← Table of contents
Jocus és Momus

Egy szorgalmas bürokrata naplójából.

Reading edition

Reggel 8 órakor a hivatalba indultam, a hivatal messze van a lakásomtól, odáig tizennégy fotograf esik, azokban a képeket végig nézegettem, pontban kilenczkor megérkeztem a büróba. Az osztályfőnök kérdésére, hol késtem, azt felelém, az ő arczképét kerestem, meg is találtam. Itt van a zsebemben, most vettem. Azzal ugyan ő maga ajándékozott meg egyezer, de már elfelejtette.

9½-ig a vászonkarmantyumat huztam fel a kabátujjamra, ugyanazt háromszor máslira kötöttem.

10-ig tollakat faragtam. Az aczéltollat azért nem szeretem, mert az mindjárt készen van.

10½-ig plajbászt faragtam. Roszak ezek a hivatalbeli plajbászok, mikor az ember kihegyezte, akkor törnek el.

10¾-ig pipára gyujtottam, a szopóka rosszul szelelt, ki kellett tisztitani.

11-ig a hivatalszolgát kerestem, de nem találtam.

11¼-ig magam szaladtam át a trafikba, a kalapomat a szegen hagytam, hogy ha jön az igazgató, láthassa, hogy itt vagyok.

11¾-ig az „Ungarische Nachrichten“-t végig olvastam. Impertinens nép ez az angol.

12-ig a másodtitkárral vitatkoztam, a ki a francziákat még impertinensebbeknek tartja.

12¼-kor egy panaszos embert kikergettem, a ki azt merte allegálni, hogy ő már három órája várakozik rám.

12½-ig három lat keserü sót kavargattam el egy pohár vizben, a mit a haemorhoisom végett kell innom. A sok munka megöli az embert.

12¾-ig négy iv papirost pontosan körülnyirtam.

1 órakor megérkezett az igazgató, annak segitettem a felső kabátját levetni.

1¼ óráig méltóztatott elmondani, hogy a tegnapi ülésben hány pagát ultimót csinált. Mindnyájan arra figyeltünk.

1½ óráig veszett nagy sietség! A hányan voltunk, egyik ajtón be, a másikon ki. Nem leltük sehol—az igazgató ur csibukját. Végre kisült, hogy az irodaszolga kivitte tisztitani.—Protocollumba vétetett.

1¾ óráig uj faullenczert liniáztam; mindig elviszi valaki az enyimet.

1 óra 50 perczig az órámat tizszer megnéztem; késik a gyalázatos! Oda kinn régóta két óra van már.

2 óra! üti már valahára. Most irtam le a kezdő betüt. De iszen holnap is nap lesz.

És ez mindennap igy megy! Az ember be van fogva 8 órától délutáni kettőig. Csuda, ha meg nem bolondul bele az ember!

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings