Wesselényi és a légátus.
Reading edition
Légczióba ment a diák; hosszuszáru pipáját a sublégátus vitte előtte. Egy hintó robog el mellettük.
—Hová megy, domine?—kérdi az ur a hintóból.
—A légáczióba megyek ahoz a hóbortos Wesselényihez—felelt a diák bodor füstöt eresztve.
Midőn a conceptust felviszi a báróhoz, nem kis megütközéssel ismeri fel benne a hintóban ülő urat.
Rendes szokás szerint a legátus a bárói asztalnál ebédelt. Egész ebéd alatt ugy érezte magát, mintha parázson ülne. A báró azonban nem sokat látszott ügyelni vendége zavarára. Hanem ebéd végével előszólitja a sublégátust.
—Hozd el a gazdád hosszuszáruját.
A fiu teljesité a parancsot.
—Na, domine, tessék rágyujtani; te meg, fiu, tartsd neki a pipát.
A legátus nem látta jónak ellene szegülni.
—Na, most tessék sétálni.
A legátusok sétáltak.
—Most már kérdem: hová megy, domine?
A vendégek nevették a szegény diák zavarát.
—De kérem, báró úr....
—Semmi kérelem, hová megy?
A szegény légátusnak ismételnie kellett: „ahoz a hóbortos Wesselényihez légáczióba.“
A báró jóizüt nevetett vendégeivel.