A NÁSZAJÁNDÉK.

A hogy maga megjósolá Sándor, leányának egészsége az övével sympathicus összefüggésben volt, a mint Zsófia arcza elevenülni kezdett, az ő életkedve is visszatért. El kezdett foglalkozni az államügyekkel. Dolgozószobájában halommal állt már a sok elintézetlen irat, a mit tanácsosai felhordtak, vagy a melyek a szent Zsófia postájával érkeztek hozzá, s a mikbe az utóbbi hónapokon át bele sem tekintett. Elővette azokat s a halmaz örvendetes apadásnak indult. «A szent Zsófia postája» sajátszerű intézmény volt Sándor alatt. Czarszkóje Zélóban volt egy iroda, a hova mindenki beadhatta a levelét, a mi egyenesen a czárhoz volt intézve. A postás kért a levélért tíz rubelt; de se azt nem kérdezte, hogy ki küldi? se azt, hogy mi van benne? Lehetett az panasz, esedezés, vád, vagy miniszterszidás; ajánlat, vagy alkotmányterv; a czár azt megkapta egy óra mulva, ha otthon volt s utána küldték, ha utazott.

A mi a kedélyváltozásnak legbiztosabb jelensége volt, felhagyott éjszakai kóborlásaival a város utczáin s a bőjt első estéjén a czárnéval együtt vacsorált. Föltette magában, hogy tudatni fogja vele azt az örvendetes eseményt, a minek az ő lelke úgy örül. Erzsébet lesz az első, a ki azt meg fogja hallani tőle. Még eddig senkivel sem közölte azt. Maga a solovecski patriarcha is csak arról van értesítve, hogy junius hó 21-ikén legyen jelen a Petrovszki szigeten, Péter czár hajdani lakházánál, ott egy ifju pár fog rá várni, a kit össze kell esketnie.

A czár ez idő alatt minden folyamodást, a miben valami kegyosztásról volt szó, kedvezően intézett el. Száműzötteknek megengedte a visszatérést; politikai foglyokat kibocsátott börtöneikből.

Puskin nem hasztalanul áldozta fel szivét.

Az ő gyöngédsége varázsolta vissza Zsófia arczára a boldogság mosolyát, s a boldogság oly csalókán tud hasonlítani a jó egészséghez. S ez a mosoly volt az, mely az egész ország fölé derült eget varázsolt.

A mikor Puskin pontosan megjelenve arra a perczre, a melyen várták, hozta a maga virágcsokrát s aztán az eléje szaladó leányt megdicsérte jó kinézéseért, melléje ült és elmondta neki az egész város pletykáit; kihallgatta, hogy mit álmodott, s jóslatokat csinált belőle; leült vele kártyázni, s engedte csalni és hagyta nyerni, s végül magát kinevettetni; regényeket, költeményeket olvasott fel előtte; megtanította mindenféle játékokra; meghozta számára az üvegházak első gyümölcseit, ellátta nyalánkságokkal; lerajzolta, lefestette, akármilyen rosszul találta; s közben rabolt tőle egy-egy (olyan szivesen engedett) csókot s engedte magát érte megczibáltatni: hát akkor Puskin egy egész országot tett boldoggá!

Megérezték azt még a távol Bajkál-tó mellett is, a kik az ólombányákban követ vágnak! Mert a hány csók hullott Zsófia arczára, annyi láncz hullott le az ő kezeikről.

A czár, ki szándékosan oly késő esti órákban jött látogatni Zsófiát, a mikor már Puskin eltávozott, a leánynak az arczán láthatta az eltöltött órák boldogságát.

Mennyit tudott az beszélni felőle! Miket mondott neki Puskin!

Néha még politizáltak is. A leány kivallatta Puskint, hogy mit akarnak ők azokkal a titkos társaságokkal? Puskin aztán megvallotta, őszintén, a hogy vőlegényhez illik menyasszonya előtt, hogy nekik bizony parlamentes alkotmány kell. Ő közöttük vannak sokan, a kik olyan szépen tudnának szónokolni, mint az angol alsóházi tagok, s ha kibeszélhetnék magukat a parlamentben, az nagy megelégedésükre szolgálna. A ki a kormányon van, majd gondoskodnék róla, hogy olyan többséget tartson kéznél tatár, kirgiz, kalmuk, jakut, baskir és csukcsi képviselőkből, a kik az orosz karbonarikat leszavazzák s azzal a rend fentartva, az ország megnyugtatva lenne. Az ország pénzügyeit is ellenőriznék, s ha egy miniszterről észrevennék, hogy sokat lop, azt mondanák neki: «pusztulj innen! már most hadd lopjon más!» Sajtószabadság is lenne s az ujságirók egymást ütnék, a helyett, hogy most mind egy embert szidnak.

