15. A Szélördög.

Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király. Annak a királynak volt három fia, meg három lánya. Már az utolsót kezdte rugdosni, – mert már olyan vén volt, hogy a körmöm sem ment volna bele, – az öreg azt a testámentomot tette, hogy ha meghal, a fiai három éjjel őrizzék a bőrét, a lányait meg azoknak adják oda feleségül, a kik először jönnek kérni. Azután nem sokat teketóriázott, meghalt.

Életében az ördögökkel czimborálhatott a király, mert a két első éjjel a két legnagyobb fia megszökött a koporsójától. A harmadik éjjelre nem volt más a ki megőrizze, a legkisebb ment a koporsó mellé az apja bőrét őrzeni.

Szentelt mogyorófabottal körülkerítette magát, úgy várta be az éjfélt. Éjfélkor csak nagy dobogást meg röfögést hallott. Egy tüzes bika, meg egy tüzes vaddisznó ment feléje, de a karikán belül, a mit a mogyorófabottal húzott, egy sem tudott jutni. Elmúlt az egy óra, elmentek. A pádis23) pedig otthagyta az apja koporsóját, haza se nézett, elindúlt, ment hetedhét ország ellen. Csak a kardját vitte magával.

Útjában találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette fel a hajnalt. Azt mondja neki a pádis:

– Sohse ereszd még, pajtás! nagyon hamar van, még csak egy óra éjfél után!

A Hajnaleresztő hallgatott a szóra. A pádis ment tovább. A hogy megy, megint találkozik a Naperesztővel, az is épen a napot akarta ereszteni. Szólt a pádis annak is egy pár szót, az is megállott.

Egyszer nagysokára megállott egy királyi palota előtt. Álmos volt már, gondolta, lepihenhet egy kicsit. A hogy bemegy, látja, hogy a padlás tele van zsiványnyal. Tudta a dürgést mindjárt, csak ki a karddal, úgy vágta szét valahányat, hogy meg se mukkantak többet. Most már – gondolta – nem maradhat itt, mert ha odabent felébrednek, majd azt hiszik, hogy ő is rabló, oszt felakasztják, a kardja hüvelyét otthagyta, ő maga meg keresett magának egy hátas lovat, arra ráült s hazavágtatott.

Otthon épen nagyban abajgatta a két öregebb pádis a három királykisasszonyt. Azoknak kérőjük jött, egy farkas, egy kígyó meg egy gerlicze, a lányoknak eszükbe jutott az apjok mondása, hogy azokhoz menjenek feleségül, a kik legelőször mëgkéretik, a két bátyjok pedig elejét állotta a férjhezmenetelnek azzal, hogy csak állatokhoz nem mennek el.

Igy hát épen jókor ért haza a legfiatalabb pádis. Mikor legközelebb látogatóban volt a három kérő, hozzájok adta a hugait feleségül. Azok lagzit csaptak, oszt elmentek. Ő meg ment vissza a királyi palotába, a hol a sok zsiványt megölte.

Útközben találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette fel a hajnalt.

– Most már eresztheted, kedves barátom! – mondta neki, – jól van már minden.

A hogy ezt kimondta, egyben kihajnalodott. Találkozik a Naperesztővel is, odaszól annak is:

– Eresztheted már, kedves barátom! jól van már minden!

Egyben világos nappal lett. Nemsokára oda is ért a királyi palotához. A hogy bement, a meztelen kardjáról mindjárt megismerték, hogy ő lehetett, a ki a rablókat megölte. Leültették, jól megvendégelték, azután azt mondta neki a király:

– No! kedves fiam! te megmentettél bennünket a zsiványoktól, én pedig hozzád adom a lányomat, meg a felekirályságomat.

Egyéb se kellett a pádisnak! A királykisasszonynyal még az nap megesküdött, lagzit laktak, faggyút sz...k, azzal világítottak. Mikor a vendégségnek vége volt, hazavitte a maga országába.

De annak a királykisasszonynak, a kit ő elvett, volt ám egy más szeretője is, már úgy, hogy a kisasszony arról nem is tudott, – a Szélördög. Ez szerette volna magáénak már régen. De sehogysem juthatott hozzá, mert otthon a király soha nem eresztette ki a levegőjárásra a lyányát, még a vejének is meghagyta, hogy ő se bocsássa ki, mert akkor volt szép asszony! nincs szép asszony! sírva nézhet utána, elrabolja a Szélördög.

Történetből egyszer a pádis elment vadászni, de eszibe se jutott, a mit az apósa mondott. Az ajtókat tárára-várára hagyta, az asszonyt meg a maga kénye-kedvire. Ha tudta volna, bizony máskép tett volna, mert alig lépett ki a szép asszony a szobából, felkapta a Szélördög, úgy szaladt vele, mint valóságosan a szél, meg se állt a palotájáig.

Jön haza a pádis, hallja, hogy nincs szép asszony, elvitte a Szélördög. Búsúlt nagyon, még az étel se esett neki jól.

Másnap útra kerekedett, sorra járta a sógorait. Először elment a farkashoz. A farkas épen nem volt otthon.

