A hordón lovagló magyarok.
Reading edition
Barabás Miklóstól hallottuk, hogy egy angol műtárlaton lát egyszer egy képet, mely egy sziklás vidéket ábrázol, a sziklákról patak omlik alá, a patakon nagy boros hordók usznak, felkoszoruzva, a hordókon pedig ujjongató emberek ülnek, a hydrostatica minden szabályaival daczolva.
Kiváncsi volt megnézni a tárgysorozatban, miféle szörny fantázia szüleménye lehet ez a teremtmény? s olvasá a következőt:
„Szüretelő magyarok Korinthiából, kik a Tisza hátán szállitják haza borral töltött hordóikat.“
A jó anglus ilyennek képzelte a szüretet, a korinthiai magyarokat és a Tiszát.
Az Idők Tanujában néhány classicus latin költeményt olvasunk padre Grando sziciliai jezsuita atyától, mely annyira megnyerte tetszésünket, hogy nem tagadhatjuk meg magunktól, hogy legalább az utolsó stropháját meg ne ismertessük olvasóinkkal.
„Votis tamen precor meis, Parce Christe, parce reis, Sive Turcis, seu Judaeis, Sive Scribis[2] Pharisaeis, Sive secta Sadducaeis, Sive moribus Hevaeis, Amorrhaeis vel Hetaeis, Chaanaeis Jebusaeis, Gergesaeis, Pheresaeis.... Dona eis requiem.“