Egy nap egy mandarin életéből.

Mikor Zin-Zin Tatárország kormányzó mandarinjává lett, elindula Pekingben látogatásokat tenni a többi collegáinál.

Kezdte a főmandarinon, Ling-ling-en, a hol is, chinai szokás szerint, egymást orraik összeértetésével üdvözölve, következő párbeszéd keletkezett közöttük:

—Óh sokféle érdemű Zin-Zin, mondsza miféle rendet akarsz te csinálni Tatárországban?

—Óh végtelen bölcsességü Ling-ling: azt fogom csinálni, hogy összehivom rögtön a tatár országgyülést; eléje adom, hogy küldjön követeket a te mindent helybenhagyó tanácsodba.

—És ha nem küld?

—Akkor szétkergetem; s egyenes választás utján fogok neked kötéllel annyi követet, a hányra szükséged van.

—Nagyon bölcsen gondoltad ki, óh Zin-Zin, tégy aképen. Itt jól fogadtatva, elment Zin-Zin ahoz a mandarinhoz, aki a külső hatalmasságokkal való ügyeket vezérli. Az is megkérdezé tőle, hogy mit akar csinálni a tatárokkal.

—Összehívom őket az országgyűlésre, s ott rájuk parancsolok, hogy jöjjenek fel Pekingbe.

—No, és ha nem jönnek?

—Akkor szétkergetem őket, s a kit megfoghatok, hajánál fogva huzom ide egyenes választás szerint.

—Óh azt ne cselekedd bölcs Zin-Zin, az nekem nem jó mulatság lesz; valamennyi ázsiai hatalmasság mind csak azt lesi, hogy mikor kap hajba a mennyei birodalom egyik fele a másikkal? hogy akkor ők is ránk rohanjanak. Erről a szándékról tehát tégy le.

Zin-Zin nagyon csóválta a fejét: egyik azt mondja, hogy jó lesz, másik azt mondja, hogy nem jó lesz, Ez már furcsa.

Mene tehát a harmadik mandarinhoz, a ki igazságot szolgáltat mindenkinek, akár kell, akár nem.

Annak is elmondá, hogy össze akarja hivni a tatár országgyűlést, hogy küldjön követeket Pekingbe; ha jön, jön; ha nem jön, hozza.

—Dicsőséges egy gondolat ez: magasztala érte a jogok mandarinja; épen most vettem egy nagy bambusz erdőt, alig várom, hogy elláthassam belőle igazságtevő czikkelyekkel a barbár tatárokat. Cselekedjél szándékod szerint. Erre megint büszkébb kezdett lenni Zin-Zin, s bekopogtatott azon mandarinnak ajtaján, ki a hadseregek fölött szokott rendelkezni.

Annak is elmondta, hogy mit akar a tatárokkal. Országgyülés, ha az makacskodik, erővel választás.

A seregek mandarinja pedig azt felelé neki, hogy ez istentelen gondolat.

—Majd én az én szép hadseregemet, mely nekem egészen kell, hogy a gonosz Taipingók ellen őrizzem a birodalmat, a te furcsaságod végett kétfelé osztom, hogy az egyik felével követeket fogdostass Tatárországban. Eredj a tatárba magad!

Zin-Zin erre megint kegyetlenül elszontyolodott s feljegyzé övéről lelógó tárczájába: kettőnek jó, kettőnek nem jó.

Mene aztán ahhoz a mandarinhoz, akire a bálványok tiszteletének rendbentartása vala bizva.

Annak is elmondá, hogy a tatár országgyüléssel nagyon röviden fog végezni; s ha máskép nem kap közülök követeket, a halálra itélt raboknak kegyelmez meg, azon föltétel alatt, ha idejönnek ülni.

Erre a szóra nyakába borult neki a kultusz-mandarin, összevissza csókolá orczáit.

—Ilyen ember kellett nekünk! Ez az igazi okos ember. Tedd azt minél előbb, bölcs Zin-Zin; a tatároknak nagyon sok arany, ezüst bálványuk van még; azokat én mind kicserélem tartósabb és szebb cserép és guttapercha bálványokkal; hatalmas ember vagy, óh Zin-Zin.

Zin-Zin maga is elhitte, hogy ő hatalmas ember, s most már egész biztonsággal lépett be a hatodik mandarinhoz, aki a pénzre vigyáz a mennyei birodalomban, hogy az valahol meg ne pihenjen, hanem szüntelen repüljön egyik kézből a másikba.

—Hát, hogy lesz, mint lesz? kérdé tőle a fináncz-mandarin.

—Minden jó lesz, összehivom a tatár országgyülést.

—Az még jó lesz.

—De nem sokat teketóriázok vele; ha nem küldenek Pekingbe követeket, megint szétkergetem.

—Az már nem jó lesz.

—Azután pedig kihirdetem a népnek, hogy fogjanak nekem minden pusztárul egy követet, s azt kötözve hozzák elém.

De már erre a pénzügymandarin oly dühbe jött, hogy a papirosnyiró ollóval rohant Zin-Zinnek.

—Hatsist ettél-e? hogy engemet meg akarsz rontani? kiálta a bámuló Zin-Zin fülébe; most sincs pénzem; ha te ezt teszed, egy batkát sem kapok kölcsön többet sem a belgáktol, sem a balgáktól, te mind szét fujod a kreditemet, mint egy kosár fosztott tollat.

Zin-Zin megrettenve támolygott haza; utközben följegyezvén övén lóggó tárczájába: három pro, három contra! Bráma legyen okos ezek között.

S azzal haza menvén lefeküdt divánjára, megtölté mákonnyal a pipáját és pipázott, és elaludt két álló esztendeig.