← Table of contents
Jocus és Momus

A világ-helyzetről.

Reading edition

(Fk.) „Bonaparte locutus est!“—Ismerjük a Napoleonidáknak azt a szokását, hogy beszédeiket mindig a hallgatósághoz szokták idomitani. I. Napoleon azt irta 1797-ben Károly főherczegnek, hogy: „Egy emberélet megmentése többet ér, mint a csatamező minden diadala.“ S ugyan ő volt, ki később Berthiernek azt mondta, midőn ez az összeirási lajstromot kezébe nyujtá: „És e szerint havonként volna elkölteni való tizezer emberünk.“

III. Napoleon mindég az ellenkezőjét szokta mondani annak, a mit elhallgat, tavaly azt mondta az orosz gorombaságokra, a mit de Vichy válaszolt a haragos praelátusnak: „Az ilyen mennykövek ellen itt az oldalamon a villámháritó!“ Ez idén pedig egészen ellene intézett megtámadásra azt feleli, a mit Jean Paul idéz don Antonia d'Ulloa után: „Hogy ha az ember a Caiboa rovart széttöri a kezén, meghal a mérgétől: de ha lefujja, szépen megmenekül tőle.“

Tudjuk jól, mit mondott a korsikai azon kérdésre, miért oly kérlelhetetlen boszuállók földiei? „Mert azokat csekélységgel nem lehet megsérteni.“ Ebből értheti mindenki, hogy mit akartunk jelzeni?

III. Napoleon ugyan bizonyosan emlékezik arra, a mit Diderot mondott Katalin czárnőnek: „Ha fölséged, mint drámairónő megbukik, még mindig meg marad Oroszország czárnőjének; de ha én megbukom, mint drámairó, akkor én egészen megbuktam!“ Hanem azért alig hisszük, hogy vigasztalására szolgáljon az inversa ratio: „Ha én mint franczia császár megbukom, még mindig megmaradok—Julius Caesar élete koszorús szerzőjének.“

Nem! ilyen nagyra még a professzionátus irók sem becsülik koszorúikat.

Blücher is nevetett, mikor az oxfordi egyetem megválasztotta doktornak: „Tegyétek meg hát Gneisenaut is legalább patikárusnak, ő csinálja a piluláimat.“

Napoleon is aligha nem ilyen pilulákra gondol, mikor kiadja magát doktornak, a ki majd megfogja gyógyitani Európát.

Különösen az ujévi beszédeinél megszoktuk már azt kérdeni tőle, a mit Boilan kérdezett Mallebranchetól, mikor az panaszolta, hogy Arnould nem értette az ő művét az „eszmék világáról.“—„Tehát igazán azt akarta ön, hogy megértse valaki a mit ir?“

Azért mi is azt mondjuk, szerkesztő barátunknak, a mit Sieyes abbénak mondott az iskolás gyerek, mikor igy szólitá meg: „Adok neked egy almát, fiam, ha megmondod, hol van az Isten?“—„Adok én önnek kettőt, viszonzá az, ha megmondja, hogy hol nincsen?“ Tehát ön is, szerkesztő barátunk, nekünk tiz Napoleondort kinál, ha irunk önnek a felől, hogy mit mondott Napoleon?—adunk mi önnek huszat, ha azt megirja, hogy mit nem mondott el?

Egyébiránt Lamartine is megérkezett Parisba, de nem azért, hogy pique aux újra kezdje a képviselőségen a politikai gályát; még candidáltatni sem engedi magát, hogy is lenne candidatus ott, a hol már egyszer predicator volt?

Végül még egy élczet nem engedhetek el, mely most jutott eszembe és nagyon jó.

Az angolok, a mért Simonoskit porrá lövették, hadiköltség fejében 16 milliócskát követelnek a japániaktól. No ezek is elmondhatják, a mit a maroccoi bey mondott Du Quezne-nek, mikor fővárosát a francziák lebombáztatták, s aztán követelték a nagy hadiköltséget: „Mért nem szóltak nekem elébb? én fele árért is felgyujtottam volna magam.“

Különben a legujabb bonmot az, hogy Kasselben a deficit soha sem deficiál.

Viszonttalálkozásig!

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings