Míg az ég boltjára hull A gyönyörtadó nagy éjjel S enyhül az éhes s a rab, Bűnt, bút elfed a setéttel S szól a költő: … „Vártalak! Fáradott a lelkem, testem, A nyugalmat égve esdem, Sok bús látomány mar és tép. Hátra fekszem. Jöjj le, födj be Lebbenő gyászfüggönyödbe: Ó, üdítő, hűs sötétség!“
AZ EMBER ÉS A TENGER CHARLES BAUDELAIRE Mindig szeretted a vad óceánt Ember, te vad, vad mint a zivatar. A tengeren vihar ekéje szánt, És lelked is örvényes és fanyar. Leszállsz kevély, tajtékos mélyibe És csókold arcát ölelkezőn, Gyakran szíved zajától futsz ide S felejtesz a bőgő, szilaj mezőn. Nagy mélyetek titokzatos, sötét Ember, szíved se méri fel az ón Tenger, ki látta kincsed özönét? Örök titok pecsétje áll azon. Hiába múlnak új s új századok, Ma is dühöngtök, mert a harc örök, Halálra, vérre szomjas lázadók, Őrült testvérek, szörnyű küzködők!
A ZENE CHARLES BAUDELAIRE A zene néha rám zúg, mint a tenger! Az ég felé, hahó! A ködbe, éjbe, míg a fergeteg ver Száll egy sebes hajó; Mellem feszül, tüdőm mint a vitorla Nekidagad vadul, Előttem a hullámok szilaj orma, S az éjszaka lehull; Érzem, hogy sülyedek, üvölt a víz, S a romlás kéje vár, A zivatar, az orkán szárnya visz, Bölcsőm az őrült tengerár. – Máskor meg síma tükrén ringatom Álmatlan bánatom!
MAESTA ET ERRABUNDA CHARLES BAUDELAIRE Nem fáj a szíved néha, Ágota, A vágy a tengerekre sose űzi, E sártengerből nem vágyol oda, Ahol a víz mély, kéklő, tiszta, szűzi? Nem fáj a szíved néha Ágota? Csak a tenger, az ad nekünk vigaszt! Míg zúg a szélvész roppant orgonája A víz, ez a rekedt dalos viraszt, S lágy, lassú bölcső-dalt dalol reája. Csak a tenger, az ad nekünk vigaszt! Ó vigy vagon! hajó vigy messzire! Itt sár lesz a szemünk könnyharmatából! – Ugy-e ezt mondja Ágotám szíve: Csak messze a bűnöktől, élni távol, Ó vigy vagon! hajó vigy messzire! Mily messze vagy te illatos berek, Hol csók, öröm víg társa az azúrnak S a szív nem álmot, árnyakat szeret! De tiszta, édes, mély gyönyörbe fullad! Mily messze vagy te illatos berek! De gyermeki szerelmünk édene, Futkározás, csók, dal, csokor, lopott szó, A domb mögül felsóhajtó zene, A hűs sűrűn forgó mézízű korsó, – De gyermeki szerelmünk édene. Hamar letűnt, ártatlan kerthelyünk Messzebb vagy-e, mint India s messze Kína? Mért nem lehet életre keltenünk? Ha téged egy ezüsthang visszahína, Hamar letűnt, ártatlan kerthelyünk.
A MACSKA CHARLES BAUDELAIRE Szép macska, jőjj szívemre hízelegve – A karmaid húzd vissza hát! Hadd szédülök mély-mély pokol-szemedbe, Amely merő érc és agát. Ha borzolom rugékony, síma hátad, Elönt a reszkető öröm S részeg kezem reszket, te bűvös állat, Szikrákat ontó szőrödön. Őt látom a lelkemben. A szeme, Mint a tiéd, szép állatom, Mély és hideg, villámlik s öl vele. És drága testén áthatón Finom lég, édes illatár Igéző vészfuvalma jár.
A SZÉPSÉG CHARLES BAUDELAIRE Oly szép vagyok, mint egy kőarcú álom, A keblemen haltak meg ezerek, De a költő, halálos ideálom, A vérért, könnyért még jobban szeret. Mint szfinksz ülök értetlen, s egyre rontok, Hó a szívem, fehér hattyúpihe; Gyűlölöm a mozgást, a forma-bontót, Nevetni, sírni nem lát senkise. Nagy gesztusom, a végtelent betöltő Szobornyugalmam nézi sok-sok költő, Bámulja búsan, vágyva, remegőn; Mert mindig hű s szelíd a szeretőm Szemembe, e két szépítő tükörbe A végtelen fény lengedez örökre!
HALÁL, VÉN KAPITÁNY… CHARLES BAUDELAIRE Halál, vén kapitány! vígy útlan útjainkra! Ó, vén Halál! Menjünk! Úgy untat ez a táj! A tenger és az ég fekete, mint a tinta, Szívünk csupa sugár és szívünk egyre fáj! Öntsd edző mérgedet bús híveid szívébe, Parázslik az agyunk s a szél viharra fúj, Meríts az örvénybe, mindegy Pokol-e, Ég-e, Az Ismeretlen kell, a csoda és az új.