← Table of contents
Jocus és Momus

A létai fuvaros.

Reading edition

Nagyon sürgős menetele volt a megyei orvosnak, éjszaka kellett még hat mérföldnyi távolba utaznia, fuvarost hivatott, megmagyarázta neki, hova vigye, azzal összepakolt, bundájába vágta magát s mondta neki, hogy csak hajtson szaporán, de vigyázva.

A mint a határból kiértek, a fuvaros beszélgetéshez kezdett, de nem kapott választ; hátra néz, hát látja, hogy az orvos aluszik.

No, ha aluszik, akkor ő is megállitja a lovait, kifog, leszerszámoz, a lovakat kicsapja a gyepre legelni, maga meg lefekszik a kocsi mellé a szűrére s követi a jó példát.

Reggel jókor felébredt az orvos, a fuvaros épen akkor fogta be a lovakat.

Az orvosnak ugy tetszett, mintha nagyon ismerős volna az a város, a melyet a közelben lát.

—Nini, hol járunk már?

—Hát csak itt vagyunk még Léta mellett.

—Hát hogy a ménkübe lehet az?

—Csak ugy biz' a, hogy láttam, milyen jóizüen aluszik a tekintetes ur, nem akartam, hogy a döczögős ut fölrázza az álmából.

Tehát az orvos a nagy sietséges igyekezettel azt nyerte, hogy egy éjszaka kinn hált az ég alatt a szekéren—jó vetett ágya tőszomszédságában.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings