← Table of contents
Jocus és Momus

A Burg fehér asszonya.

Reading edition

Egy hamar elmuló zaj hallatszott évek előtt a Burgban megjelent kisértetről, mely egy fehér asszony alakjában minden éjfélkor megjelent a császári könyvtár folyosóján a szegény silbakot agyonijesztgetni. A fehér asszony több éjjel egymásután kisértett a Burgban, míg egyszer aztán dementírozták hivatalosan az egész lélekjárást. Mese volt az egész. Az élczlapok eltemették.

Pedig hát ez nem volt mese; hanem tökéletes valóság.

Három nap egymásután megjelent egy fehérbe öltözött hölgy alak, márvány-fehér arczczal, de jól kivehető vonásokkal, kezében egy lámpa, abban egy égő gyertya, melynek lángja lobog ugyan de a falra világot nem vet: az alak a folyosó egyik ajtajától a másikig végig haladt; az őrt álló katona felhivására nem ügyelt, s a második ajtónál eltünt. Másik éjjel az őr, miután kiáltására nem ügyelt, rá is lőtt az alakra; arra a kisértet nyom nélkül eltünt. Harmadik éjjel két őrt állitottak ki; azok előtt is megjelent a rém; azok is kiabáltak rá: azután keresztül-kasul lőtték, mire a fehér asszony nem tünt el; hanem megállt és merően a szemük közé nézett. E kisértet nézésétől az egyik őr, egy izmos, erős morva vadász ájultan esett össze.

Negyedik nap után a Burgban szolgálattevő főhadnagy maga foglalta el a kisértetes őrállomást. Ez, mint gavallér ember, asszony ellen nem vitt magával puskát, pisztolyt, csak ugy kardosán állt a lesben. A mint a tizenkét órát elkongta az Istvántemplom harangja: ott állt előtte a fehér asszony, s elkezdett csendesen haladni. A tiszt bátor férfi volt, utána sietett, utolérte; abban a perczben a fehér asszony viszszafordult s a lámpát a tiszt arcza elé tartá. Erre a tiszt hozzá kapott, hogy a kezét megragadja, a másik karját pedig a fehér nő dereka körül fonta—és akkor eltünt a fehér asszony: a tiszt megfogta és megölelte—a semmit.

Az eltűnés pillanatában ugy tetszett neki, mintha a fehér hölgy egy hideg csókot nyomott volna ajkára.

Már most, ha tisztünk egy mult századbeli musquetier tiszt lett volna, kötelessége lesz vala e kisértetcsóktól halálra betegedni és belehalni;—minthogy azonban a mai időkben a katonatisztek chemiát és opticát is tanulnak, annálfogva a főhadnagy nem érte be azzal a kisértetlátással, hanem vizsgálódni kezdett a folyosó ajtajain, ablakain, s egyszer egy ablakán a folyosónak kitekintve, észrevette, hogy a Burggal átellenes ház egyik harmadik emeleti ablaka szokatlan fényesen ki van világitva. Rögtön lesietett az őrterembe, maga mellé vett két katonát, átment az átelleni házba s kérdezé a házfelügyelőtől, hogy ki lakik ott, ahol az ablak ki van világitva? Egy fényképész. A tiszt rögtön sietett ennek a szállására, nem csengetett be, hanem betörette az ajtót s szépen ott lepte az egész kisértetcsináló apparatust. A nagy tükörüvegtáblát, melynek segélyével és villanyvilágitással a kisértetes nőalakot a Burg ablakán át annak folyosóján végig sétáltatták, sőt magát a fehér asszonyt is, a kinek még akkor is be volt a képe mázolva krétával. De most már csakugyan megfoghatta, ha a csókjából nem kivánt is.

A dologból inquisitió lett; a fényképész azt a merész tréfát nem a maga mulatságából rendezte; hanem aztán annyi magas állásu személy keveredett bele a vizsgálatba, hogy jónak látták azt abba hagyni; s az egész kisértet-históriát meghazudtolni.

Az ultramontán párt manővere volt az egész: ilyen együgyü hókuszpókuszszal akarták az uralkodót a szabadelvü iránytól megfélemliteni.

Azoknak, akik e dologról tudtak, meghagyatott, hogy ne beszéljenek róla. De, hogy nem jól tartották meg a titkot, annak bizonysága az, hogy mi is megtudtuk.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings