A HIRNÖK.
Reading edition
Még nem volt föltalálva az a bűvészet, miszerint az ember a villámra bizza izenetét, s ha a föld tulsó oldalán a gazdag gyapotkereskedőnek fia születik, a másnapi keresztelőhöz komának híhatja az üzlettársát a föld innenső félgömbjéről. A Jupiter mennyköveit hordó sas elviszi az izenetet s meg is hozza rá a választ. Még akkor egy olyan nagy világesemény is, mint Sándor czár halála, nyolcz napig mászott a leggyorsabb futó ukrániai paripa hátán az orosz birodalom szélétől a fővárosig. Az első hirnök, a melyik a czár felgyógyulását hozta hírül, csakugyan megelőzte a másikat. Azt az öröm sarkantyúzta, ezt a rémség.
Az örömhirre az egész Romanov czári család (összesen tíz tag: a tizenegyedik, Mihály nagyherczeg, Varsóban volt a tizenkettediknél) összegyűlt reggeli misére a téli palota kápolnájában, a hol maga Seraphim, a főpap tartá az örömáldozatot. A kápolna tele volt az udvarhoz tartozó hivatalnokokkal, főurakkal és tisztekkel. Az énekkar zengé a zsolozsmát: «Isten, tartsd meg a czárt!»
Mikor aztán a protopopa az oltár előtt felnyitá a nagy kapcsos könyvet, s elkezdé reszkető szavával felolvasni az imát a czár életéért: egyszer csak a mély áhítatteljes csendességben megszólal egy dörgő hang, olyan, mint egy megütött harang szava:
«Már meghalt!»
A felriadt gyülekezet önkénytelen nyitott utat egy előre furakodó alak előtt, kinek világos zöld beshmetje magán viselte az orosz birodalom valamennyi területének sárcseppjeit, a nogáji puszta fekete sarait, a kiovi márgaföld veres pecséteit, a moszkvai sárga agyagot, a novgorodi kréta-földet, s a csarszkoje-zélói zöld mocsár-foltokat. Kezében volt egy levél, melylyel a sokaságon keresztül egyenesen Miklós nagyherczeg felé tartott: Erzsébet czárnő levele az anyaczárnőhöz.
A nagyherczeg átvette azt a levelet s maga bontá föl.
Azután odasietett a protopopához s valamit suttogott a fülébe.
Arra a főpap a kezében tartott feszületet beburkolta gyászfátyolba s odalépve Mária czárnéhoz, azt mondá neki:
«Fiad meghalt!»
S arra az énekkar félbeszakítá a közepén a dics-éneket s egy percz múlva rákezdé a gyászhymnuszt.
«Örök nyugalmat adj neki Uram!»
A templomi szertartás kezdődött mint Te Deum s végződött mint Requiem.