BETHSÁBA.

Ghedimin herczegnő gyakran meglátogattatá a keresztanyai gondjai alá adott királyleánynyal kedvencz barátnéját, Nariskin Zsófiát.

A kik a herczegnő szívtitkaiba félig-meddig be voltak avatva, azok értették e látogatások okát. Ha már maga a herczegnő nem láthatja is (a világi illem tilalma miatt) Zsófiát, legalább Bethsába által hírt hall hogylétéről. Hanem ha volt valaki, a ki egészen be volt avatva a herczegnő titkaiba, az még többet is megérthetett.

A mindenki elől elzárkózott ember, a czár, a ki titkot tart a miniszterei előtt, még a papnak sem gyónik meg, ennek a kedves leánynak mindent el szokott mondani, a mi a szivét bántja.

Hiszen ha csak egy apa beszéli el ezt féltett leányának, hát akkor az csak kedély ügye; de mikor egy czár beszéli el, akkor ez államügy.

Minden szó, a mit a czár Nariskin Zsófia előtt kiejt, az ország helyzetének magyarázója. Az a kedélyállapot, a mit I. Sándor szavakban érthetővé tesz, alapja fél Európa jelenének és jövendő alakulásának. Ez egyetlen ember szivének ellágyulása, vagy megkeményedése a béke vagy a harcz, nagy felbomlás és nagy átalakulás titkait rejtegeti.

És Zsófia viszont mindent elbeszél Bethsábának.

Bethsába pedig nem tud hazudni.

– Hát kedves kis leányom, hogy van a kis barátnéd? kérdé a herczegnő a hazatért királyleánytól.

– Már nem szed orvosságot. Azt hiszem, ez nagyon jó. Én egyszer megkóstoltam nála egy port, nagyon keserű volt.

– Nem fecsegett-e nagyon sokat? A gyógyulónak a sok beszéd megárt ám.

– Csak azt mondta el, hogy a keresztatyja meglátogatta. (Ennyi hazugságot mégis megtanult már Bethsába, hogy «atyja» helyett azt a másik czímet említse.)

– Sokáig ott volt nála?

– Azt nem tudom.

– Beszélt neki sok érdekeset?

– Igen Dávid királyról meg a feleségéről, Bethsábáról. Keresztanyácskám mit vétkezett Bethsába királyné?

– Mít vétkezett Bethsába királyné? Micsoda kérdéssel állsz te ide elém?

– Hát azt «ő» mondta, s én szeretném tudni, hogy mit vétkezett? mivel hogy a nevét viselem. És senki más nem viseli a nevét; csak én. Ha valami olyan rossz asszony volt, hogy senkinek se kell a neve, akkor nekem sem kell, adjatok másikat.

– De nem vétett semmit! Bohó vagy.

– Zsófia keresztapja mondá: Dávid királylyal vétkezett.

– Ah, az nem volt vétek, az szerelem volt.

– Hát a szerelem micsoda?

Corynthia felkaczagott.

– No azt most én mondjam meg neked, hogy mi a szerelem. Majd megtudod, ha szeretni fogsz valakit.

– De hát hogyan jutok én ahhoz? Valami baj az, a mi az embert meglepi, mint a betegség? Vagy valami jó, a mit megkiván?

Corynthia még jobban kaczagott.

– Együtt a kettő.

– De hát hogy kezdődik az?

– Hát egyszer egy szép ifju mélyen a szemedbe néz.

– A szemembe! Oh azt én ki nem állom, hogy a szemembe nézzen. Hisz attól én meghalok. Inkább elfutok világgá.

– Igen, de az az ifju vőlegényed lesz, a ki megszeret, nőül kér, és eljegyez.

– Hát az hogyan megy? Mondd el kérlek! Mert én azt el nem tudom képzelni.

– Hát az mi nálunk úgy megy, hogy az ifju, a ki egy hozzáillő leányt kiválasztott magának, küld annak szép ajándékokat.

– S ez azt jelenti, hogy ez az ifju szereti a leányt. S ha a leány elfogadja az ajándékokat, ez meg azt jelenti, hogy szereti azt az ifjut. Oh az nagyon kedves. Ez nagyon könnyű. Hát a leány mit ajándékoz neki vissza?

– Csak «azt», szerelmet.

– És semmi mást? Oh az nagyon kedves, nagyon könnyű. S aztán ha jön egy másik ifju, a ki még szebb ajándékot hoz, azt is elveszi az ember s ád érte szerelmet?

Corynthia tapsolt nevettében.

– Attól függ, hogy az előtt az «egyik» előtt eltudja-e titkolni?

– Nem, nem, inkább megmondja neki az ember: «én azt a másikat is szeretem». Hát miért ne? ha a szerelem jó, és nem vétek. Hátha én nekem férjem lesz, és én szeretem az epret, nem mondhatom meg neki, hogy én szeretem az epret?

– Azt igen, de az csak inyenczség.

– Hátha azt megmondom neki, hogy én szeretem – Nariskin Zsófiát, azért megharagszik?

– Oh nem. Az csak barátság.

– Hátha azt mondom neki, hogy én szeretem a tánczot? Agyonüt?

– Azért sem.

– De hát ha szabad szeretnem epret, barátnét, tánczot, miért nem egy ifjut is, ha az jó és szép?

– Oh isteni együgyüség! De hát mondd, abban az országban, a hol te születtél, soha sem beszélnek szerelemről?

– Nem.

– Hát ott nincsenek ifjak és leányok?

– Vannak. De ott, ha egy ifju legény el akar venni egy leányt, megalkuszik az apjával a jegypénzben s hazaviszi. Ha jó lesz hozzá az asszony, vesz neki szép ruhát; ha rossz lesz, vesz másik feleséget.

– Az nálunk nem megy. A mi vallásunk azt parancsolja, hogy egy asszonynak csak egy férfit kell szeretni.

– Oh az már egészen más! Hát miért nem mondtad mindjárt az elején, hogy a vallás parancsolja a szerelmet? Oh én a vallást híven meg fogom tartani. Ugy-e te is megtartod? Ugy-e te is szereted a férjedet? Szoktál az ő szemébe nézni mélyen? Én nem láttam tőled ezt soha.

– Tudod, kedveském, az élet nagyon hosszú s a mézes hetek, a hogy a szerelem idejét nevezik, igen rövidek.

– Oh azt nem úgy kellene ám felosztani; hanem a mézes heteket felaprózni perczekre, hogy azután az életnek minden napjára jutna belőle egy pillanat.

– Majd megtudod te annak a lehetetlenségét, ha megismered, hogy mi ez?

– Most már hát tudom, hogy Bethsába azért vétkezett, mert nem szerette azt, a kit a vallás parancsolt. Csak azt szeretném tudni, hogy mint keveredik ebbe a dologba bele Dávid király?

Az ám! Corynthia is azt szerette volna megtudni, hogy mint jött ebbe a mesébe bele Dávid király; de a fecsegő leány úgy félre vitte képtelen képzelődéseivel minden nyomozását, hogy nem juthatott a nyomába annak, hogy miket mondott Dávid királynak a próféta, mikor megfeddette? Az orosz a legjobb titoktartó. Abból, a mi a petrowszkii diadalkapu alatt történt, a czáron kívül senki sem beszélt ki semmit. Arakcsejeff elhallgatta azt, mert saját szörnyeteg tervének megbukása volt abban jelezve: a kisérő kozák-csapat fel lett küldve Kazánba s a többiek tudtak hallgatni.