A hamis bankócsinálók.

Ki emlékszik még a históriai nevezetességü „Kedves urambátyámra“, kiről valaha nótát is csináltak: „Kedves urambátyám, meg ne haragudjon“. (Mint látszik, ez még az ikes igék invasiója előtt történt.) Ki emlékszik még az ő hét galléru, veres hajtókáju köpönyegére? az ő magas tetejü kalapjára; meredt inggallérjára és arra a sok stikklire, a mit hajdan a jurátus világ elkövetett!

Ugy biz, a jurátus világ! Hol van az most?

A „kedves urambátyám“ is azon ég madaraihoz tartozott, a kik se nem vetnek, se nem aratnak, még is csak eltáplálkoznak. Mindig volt Pesten bőven pénzelő fiatalság, a kinek árnyékában megpihenhetett a korhelyek vénje; már hogy az illető maecenas honnan teremti elő a pénzt? uzsorásokat fojtogat-e érte? macao-bankon nyeri-e, vagy apai-anyainak megy ki a könyökén? arra bizony neki nagyon kevés volt a gondja, s ha egy napon az illető eltünt Pestről, ő ugyan nem nyomozta tovább, hová lett? megházasodott-e, elvitték-e szolgabirónak? vagy a hitelezői elől futott meg? Keresett magának másikat.

Hanem mégis volt egy állandó pártfogója, a ki szüntelen itt lakott Pesten, mindig nagy gavallért játszott és a kiről legkevésbé tudta kitalálni, hogy honnan veszi Miska ur azt a tömérdek sok pénzt?

Egyszer Miska ur összebeszélt több furfangos pajtásával, hogy megkisértsék, mennyi ideig állja ki „urambátyám“ a koplalást.

Mint gondolhatni, urambátyám harmincz év alatt oly megállapitott hitelü közelismerést szerzett magának, hogy nem volt az a külvárosi lebuj, a hol még kontóra egy betevő falatot adtak volna neki, mert valamennyinek az ajtaja mind tele volt már krétázva az ő „aufschreiben“-jeivel.

Egy napon tehát, mikor Miska garçon szállására ellátogat, azt zárva találja; de benézvén a kulcslyukon, látja, hogy többen vannak odabenn, s elkezd zakatolni.

Arra nagy riadás támad a szobában; hirtelen összevissza kapkodnak mindent: Miska ur elébb rivallja erősen, ki van odakinn? mit akar? csak akkor nyit előtte ajtót, s urambátyám jól látja, hogy egy felvont pisztolyt dugott el a zsebébe.

—Pszt. Csendesen.—Sugják neki.—Lépjen be hamar urambátyám. Jó, hogy jön.

—Mit csináltok itt fiuk?

Az ágyon egy sor ujdonatuj tiz forintos bankjegy volt kiteritgetve.

—Bankót csinálunk, urambátyám. Sugá neki Miska ur. Ide nézzen.

—Hüh, hát innen pénzeltek? Mindig gondoltam én azt.

—Ugy-e mindig? Hát már most álljon a társaságunkba: aztán lesz magának is.

Urambátyám nagyon huzódozott ez ajánlattól, hogy ez ilyen, meg amolyan kriminalitás, nem jó lesz belőle; de elvégre mégis csak elvállalta, hogy átvesz egyet azokból az ugynevezett hamis bankókból s átmegy vele a szomszéd dohányos boltba szivart vásárolni, majd ott felváltják.

Miska ur pedig előre beavatta már a kereskedőt a tréfába. Urambátyámnak pedig sohasem volt kenyere, hogy valami merényletet viseljen a lelkén: a rossz lelkiismeret addig is elárulta százszor, a mig az utczán keresztülment; félve tekintgetett széjjel, nyult is, nem is a boltajtó kilincséhez, hogy kinyissa, s mikor végre rászánta magát, ugy megijedt attól a kérdésétől a boltosnak, hogy „mi tetszik?“ hogy szivar helyett tubákot kért tőle, a mit pedig gyülölt.

A mellett meg igen ügyesen az ajtó közelében maradt, hogy szükség esetén, ha rajta kapatnék, gyorsaságának próbáit adhassa.

A boltos kimérte neki a czukmist, egy szem tomca bonával is megajándékozta ráadásul, s mondá, hogy az egészért jár három krajczár.

Urambátyám reszkető kézzel vette elő a tiz forintost. Már az is nagyon felötlő, ha valaki három krajczár végett tiz forintost váltat; hát még ha olyan zavartan adja a boltos kezébe, mintha félne, hogy az a kezét is megkapja.

A boltos, szerepéhez hiven, erős vizsgálat alá fogta a bankót; megnézte közelről; vizsgálni kezdett rajta bizonyos pontokat; azután a világosság elé tartotta, hogy a vizjegyekről meggyőződjék ... De már akkor kedves urambátyámnak hire-hamva sem volt a boltban! A mint azt látta, hogy a boltos kritizálni kezdi a bankót: megillant csendesen, s mire utána eredtek, nem volt sehol.

Két hétig nem látta őt senki az utczán.

Csak a tizenötödik nap mert késő éjjel kilopózni, s a Privorszky ajtajában, kinn az utczán rálesni, mig egy ismerős kilép, hogy megtudja tőle, nem fogtak-e el a napokban egy hamis bankócsináló bandát?

Igy lehetett megtudni, hogy két hétig birja ki urambátyám az éhezést és a szomjazást.

Hanem aztán, hogy megtudta rászedését, boszuból mindjárt rajta is rontott a dohányoson, s elexequálta tőle az otthagyott visszajárandóságot s büntetésül egy batkát sem adott belőle az egész társaságnak.