3. A kis rák.

Ëcczër vót, hun nem vót, vót ëgy szëgény özvegyasszony, annak vót három fia. Az asszony annyira szëgén vót, hogy a betévő falattya is allyig vót mëg.

Ëcczër elkűtte a letkisebb fiát az erdőre fáé.

A gyerëk el is mënt. De ő nem tudta, hogy abba a határba lakik a hétfejű sárkány.

A hogy szëgyi a fát, má szëdët ëgy jó háttal, nagyon mëszszomjazott. Hová mënnyék innya? bemënt az erdőbe a kastélyba. Ott látott egy öreg asszont, attú kért vizet.

Aszongya neki az öreg asszony, má mint a sárkány annya – mer az vót! –:

– Mé gyötté ide, te szërëncsétlen! az én fiam a hétfejű sárkány! ha hazagyön, mingyá véged lëssz. Minek gyötté ide?

– Në ríjjék, kend, öreganyám! majd elbújok! – monta a gyerëk, oszt be is bújt az ágy alá.

Abba a szentbe gyött a hétfejű sárkány.

– Anyám! idëgen szag van itt! – ki van nálunk!?

– Sënki! – monta a sárkány annya.

– De én érzëm! add ide, mer véged lëssz.

A gyerëk akkor kibújt az ágy aló, hogy majd elszalad, de a sárkány meffogta, agyonütte, oszt fëlakasztotta a kéménybe.

Otthon a szëgény özvegyasszony nem győzte má a fiát várnyi, elkűtte a közepsőt: hozzék má fát, mer annyi sincs otthon, a mënnyivel ëgy kis kemémmagos levest főzhetne!

A közepső is útnak indút, de mëgszomjazott az is, bemënt a sárkány palotájába, oszt ott is maratt: fëlakasztották a kéménybe az öcscsi mellé.

Azt së győzte má várnyi az annya, elkűtte a letöregebb fiát is. Csakhogy az së járt jobban, mint a két öcscsi, ő is a kéménybe kerűt.

Rítt a szëgény asszony, mikor má ëgy fia së gyött mëg, mint a záporeső, maj kirítta a lelkit, annyira mëg vót szomorodva.

Elmënt ëcczër mosnyi. A hogy mos, a hogy mos, ëgy kis rák odafarol a lábáho.

– Mé szomorkodol, édës anyám!? – kérdëzi az asszont.

– Honnë szomorkodnék! az uram mëghalt, három szép fijam mëg a sárkány palotájába van mëgölve! – panaszolkodott az asszony.

– Hátha én tunnék segítenyi!

– Hogy tudná të engëm mëgsegítenyi, mikor të csak ëgy kis bogárka vagy!

– Fogaggyon el édës anyám! fiának, oszt mëgszabadítom a gyerëkejit. Hanem elsőbbet csinátassék nekëm ëgy buzogányt mëg ëgy páczát!

Az asszony elfogatta fiának a kis rákot, oszt mikor mënt hazafele, má a kis rákkal ëgyütt mëntek.

Másnap az asszonynak fára vót szükségi, kit kűggyék érte? elkűtte a kis rákot. Szëdëtt a kis rák annyit, hogy tán haza së birta vóna, de mëgszomjazott ám ő is, mint a többi, kíntelen vót neki bemënnyi a kastélyba.

Ő rá is ráripakodott a vén sárkánné, hogy hogy mer oda belépnyi, mikor ott a hétfejű sárkány lakik, oszt mëgöl mindenkit, a kit taná.

– Eh! az ő haragja nem számos, mint Szent János! monta a kis rák, – majd elbánnyunk vele!

De az öreg sárkánné azé elbújtatta.

Gyött hazafele a sárkány is nemsoká.

– Pfö! pfö! Anyám! idegën szagot érzëk, ki van itt? Add elé, mer jaj nekëd is!

Akkor a kis rák elégyött az ágy aló. Mëlláttya a sárkány, aszongya neki:

– Mit akarsz të, te kis rákfiú!?

– Elgyöttem a testvérjeimët mëszszabadítanyi!

Erre má nevetëtt a sárkány.

– Hajaha! barátom! nem mëgy ám az olyan könnyen, hogy »kiszabadítom«! Elsőbbet gyere, oszt ëgyünk.

Az öregasszony hozott be mingyá kőkenyeret, fakést, ëgy kis puharat, mëg ëgy akós hordót.

– No! a ki ebbű a kőkënyérbű többet ëszik, evvel a fakéssel nagyobbakat szeg mëg ebbű az akós hordóbú többet iszik, azé lëssz a három testvér!

