GABRIELE D’ANNUNZIO
Dezső Kosztolányi translation
Gabriele D’Annunzio 1864-ben született az „Irene“ nevű yachton, az Adriai-tengeren. Koraérett gyermek volt, tizenhat éves korában már a római egyetemre járt.
Firenzében rendkívüli hatással voltak rá a primitív olasz mesterek, festegetett is, különösen Boticellit utánozta. 1879-ben már verseskönyve jelenik meg. Ezen még érzik Carducci. Később egyenesen eltávolodik tőle, érett színeket, egyéni merészségeket, modern ízt visz a verseibe. Úgy hogy mikor Rómába jön, már egy csoport fiatalember sereglik köréje, bálványozzák őt, a mesterüknek tartják. A római siker után visszavonul szülőföldjére, regényeket, elbeszéléseket és drámákat ír, amelyeket két nagy olasz tragika, Eleonora Duse és Irma Grammatica visz diadalra. D’Annunzióról az egész világ beszél. A lapok napihíreiben csaknem mindennap szerepel a neve. Kastélyában fényűzően él. Az utóbbi években anyagi csapások zúdultak rá, otthagyta Firenzét, Párisba ment lakni és francia nyelven írt verses darabot szent Sebestyénről, amelyet a párisi közönség lármás tapssal fogadott. Az olasz-török háborúkor hangos terzinákkal dicsőítette honfitársait.
D’Annunzio lírája csupa pompa, a reneszánsz színeiben ragyog, bíborban és aranyban. Nem lehet tagadni, hogy a franciáktól sokat tanult, de az bizonyos, hogy költészete teljesen egyéni és az ő lírája is hatást gyakorolt az egész európai literatúrára. Vízionárius és misztikus, de színeit a földről veszi. Az olasz őszt, az olasz cifraságot, az olasz lankát és hegyet, az olasz tengert, az olasz lampionos éjet senkise festi szuggesztívebben, mint ez a költő, aki festőnek készült. Fanatikusa az olasz kultúrának. L’art pour l’art-ista, de híve annak a nemzeti megújhodásnak, amely Carduccival kezdődött. A vers nézete szerint a tiszta muzsika. Egy helyütt maga jelöli ki az új líra célját, a következőképpen:
GABRIELE D’ANNUNZIO
„Azt hiszem, hogy a jövő költészete magába öleli majd a nagystílű zene minden titokzatosságát és rábeszélőképességét. A lírai költészetben nem a szó a fontos: de a muzsika; nem a szó, mint betű, de a szó, mint a hang és ritmus. A vers minden.“
MUNKÁI. Nevezetesebb verseskönyvei: In memoriam 1880, Canto Novo 1882, Intermezzo di Rime 1883, L’Isotto e la Chimera 1890, Elégie Romane 1890.
IRODALOM. Radó Antal: Gabriele D’Annunzio (Uj magyar Szemle I. évfolyam), Elek Artúr: D’Annunzio drámái (Nyugat 1908 I. évfolyam 6. és 7. szám). Balla Ignác több cikket írt róla (Pesti Napló).
Verseiből fordított: Balla Ignác, Erdős René, Jánosi Gusztáv.
A NAP KESELYŰJE GABRIELE D’ANNUNZIO Ha elmerengek olykor álmodozva S lángként lobog a lomha levegő, Ha hull a csendben a fenyőfa tobza S a fán a gyantalé sziszegve fő. Ha mezei tilinkó sír a lápon, Zizeg a vadzab és a tengeri, Szívembe száll egyszerre egy bús álom, Beléje markol s el nem engedi. Dicsőség, oh napszomjas keselyű, Viszel, karmoddal a keblem fogod, Míg el nem érem a vad partfokot. Felnézek ekkor, szívemkeserű És zárt szemem vöröslő ködin át Látom, véremtől fénylik a világ.
TRIPOLISZI DIADALÉNEK GABRIELE D’ANNUNZIO – – – – – – – – – – – Ó, tömjén, parfüm, a puszták homokján, ó, messze táj és messsze-messze part-fok, vad és fakó, mint vörhenyes oroszlán: ércek, kalászok, gazdagon kavargók, ó, aranyhajú Berenice álma! Ti vívtátok ki mind, ti hősi kardok. – – – – – – – – – – – Alkonyulnak a bánatok s enyésznek. Álmos gödörbe, tétlenül ki gázol, hogy szembenéz a lélek és a végzet? Itália, riadj, riadj, te bátor! Dalold a tengert, százszor és ezerszer, a dalt, a dalt az óperenciákról, mint amikor marcona lárma vert fel és tűzbe, vérbe mind azt ordította „Tengerre!“ s belereszketett a tenger. és már nyilalt is a hajónak orra s a kapitány szívét tűzé reája s indult az evező és a vitorla. „Segíts, Urunk“, szólt a szavak dagálya. „Szent Sír segíts, most indulunk te Hozzád.“ A Tengerünkön így dalolt a gálya. A zúgó időn nézlek, édes ország. „Segítsd, Uram, a vízen és a földön!“ Kiáltva emeld fel tündöklő orcád. S csatázz a vizen és földön örökkön.