52. A kis kondás három malacza.

Hun vót, hun nem vót, még az ópërëncziás tengërënn is túnat, vót ëgy kis kondás, a kinek három malacza vót.

Lakott azonn a környíkënn ëgy kirá, annak a lyánya szerette vóna mëgvënnyi a kondástú a három malaczot. Lë is kűtte a szobalyánt, kérdëzze mëg, hogy anná a malaczot? Al lëmënt, mëgkérdëzte. A kis kondás mëg mëgkérdëzte, hogy eladó a malac, de hát kinek kék? ki vënné meg? A szobalyány mëmmonta: »a királyánnak!« »Hát mondd mëg neki, hogy az ëgyik malaczot odaadom, ha a királyány térgyig felemelyi a szoknyáját!«

A szobalyány mëvvitte az üzenetët, hogy a kis kondás csak úgy ad malaczot, ha a királyány térgyig emelyi a szoknyáját.

Aszongya a királyány: »No! ha csak az a fizetés, akkor jó, akkor nem kerű sëmmibe së!« Őtözködött mingyá, oszt mënt lë a kis kondásho.

A kis kondás épenn ëgy boglya tövibe alutt, mikor a királyány odaért. »Aggyon Isten jó napot!« – monta a királyány. – »Aggyon Isten! – fogatta a kondás, mi járatba van?« »Hát tuggya! én vagyok a kirá lyánya, elgyöttem a malaczé!« »Jó van, jó! de tuggya-ë, mi annak az ára?« »Hát honnë tunnám!« – monta kirákisasszony, oszt avval térgyig emelte a szoknyáját, »ez az ára ë!« A kis kondás maj hogy hova nem lëtt örömibe, mer a kirákisasszony térgyinn két csillagot látott. Akkor fëlkelt, ëgy malaczot betëtt a zsákba, oszt odatta a kirákisasszonnak. Am mëg vitte hazafele.

De – a malaczpëcsënye esëtt-ë jó neki, vagy a kondás tecczëtt-ë mëg? – a kirákisasszony másnap is lëkűtte a szobalyánt, kérdëzze mëg a kondást, hogy anna még ëgy malaczot?

A szobalyány lëmënt, azt a hírt vitte haza, hogy ha a kirákisasszony a hasáig fëlemelyi a szoknyáját, ez övé lëssz a malacz.

Mit vót mit tënnyi? a kirákisasszony újbú lëmënt, a hasáig emelte a szoknyáját. A kondás a lyány hasánn hódvilágot látott. Akkor odatta neki a másik malaczot.

Harmannap a harmagyik malaczra kerűt a sor.

A szobalyány má azt hitte, hogy no! a királyány most az egész környík malacczát mëg akarja ënnyi, hogy mindég kűdözi! De a kis kondás as së atta ingenn, aszonta, hogy »ha a királyány a mellyiig fëlemelyi a szoknyáját, odaggya a harmagyik malacot is.«

A kirákisasszony mëttëtte azt is, akkor mëg a kis kondás a napot látta a mellyinn. Avval elmënt a harmagyik malacz is.

Most má odavót a kis kondásnak mind a három malaccza. Mit őrizzék má ő? vagy mére mënnyék? Fëltëtte magába, hogy mëkkéretyi a kirákisasszont, vagy mëgy hozzá vas së, de mëppróbállya.

Hát a hogy bemëgy a palotába, má ëgy katona ott vót, az is a királyánt szerette vóna. Eléaggya ő, hogy mismi járatba van? hogy ő a kirákisasszont el akarná vënnyi! »Jó van, – monta a kirá lyánya, – a ki közűlletëk három kérdésëmre mët tud felelnyi, azé lëszëk!«

A katona csak nagyot nézëtt, oszt magába mëg mérgeskëdëtt, hogy »mé gyön má ide ilyenkor ez a tahó kondás, olyan piszkos, mint a lëszállott fekete főd!« de csak nem ért as sëmmit, mëg këllëtt a három kérdésre felelnyi.

Aszongya nekik elsőbbet a királyány: »no! mongyátok mëg: mi van a térgyemënn?« A katona gondolkozott, gondolkozott, de nem birta kitanányi. A kondás mëcs csak a malaczvásállásra gondolt, mingyá mëmmonta, hogy »két csillag!« A katona mëg, mintha ő is tutta vóna, hirtelen utánna monta: »én is ezt akartam mondanyi!« de má a kondás hamarabb mëmmonta.

Másogyik kérdésnek azt atta fël a lyány, hogy »hát mongyátok mëg, mi van az én hasamon!?« A kondás mán nem is gondolkozott, csak monta, hogy »a hód!«, a katona mëg mingyá utánna, hogy »én is azt akartam mondanyi!« De ő mindég akkor szót, ha má a kondás mëmmonta.

A harmagyik kérdés av vót, hogy »tanállyátok ki: mi van az én mellyemën!?« A kondásnak má ráát a szája, csak mozgatynyi këllëtt neki, hogy »a nap!« De a katona mostis utánna monta, hogy »én is azt akartam mondanyi!«

A királyány most má aszonta a katonának, hogy mënnyék, a mére lát, mer a három kérdésbű ëgyet së tudott kitanányi, mos má ő a kis kondás feleségi lëssz.

De a katona akadékoskodott, hogy ő is kitanáta, csakhogy a kondás előzte őt a szóval. No jó! a királyány helyt adott a panaszának, mëkkérdëzte a kondást, hogy micsodát csinállyonak má evvel a katonával? A kis kondás azt is kitanáta mingyá.

Aszongya a katonának: »hallod-ë, pajtás! mink most a kirákisasszonval ëgy ágyba fekszünk, a ki fele a kirákisasszony fordú, azé lësz!« A katona beleëgyezëtt.

Lëfeküttek az ágyba, ëgyik ódarrú a katona, a másikrú a kondás fekütt. Akkor a kondás jószagú süteményëket szëdëtt elé a zsebibű, ezt kezte ënnyi. A katona mëg mësszirű gyött, oszt tisztát má jó régenn nem vëtt, büdös vót. A királyány allyig áhatta ki ott maga mellett a szagáé, ëgyet hajított magánn, oszt a kondás fele fordút.

Igy oszt a kirákisasszony a kondás feleségi lëtt, a katona mëg elmënt Kukutyínba zabot hëgyëznyi.

Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago János parasztembertől. Lejegyzési idő: 1904. február.