– Adjon Isten jó napot, kedves húgom!

– Adjon Isten, kedves bátyám! hol jársz te itt, a hol még a madár se jár?

Akkor oszt elmondta ügyét-baját.

– No! azon nem valami nagyon tud segíteni az én uram!

Mikor így beszélgettek, kívülről már ordított a farkas:

– Hu-huuú! mindjárt a forró tengerbe hajítom, a ki én nálam alkalmatlankodik!

Avval beugrott a szobába egyenest a sógorára. De az asszony elsikította magát, hogy:

– Te! a sógorod!

A farkas csak akkor vette magát észre, mindjárt bocsánatot is kért. A pádis nem haragudott, tudta, hogy a farkasban farkastermészet lakik, hanem inkább elmondta a maga ügyét-baját.

Azt mondja a farkas:

– Hej! kedves sógorom! én neked nagy hálával tartozom, mert feleségem se volna, ha te nem lettél volna olyan ember, mint a minő vagy! mondok én neked egyet, kettő lesz belőle: a te feleséged a Szélördög vitte el, attól pedig bajos visszakeríteni, hacsak hét lelked nincs! de azért próbáld meg! van nekem egy három lábú lovam, én azt neked adom. A Szélördög minden nap huszonnégy óráig alszik, te felülsz a lóra, elmégy oda s elhozod az asszonyt. De siess, mert ha a Szélördög utólér, vége a szép életednek, az asszonyt meg visszaviszi!

Meghallgatta a szép szót a pádis, azután felült a lóra, elindúlt. Maga sem gondolta, olyan hamar odaért. A Szélördög aludt javában, az asszony meg az ablakon nézett ki, csak épen hogy a nyeregbe kellett ültetnie. Akkor aztán gyű! Jézus áldjon meg!24) mentek ám. Már nem lehettek messzire a pádis hazájától, felébredt a Szélördög. Az is se szó, se beszéd! csak usdi! utánok! El is fogta őket hamar. Az asszonyt magához vette, a pádisnak meg csak annyit mondott:

– Ha még egyszer utolérlek, jaj az életednek most még elmehetsz, de menj is, míg szépen vagy!

Szegény pádis azzal bandukolt hazafelé.

Elment a kígyó sógorához. De az is csak azt a tanácsot adta neki. A pádis fogta magát, egyet gondolt, hogy most majd okosabb lesz, megpróbálta másodszor is. De a Szélördög – üsse el a rossz! – most is utolérte és csepp híja volt, hogy szét nem szaggatta. De annyit mondott neki, hogy:

– Ha még egyszer megkaplak, hogy az asszonyt el akarod vinni, se szemre, se főre nem nézek, abban a szentben agyonváglak!

A pádisban még az tartotta a lelket, hogy volt egy harmadik sógora is, a gerlice. Gondolta, hogy az majd csak okosabb tanácsot ad a többinél! El is ment hozzá.

A gerlicze sógora azt mondta neki:

– Tudod-e, mit! ha már így vagy, eredj, állj el bojtárnak ahhoz az urasághoz, a ki a Szélördög birodalmában lakik. Annak az uraságnak van egy veres tehene. Mikor itatni hajtod a gulyát a tóra, a veres tehén hanyatvágja magát a vízben s úgy úszik hassal felfelé. Te eredj, úszsz be! vágd fel a hasát, abban van egy kalitka, abban egy szép madár, annak vedd ki a szívét, abban találsz egy követ, a kőben pedig egy bogarat. Azt a bogarat morzsold össze s szórd be a vízbe, abból támad egy öt lábú ló, azzal hazahozhatod a szép asszonyt!

Ennek nagyon megörült a pádis, félre is vágta a kalapját örömiben. Azzal felöltözött bojtárnak s elment ahhoz az urasághoz, a ki a Szélördög birtokán élt. Ott meg épen kellett a bojtár, mert a ki volt, elvitték katonának. Csak azt várta, hogy eljőjjön az itatás ideje: gondolta magában, hogy akkor már ő lesz a valaki!

Pont délben hajtotta a marhát a tóra. A nagy veres tehén is beúszott s a mint a közepére ért, hanyatvágta magát, égnek tartotta a hasát s úszott. A pádis utána, felvágta a hasát, kivette belőle a kalitkát, abból a madarat, a madárnak a szívét kettévágta, kivette belőle a követ, a kőből meg a bogarat. Ezt mindjárt szét is morzsolta s beszórta a vízbe. Rögtön egy gyönyörű öt lábú ló lett belőle. Akkor aztán se nem köszönt, se semmi! ment a szép asszonyért. A Szélördög akkor is aludt. Nyeregbe kapta a feleségét s ment, mint a villám. Már a határhoz közel lehettek, mikor a Szélördög felébredt. Mindjárt látta, hogy nincs szép asszony, de azt is tudta, hogy má nem lehet az övé soha, mert abban a kis bogárban volt az ő ereje, a kit a pádis a vízbe morzsolt.

A pádis meg békében hazavitte a feleségét, újra megesküdtek, úgy éltek, mint a hal vízben. Még most is élnek, hogyha meg nem haltak.

Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. 1905. január.