A bihari főispánról.
Reading edition
Az öreg boldogult József nádorral mint regnicoláris deputationális tag járkálván gr. Z ...y a vizszabályozási ügyben, egyszer csak levelet kap valamelyik uradalmából, a mit midőn elolvasott, igen megháborodott s annyira elmerült saját ügyei fölött, hogy elszóródtan, mintegy fenszóval gondolkozva, elkiáltá magát: az a haszontalan nádor!—Meglepetve és megrémülve kérték a vele lévők, hogy az Istenért, vigyázzon: mit beszél,—de ő még mérgesebben kiáltozá: az a tudatlan nádor!—most már tudakolni kezdek, hogy hát mért haragudott ugy meg a nádorra? mire felelé, hogy Diószegen mindig boszusagot és bajt csinál neki az ott lakó, az a gonosz nádor; s midőn kérdezték: de hát miféle nádor az? felelé: F.... Nádor, a fiskális; tudniillik akkor kezdték a Ferdinánd nevü magyar embereket Nándornak nevezni.
* * *
Ritkán látogatván meg Nagyváradot, mint megyei székhelyét az öreg gróf Z. főispán, ily alkalmakkor rendesen tisztelegni szoktak nála majd minden helybeli testületek. Történt egykor, hogy a jogakadémiai tanári kar tisztelgése után együtt mentek az öreghez a püspökség és káptalan, ekkor még nagy tekintélylyel és jus gladiival is biró uradalmak fő ügyvédei, az öreg ur (mert én őtet fiatalnak még képzelni sem tudom, miután mindig öregnek ösmertem őt, azért csak igy nevezem), az előbbiekkeli társalgás benyomása alatt fogadván ez érdemes urakat, azt gondolván, hogy most, a kik jönni fognak, azoknak okvetlenül mind professzoroknak kell lenniök; valószinü az is, hogy a bejelentéskor elkerülé figyelmét az illetők állásának megnevezése, elég az hozzá, hogy szivesen és kegyesen fogadván az ügyvédeket, következő kérdéseket intézi hozzájok:
—Hát vannak-e sok tanitványok?
Az ügyvédek tréfás kedélyben lenni vélvén az öreget, e kérdést a jogi gondjaik alatt álló rabokra értelmezték és azért ekként felelének:
—Fájdalom! bizony sokan vannak,—bár egy se volna, annak örülnénk.
Ezt meg az öreg találta furcsa feleletnek, s azért folytatólag kérdi:
—Talán rossz erkölcsüek a tanitványok?
—Valóban, mind fel kéne akasztani—volt a válasz.
—No-no, meg kell próbálni mindent, hogy derék embereket neveljenek belőlök.
—Hiszen eleget nyuzzuk, botozzuk és koplaltatjuk őket, mégis csak akasztófára valók maradnak azok excellentiás uram!
—Hm, hm!!—csóválgatja fejét az öreg, az ifjuság ily szomoru romlottságán, és elbocsátja a vélt tanár urakat.
Távozásuk után bejövő titkárának mondja az öreg: de furcsa professzorok voltak ezek, még maguk dicsekedtek, hogy milyen gonosz tanitványaik vannak,—mire a titkár felvilágositván, hogy hiszen a püspökség, meg a káptalan ügyvédei valának ezek, nem pedig professzorok; erre az öreg is indulatba jötten kiáltja:
—Fogjátok meg! hozzátok vissza őket, előmbe azonnal, s midőn megjelentek, rájok támad, hogy micsoda vakmerőség az tőlük, őtet bolonddá tenni s magukat professzoroknak adni ki.