Biz ők azt akarják kivivni.

A czár nagyon jól mulatott ezen. Nem úgy ám, mint mikor ugyanezeket a dolgokat Arakcsejeff adta elő neki.

Már kezdték azt hinni, hogy ismét visszakerülnek a boldog idők, mint ez előtt tíz évvel, a mikor az udvari estélyeken, a czár hallatára lehetett beszélni a főuraknak és tiszteknek alkotmányos szabadságról, s a szabadkőmivesek hirlapjaik útján hivták össze a páholyaikat.

Zsófia javulása még magát az orvost is megcsalta. A kórtünetek egészen megszüntek. Történnek egyes csodák (a természet hatalma kimeríthetlen), hogy halálra szánt emberek megélnek. Komolyan lehet gondolni a menyegzőre.

Sándor meghozatta a pompás kelengyét Párisból, a miben a rózsaszin menyasszonyruha és a platinából készült diadém is ott volt s megvolt az öröme, hogy Zsófia ragyogó arczában gyönyörködhetett, mikor mindazt végig nézte.

Egyszer aztán magához hivatta Puskint és így szólt hozzá:

– Fiam! Ha megadja Isten érnünk azt a boldog napot, a mi életemnek épen úgy napfordítója lehet, mint a csillagászi évnek, mit adjak neked menyasszonyi hozományul?

Puskin térdre esett a czár előtt s azt mondá neki:

– Atyám! Adj ezen a napon népeidnek alkotmányt!

A czár hallgatott. Ez jó jel volt. Puskin bátorságot nyert tovább beszélni.

– Fölség! Az egész világ forrong, s kitörésre készül, mint a Vezuv. Ezt a vulkánkitörést egy papirlappal le lehet takarni, a mire ez van irva «Charta!» Nem én szólok, egész országod beszél így. Minden becsületes ember, minden hazafi, minden hive a trónnak így beszél, így gondolkozik. Nem kivánjuk, hogy rögtön, rohamosan felszabadíts mindent; nem kivánjuk, hogy idegen mintára építsd újra országodat. Vezesd be népedet a szabadságba óvatosan, lépésenkint, fejleszd ki alkotmányodat népünk szokásai, szükségei szerint. Töröld el a rabjobbágyságot. Távolítsd el Arakcsejeffet, a ki közéd és a nemzet közé ékelte magát; vedd el a népnevelés ügyét a szent synodustól s bizd ismét Galiczyn kezére; hivd zsámolyod elé az ország notabilitásait, s parancsold nekik, hogy szóljanak szívük szerint. Törüld el az előleges censurát s engedd napvilágra jönni a titkos gondolatokat, s a mi igazság lesz bennük, emeld fel, a mi hazugság, tipord el. Űzd el hűtelen sáfáraidat, kik kifosztják az országot s kifosztanak téged. Szüntesd meg a katonai koloniákat, a mik a népre csapásul nehezednek. Hivd össze régi ezredeidet; add kezeikbe a zászlóikat, egyesítsd őket táborrá; állíts bennünket az élükre s aztán küldj bennünket testvéreink, a hellenek segítségére, a kik vérük tengerében fuldokolnak. Látni fogod, mivé lesz egy nemzet, s minő csodákra képes, ha az saját szabadságát védve otthon, a más nemzetek szabadságáért harczolva ottkünn, valamennyi népek fölé emelkedik. Adj szabadságot nekünk, s végy dicsőséget magadnak!

A czár végighallgatá a merész beszédet csendesen, s azt mondta rá:

– Kelj föl. Megbocsátok neked, hogy így beszéltél…

Néhány nap mulva Arakcsejeff szép csendben elutazott grusinói falusi kastélyába. Beszélték titokban, hogy több hónapi szabadságidőt kapott – saját kértére. Eltávozását még jobban illustrálta Ghedimin herczegnek meghivatása az Arakcsejeff után üresen maradt bizalmi állásra. Ő lett a czár tanácsosai között az, a kinek minden órában szabad bejelentés nélkül a czárhoz bemenni.

