BRUNO WILLE

CSÖND BRUNO WILLE Kulcsold össze A kezed, Míg a csöndet Élvezed! A hited véd, Küzdj vele, A szemed hunyd Csendbe le. Bármi jöjjön, Elzuhog! Meg se moccanj, Légy nyugodt! Büszke, csöndes Sziklagát, Min dagályok Csapnak át. Göndörödjön Habra hab, Szerteporlik, Szétszakad! Míg az orkán Fenn csatáz, Hallgat a nagy Sziklaház! Bármi jőjjön, Elzuhog! Meg se moccanj, Légy nyugodt! Ha az élet Sebet ád, Az öröklét Vár reád. Hogyha gyáva Bosszú mar, Felfeszít Nehány cudar: Tudd meg, hogy a Szenvedés Olvadó hó, Elenyész. Megrabolhat Az idő, Az öröklét Békítő, Ami elmult Visszatér; Drága balzsam Lesz a vér. Mert a béke Ölbe fog. Álom, áldás Vár legott. Mosolyogj hát Szeliden Az öröklét Öliben.

RÓZSÁK BRUNO WILLE Ó hogy parázslik a sebem, A lángja lobban, lángja száll! Ó jaj, mi történt én velem? Jön értem a halál. Igen! Egy szörny – az vitte el Leányomat, emlékezem. A szörny torkába nyúltam és Az marta meg kezem. Beteg vagyok… Elébem áll Egy sápadt ember – oly szelíd. Alázatosan mosolyog, Mutatja sebeit. És vére hirtelen kigyúl, Rózsállik és kacagva foly, A kezein, a lábain Ég a tüzes mosoly. Az én sebem is kivirul – Ujjongva fénybe öltözött, Lombos, virágos ág feszül Bús vánkosom fölött. A rózsafényű lombokon Angyalkám ül és énekel: „A szeretet a korona, És nincsen gyászlepel.“ Ó lányom, édes gyermekem! Most vagy igazán az enyém! Bölcsővé vált a bánatom – S elalszom benne én.