Az öreg Balogh.

A napokban a magyar szinészet egy nyolczvanhárom éves veteránját temették el, az uttörők elsejét, az öreg Balogh Istvánt, a ki hiven és lelkesedéssel szolgálta a szinügyet minden sanyaru időben, jutalmat nem keresve s a számos nyomoruságot vig kedélylyel fogadva el.

A század első felében mint direktor dajkálta a még pólyás csecsemőt: a nemzeti szinészetet. Megfordult az ország minden részében, igy jutott el a Zichy grófok valamelyikének egy jószágára jeles truppjával, a hol is az első előadásra szinültig megtelt a nézőtér.

Mikor az előadáshoz fognának, vágtat elő a gróf fogata, hogy ő maga családostól jelen legyen az előadáson. Igen, de nincs hely. Már pedig szoritani kell, ha a föld alól is, mert a gróf nagy maecenása a diátristáknak, fényesen megfizet a belépti jegyekért. Mit volt mit tenni? három nézőt szépszerével kibecsültek a székekről, s a nagyuri pártfogó ott foglalhatott helyet. Hagyott is a pénztárt kezelő Gál Minyánál ötven forintokat.

A játék ment mint a karikacsapás, hanem egy-két felvonás után a gróf—a töbször látott darabban unni kezdte magát. Megszólítja tehát tréfásan Baloghot.

—Nézze csak kedves igazgató ur. Ezt a darabot, a mi a közönség szemeláttára folyik, meg lehet nézni akármikor. Hanem azt szeretném én látni, hogy akkor mit mivelnek maguk a szinpadon, mikor már az előadásnak vége van. Azt játszszák el a kedvemért.

Balogh fejet hajtott, hogy meglesz.

Azzal sietett fel a szinpadra, bemutatni a grófnak a világot representáló deszkákat, abban a decolletirozott állapotában, mikor már csupán a vándor társaságot jelenti.

A függöny nyeszeregve gönygyölődött fel és ott ásitott a szinpad iszonyu rendetlenségben. Bábeli zavar; dekoraciók, jelmezek, egymás hegyén-hátán, olaszfal és tenger, erdő és holdvilág, és minden számnélküli tartozékai egy előadásnak; ezek közt a mediumon ül Balogh, vele szemben pedig a napos jegyosztó Gál, és veszik számba a pénztárt.

—Minya te, szól Balogh, hol a belépti dij, a mit a gróf ur adott?

—Ihol van, feleli Gál. Ötven forint kerekszám.

—Hazudsz, rivall rá Balogh. Eltagadod a felét: én tudom, hogy a gróf ur kétszer ennyit fizetett neked.

—Fizetett, dehogy fizetett.

—Ő méltósága gavallériájától nem is várhatni kevesebbet száz forintnál!

Zichy nevetett volna a tréfán, ha véletlenül nem az ő rovására ment volna. Hanem sietett helyre ütni: hogy a másik ötven forint csak tévedésből maradt a zsebében, tessék kedves direktor ur. De többé nem volt kiváncsi megtudni, hogy mit csinálnak a szinpadon, mikor vége van az előadásnak.