Hozzá is fogtak oszt ennyi amúgy Magyar Miskásann. A sárkány úgy gyúrta-gyömörte magába, mintha csak napszámba ëtt vóna. De a kis rák is kitëtt magáé: a sárkány má régënn lëtëtte a fakést, mikor még ő olyanokat nyelt, mint a gólya kívël a nagyfenekbe! Nemsoká jólakott ő is, oszt hogy látta, hogy a sárkány má jómagatëhetetlen, elé a buzogánt, olyat vágott a sárkányraa, hogy az mëntënn fëlfordút.

Mikor a fejejit is mind lëvágta, mënt a kéménybe, a három testvér ott lógott akkor is, mindëgyikre ütött ëgyet-ëgyet a páczájával, azok fëlébrettek mingyá. Lëgyöttek a kéménbű, mëgtisztákottak, oszt tartottak haza mind a négyenn.

Allyig mút el otthon ënnëhány nap, kimëntek az erdőre fáé mind a négyenn. Hogy a három ëgytestvér mëgharagudott a kis rákra, ha még8) ő is ott ëszik velëk, fëltëtték, hogy elvesztyik.

Úgyis vót. Mëffogták a kis rákfiút, odakötözték ëgy nagy vastag gyiófáho, hogy haza në birjék mënnyi, ők mëg mërrakottak fával, oszt mëntek haza.

Azt hitték, hogy majd ott vesz a kis rák a nagy gyiófáná, de nem lëtt ám úgy. Aggyig erőködött, aggyig erőködött a kis rákfiú, még a gyiófát tövestű ki nem csavarta! mikor kicsavarta, nagyot lélegzëtt, oszt olyat ganajlott kínnyába, hogy ëgy négylovas hintó elakadt vóna benne. Azután hazamënt, a gyiófát is húzta maga utánn, otthon elbúcsúzott a nevelőannyátú, a gyiófát lëótta magárú, oszt elkeserëdve indút hetedhét ország ellen.

Mënt, mëndëgét. Tanákozott ëgy kőtörővel. A buzogánynyal jót ütött a hátára. Aszongya neki a kőtörő:

– Jaj! në báncs, inkább elmënëk én is oda, a hova të!

Mëntek ëgyütt. Úttyok ëgy fekete várasba vitt, a hun gyászba vót mindënki.

– Mé gyászolnak itt? – kérdezte a kis rákfiú.

– Azé, mer a kirá letkedvesebb lyánya el van kárhozva. A templomba van kiterítve, oszt akarki mëgy őrzenyi, mindënkit széjjelszaggat!

Itt a kis rák ëgyet gondolt magába. »Maj mëgőrzöm én!«

El is mënt a kiráho, oszt jelëntëtte neki, hogyha eggyig a lyányát sënki mën nem birta őrzenyi, maj mëgőrzi ő, csak aggyonak sonkát, bort mëg kenyeret, oszt ereszszék be a templomba.

Mindën úgy történt, a hogy ő kivánta. A kirá nagyonn mëgörűt, hogy akatt valaki a lyányát mëgőrzenyi. Adatott neki mindënt, a mit kért, kinyittatta neki a templomot, hogy »no! végezze Isten nevibe!«

A lyány ott feküdt a templom közepinn kiterítve.

A hogy elgyött az éfé, kikelt a lyány a koporsóbú. A kis rák úgy mëgijett: ëgy krajcár së maratt a zsebibe, bebújt az oltár mellett ëgy szentbe. A lyány mëg szaladozott le s fël a templomba, oszt mindég azt kiabáta:

– Hun vagy! hun vagy!

A kis rák fét nagyonn, nem birt többet mondanyi anná, hogy: – Itt!

De a lyány arrú nem igën tanáta mëg! az ideji eljárt, oszt vissza këllëtt neki fekünnyi.

Másik écczaka éfékor kikelt a lyány a koporsójábú mëgint. Elkezdëtt szaladoznyi a templomba idestova, keresëtt vóna valakit, ha tanát vóna, mikor az ideji elgyött, mënt, hogy fekszik vissza a helyire. Hát a kis rák mëg ott vót má a koporsóba. Kérte őt a lyány Istenre, szentre, Máriára, hogy csak győjjék ki onnat, de a kis rák mëg së mozdút, még ëcczër a lyány ideji elgyött, a mikorra oszt mël lëtt szabadítva az elkárhozástú.

Akkor fëlugrott a kis rák, karonfogta a királyánt, oszt mënt vele haza. Otthonn, mikor az apja a lyánt mëllátta, örömibe-ë? mibe-ë? úgy mëgijett, hogy mingyá mëhhalt.

A kis rákfiú mëg elvëtte a királyánt feleségű, övé lëtt a kiráság is, csaptak olyan lagzit, hogy Inczidátú Bonczidáig folt a sárga lé. Boldogok lëttek, mém most is élnek, ha mën nem haltak.

Eger, Heves vármegye. Mészáros Ferenc kapástól. Lejegyzés ideje: 1904. aug.