47. A fejír madár.
Reading edition
Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër mëg annak a feleségi. Gyerëkik nem vót, pegyig mindég azonn kérték az Istent, hogy csak azt anna má!
Az asszony mikor ëcczër magába vót, azt kívánta, hogy ha lënne gyerëki, olyant szeretne, a ki fejír lënne, mint a hó, piros, mint a vér, szëmi, szëmődöki mëg fekete, mint a bogár.
Ëcczër csakugyan is tehërbe esëtt. Az időre lëtt is neki épen olyan fia, mint a minőt kivánt. Annyira mëgörűt neki, hogy örömibe mëhhalt. A kis gyerëk fiú vót, Pëstának hítták.
Az embër nem tudott mëllënnyi asszony nékű, újjontann mëgházasodott. A másogyik asszontú mëg lyánya lëtt, azt mëg elnevezték Mariskának.
Az embër dologra járt, ott vót mindënnap rëggeltű estyig, csak ënnyi mënt haza. Ëcczër is, hogy nem vót elé, Pësta almát kért a mostoha annyátú. Az aszonta neki:
– Hát nyú’ be a ládába, ott van!
Pësta belenyút, de a hogy vëtte ki az almát, az annya odaszaladt, oszt a láda tetejit a nyakára csapta, úgy, hogy a feji mingyá lëesëtt rúlla, Pësta mëg mëghalt. Avval fogta az asszony, vitte ki a ház elejbe, oszt lëültette a halott gyerëkët ëgy kis székre.
Mariska hallotta, hogy a láda teteji lëcsapódott, de nem tutta, mitű vót az a zaj!? Kérdezte az annyát, hogy mi vót a? Az annya elmonta, hogy Pësta rossz vót, almát akart lopnyi, oszt kikapott.
Mariska is kapta magát, mënt a ház elejbe, úgy vágta pofonn Pëstát, hogy az mingyá lëbukott a fődre.
Azutánn az asszony kimënt, Pëstát mëgnyúzta, fëltisztította, elkészítëtte, oszt mikor az ura hazamënt, fëladta az asztalra.
Hát az ura nem tutta, micsoda hús a! csak ëtte, mintha tejbekása vóna.
Étel utánn a csontokot Mariska összeszëdte, elásta a kerbe ëgy boczfa alá.
A csontbú nemsokára szép fejír madár lëtt, fëlszát a fődrű, oszt mënt, mënt ëgy bótos háza tetejire. Ott elkezte mondanyi:
Anyám mëgölött, apám mëgëvëtt! Kis testvérëm, Mariskám, Összeszëdte csontocskám, Kötte selyëmkendőbe, Tëtte boczfa tövibe, Kikelt kikelt! itt van! itt! De szép madár lëtt belűllem!
Ezt hallották a bótba, adtak neki ëgy szép selyëmkendőt. Avval szát tovább. Mënt ëgy kalapos házára.
A kalapos házánn is elmonta:
Anyám mëgölött, apám mëgëvëtt, Kis testvérëm, Mariskám, Összeszëdte csontocskám, Kötte selyëmkendőbe, Tëtte boczfa tövibe. Kikelt, kikelt! itt van! itt! De szép madár lëtt belűllem!
Ott is mëghallották, vittek ki neki ëgy gyönyörű szép kalapot.
Harmacczorra ëgy malomra szállott. A malomba hét legény dógozott, azok is mëghallották a madár szavát, kimëntek mëghallgatynyi. Azok mëg toltak fël neki ëgy nagy malomkövet, a mit a fejír madár a nyakába vëtt, oszt szát vele haza, az apja házára.
Ott is elkezte kiabányi a verset fënnszóval.
Odbe hallották, hogy »É! de nagy kiabálás van otki, mi a?«
Kimëntek, hát a fejír madár Mariskának lëhajította a selyëmkendőt, az apjának a szép kalapot, az annyára mëg úgy sútotta lë a malomkövet, hogy az asszony a főd gyomráig esëtt. Úgy elborította a főd, hogy temetynyi së këlletëtt.
A fejír madár mëg visszavátozott, Pësta lëtt belűlle. Az apjával mëg Mariskával mëg most is boldogann élnek, ha mën nem haltak.
Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztmenyecskétől. Lejegyzési idő: 1904. márczius.