Még több is történt. Magniczky, a leggyűlöletesebb tanácsos a felvilágosodási osztálynál szintén szabadságot kapott, s a vén censorok helyébe újak lettek kinevezve.

Azt is megtudta mindenki, hogy a portánál levő nagykövet utasítást kapott erélyesen szót emelni a görög szabadságharcz alatt az emberiség szabályainak megtartása mellett s azzal egyidejüleg el lett határozva egy tábornak az összevonása Bender közelében.

Végre, egy új korszak legérthetőbb jelenségeül, behivattak a katonai koloniából a régi testőrezredek s mindannyian Szent-Pétervárott lettek összpontosítva.

Ez a szabadság apostolainak mind új reményt adott. Az északi titkos társulatok mind azt határozták el, hogy ha a czár a szabadelvüség útjára tér át, akkor minden erejükkel támogatni fogják.

Csak a déli társulat fejei nem hagyták magukat megzavarni. Pestel azt izente vissza Ghediminnek: «komédia az egész, bolonddá akarnak bennünket tenni, nem tart három hónapig az egész hűhó; én maradok a régi tervemnél.»

A «Medvesonka» vendégei azonban nagyon megfogyatkoztak, s Jakuskin a kése hegyét arra használta, hogy a fogát piszkálta vele.

Puskin pedig egészen a vőlegénységnek és a versirásnak adta magát.

Megirta a gyönyörű «Bákcsiszeráji forrás» czímű románczát. Azt is Zsófiának olvasta fel legelőször.

Az enyhített censura mellett most már a kinyomatás sem járt nehézséggel.

Mikor a czár megtudta a költemény censura alá bocsátását (az ilyesmi «esemény» volt Szent-Pétervárott, a miről a czárnak referáltak), azt mondá Puskinnak:

– Szeretném, ha költeményedet valakinek dedikálnád.

– Menyasszonyomnak?

– Nem annak. Hanem Ghedimin herczegnőnek.

Puskin elértette az intést. Valami módon kellett neki Zsófia anyjához közelítenie, ez volt a legtermészetesebb.

Tovább azt mondá a czár Puskinnak:

– Mikor elviszed hozzá a költeményedet, mondd meg neki, hogy junius hó huszonegyedikén tartod a menyegződet Nariskin Zsófiával.

Ez is így volt rendén.

Puskinnak nem kellett magyarázat hozzá. Corynthiának értesülnie kellett arról, hogy Nariskin Zsófia férjhez megy. Magának a vőlegénynek kellett egy helybenhagyó csókot kapnia tőle. Ez igen helyes volt. A leánykérés és az odaadás mind a dedicatio felajánlása és elfogadása alakjában történik meg. A választott forma elég találó. Mind a ketten másról beszélnek és mégis egyet gondolnak. Leánykérés költői formába öntve.

Puskin minden tekintetben a legkorrektebb utat követte, a midőn egyenesen Ghedimin herczeget kereste fel.

– Maximovics Iván. Nekem van egy új költeményem. Ezt szeretném Mária Alexievna Corynthia herczegnőnek ajánlani. Kérlek, olvasd el, s ha érdemesnek találod, hogy a herczegnő nevét oda kölcsönözze hozzá, légy szószólóm mellette.

– Nagy élvezettel fogom elolvasni a versedet, szólt a herczeg, hanem annyit olvasatlanul is mondhatok, hogy a herczegnő nagy megtiszteltetésnek fogja venni a dedicatiódat, s büszke lesz rá, ha a neve a műved elé lesz nyomtatva.

Puskin még aznap kapott levelet a herczegtől, melyben tudatva volt vele, hogy a herczegnő holnap délutáni hét órakor kész őt elfogadni Névaszigeti nyári palotájában. (Korábban a hőség miatt nem szoktak járkálni sehova.)

Már ekkor az egész szentpétervári előkelő világ nyári kastélyaiba vonult ki. A gazdag polgárok is mind künn laknak már Névaszigeti «dacsá»-ikban. A czár maga is kedvencz tanyájára vitte Erzsébetet és udvarát «Monplaisir»-be, Nariskin Zsófia is ott volt egy közel fekvő nyári lakban. A czár igen ritkán látogathatta őt most meg; mert juniusban az éjjelek nem sötétek Szent-Pétervár vidékén. Hiszen ott volt neki a vőlegénye, gondot viselt az rá. Csak egy hét volt már a menyegzőig hátra.