Hogy tudott megnőni.
Reading edition
Egy jeles tudósunk, általánosan nagyrabecsült ember, egyszer utazáson volt. Fuvarosa azon eredeti typusok közül került, melyekkel még most is találkozhatni Nagy-Magyarországon.
Utazás közben egyszer megállanak egy állás mellett itatni, s tudósunk odaád a kocsisnak egypár garast, hogy adasson magának a korcsmában egy itcze bort.
A kocsis, mint tisztességtudó ember, nem itta meg a bort, hanem elébb megkinálta vele urát.
—Köszönöm, atyafi,—válaszolt ez,—nem iszom.
—Nem iszik?—álmélkodik a jámbor ember,—már hogyne innék, innya csak kell! Vagy van valami baja az urnak?
—Nincs nekem semmi, jó ember, de nem veszi be a természetem.
—Hát soha sem iszik?
—Nem én, soha.
A kocsis végig mérte emberét, de nem szólt egy szót sem, csak a fejét csóválta, gyanusan vissza-visszatekintgetve az első ülésből arra a furcsa emberre, a ki soha sem iszik bort.
Már jó darabig mentek, mikor a kocsis előhuzza a hólyagzacskót s pipára tölt. Azután visszafordul:
—No, hát gyujtson rá az ur ebből a dohányból, nincs ám ez megfinyánczolva.
—Köszönöm, nem gyujtok rá, nem szoktam dohányozni.
De már ezt nem türhette az atyafi, hanem haragos ránczokba szedve szemöldökét, visszafelel félvállról:
—Se nem iszik, se nem dohányzik? Ugyan hogy tudott felnövekedni ilyen barom módra?