88. Az egyszeri lyány meg a halál.

Vót a világonn ëgy embër mëg annak ëgy lyánya.

Az az embër ëcczër elmënt a vásárra, a lyány magába maratt. Monta az apjának, hogy »ha kend elmëgy, én kivel hálok? magamba félek!« »Hát, lyányom! hí valakit, oszt majd nem fész!«

Úgy is vót. Az embër elmënt, a lyány magába maratt.

Estefele kiáll a kapuba, elkezgyi: »Hé, valaki! gyere velem hányi!« Messzirű odaszól ëgy hang: »tëgyé fël vizet!«

A lyány mënt a konyhára, tüzet rakott, fëltëtte a vizet. Várta, hogy maj csak gyön má valaki. De nem gyött. Mëgúnta a várakozást, kiállott a kapuba mëgint. »Hé! valaki! gyere velem hányi!«

A hang most aszonta: »öncsd a teknőbe!«

Beleöntötte, de a »valaki« mém mos së gyött.

Mëgint kiáll a lyány. »Hé, valaki! gyere má velem hányi!« A hang közerrű aszongya: »mënëk!«

Má a másik pillantásba a pitarba vót a sárgalábú halá. Odamëgy a teknőhö, a vizbe tëszi a lábát, aszongya a lyánnak: »gyere ide, lyányom! mosd mëg a lábamot!« A lyány odament, mosta is, de nagyon sárgállotta a lábát. »Ennye, bácsi! de sárga a maga lába!« Aszongya rá a halá: »bizony, lyányom! sok sírba besoppatt má a!«

Mikor a lábával végezëtt, aszongya a halál: »mosd má mëg, lyányom! a körmömöt is!« A lyány azt is mëmmosta, de azt is rëttentő sárgának látta. »Ennye, bácsi! de sárga a maga körmei!« »Bizony, lyányom! sok halottakot kikapart má a!«

A hogy a körmit megmossa a lyány, aszongya a halá: »gyere má lyányom! mosd mëg a fogamot is!« A lyány mosta azt is, de az még sárgább vót, mint a lába, vagy a körmi. »Ennye, bácsi! de sárgás a maga foga!« Aszongya rá a sárgalábú halá: »bizony, lyányom! sok halottakot is bekapott má a! Ham! tégëd is bekaplak!«

Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904 január.