Elegy-Belegy.
Reading edition
Keszthely hajdanában nemesi compossessoralis hely volt. Gróf Festetich György a Georgicon alapitója kifizette lassankint a nemes atyafiakat, hogy zavartalan gazdaságot állithasson magának. Valamennyivel könnyen boldogult, hanem az utolsó, valami Danka nevü, sehogy sem akart hét szilvafás birtokától megválni,—s e miatt nem egy kellemetlen órát csinált a terveiben állhatatos grófnak.
—No, Danka uram,—szólt egy találkozás alkalmával a gróf,—hát csak nem adja el igenis a birtokát most sem?
—De biz eladnám,—szólt jó kedvében Danka,—ha volna, a ki megfizetné az árát.
—Mi az ára, igenis Danka uram?
—Százezer kurta forint, nagyságos uram.
—Specifikálja, igenis, megfizetem domine készpénzzel, igenis,—szólt a haragba jött gróf.
Nagy dolgot adott ezzel Dankának. Hozzá is látott ez a specifikáláshoz, de bár minden talpalatnyi földjét százakra meg ezerekre tette, a százezer kurta forint csak nem került ki. Végre kilenczvenezerre kisütötte az összeget s ment a levéllel a grófhoz.
—Itt van nagyságos uram, már tiz ezernek nem tudtam helyet adni, azt csak ráadásképen fizesse ki.
Nagyot nézett a gróf s ráförmedt az atyafira:
—No, domine Danka, dombon fekszik a háza, irja a levélbe: amoenitas loci—tizezer forint, ha legalább valaki igenis, megnézi a contractust, igenis, ne mondja azt, hogy én is olyan bolond ember voltam, igenis, mint kegyelmed, igenis.
S ezzel kifizette az egész összeget.
* * *
A jó Döbrönteinek testvére ma is él Veszprémben, s arról nevezetes, hogy a vörös hagymát ki nem állhatja.
Kinéz egyszer a piaczra, s meglát egy nagy, valamivel töltött gyékényes kocsit, s mellette egy embert.
—Mit árul kend atyafi?—kérdi.
—Vöröshagymát, uram.
—Rossz jószág az. Hol lakik kend?
—Keserü-ben uram.
—Pogány falu az, hogy hivják kendet?
—Méreg János, uram.
Az öreg sohase felejti ezt a párbeszédet argumentumul felhozni a vöröshagyma ellen.