73. A furfangos czigány.

Vót ëcczër a világonn ëcz czigány. Annak annyi fia vót, mint a rostán a lyuk. Má së a házba nem fértek, së ënnëk nem birt annyi az apjok.

Az öreg czigány ëcczër gondolt ëgyet, elindú ő világot próbányi, ki győzné ënnyivalóval azt a sok rajkót! csak a lelkit veszítyi velëk! maj csak lëssz valahogy!

El is mënt. A gyerëkejit mëg mind otthatta.

Elért ëgy pusztára, annak a közepinn vót ëgy juhodály. Bemëgy, hát odabe a juhász épen fejt. Odaszól neki a czigány: »hallod-ë juhász! aggyá nekëm ëgy kis tejet!« De a juhász aszonta, hogy a tejbű nem ő rendëlkezik, mer an nem az övé, ha ëgy borzasztó sárkányé, ő abbú nem adhat.

Hát ez a szó a czigánnak nem sokat ért. Vót nálla ëgy nagy czipó, csak belenyomta ëgy dézsa tejbe úgy, hogy a dézsába sëmmisë maratt, a czipó mind fëlszítta.

»No! mëgá czigány, maj lëssz nekëd kapsz, csak ideérjën a sárkány!« »Lëss? lëss-ë hát? izséllye ű mëg azs annyát, majd adok én neki!«

»Accz-ë hát!« hallacczik ëgy nagy kiátás az ajtónn. Odanéznek, épen gyött a sárkány. Mëgihett a czigány is, majd elejtëtte a czipót a kezibű. »Adok ám! mi vagy te! hê! te egy rongyos sárkány vagy! de én a világerejű czigány vagyok! gyere hát ide, de új járs, mint ezs a kődarab: tejet csavarok bëlülled!« A sárkány mëcczondollott erre a kemény beszédre.

»No! pajtás, ha olyan erős vagy, gyere el nálunk, ott hóttyig tanáhaccz jó kënyeret!« »Jó van no! elmënëk, vágjon sét a zsizs, te büdöss! de úgy lëgyék ám, a hogy én parancsolom!« Henczëgëtt a czigány nagyon, mintha ő vóna a kiskirá.

Mikor a sárkány házokho érnek, a sárkánt férehítta az annya, oszt aszonta neki, hogy »vidd ki ezt a czigánt a kertünkbe, të tudod, hogy van ott ësz szép csërësznyefa, kűggyed ahho, csërësznyét szënnyi, majd elbányik av vele!«

Ki is mëntek. A sárkány odavezette a morët a csërësznyefáho, hogy ëgyék belülle. De allyig ért hozzá a czigány, úgy elvágta, hogy hetet bakázott. Mikor esëtt lë a fűbe, ép ëgy nyúlra esëtt, am mëg elkiátotta magát, hogy: más! »Nem más, izsédd mëg az anyádot, én vagyok Jónás, a csigány!«

Má akkorra a sárkány is odaért. Monta a czigánnak, hogy »no most má vót, a mi lëgyőzött!« »Lëgyőzsött!? engëm!? ennye! hogy a fricsinyavalya törjön ki, hát má hogy győzsött vóna lë! mëlláttam a kis öcsémët itt a fűbe, la! ehhë ugrottam oda! Né! hogy fogna má rám valamit! Ne gondold, büdös, huzszsun össe a gercs!«

A sárkány elhitte, a mit a czigány mondott.

Mëntek befele. De útközbe a sárkány aszonta, hogy elhiszi a czigány nagy erejit, de ő mëg szalannyi tud jobban. Aszongya rá a czigány: »Jobban!? tëë?! is’ a kis öcsém is jobban tud të nállad, te nyavalyás! hát próbállyuk mëg, no!«

A sárkány beleëgyezëtt, el is indút a mucival versent, de ëgy ürgelyukba úgy hasravágódott, hogy a mucit itiletnapig së tutta vóna má utóérnyi.

A sárkány má látta, hogy nem fog ki a czigányonn. Az annyátú kért tanácsot. Az aszonta neki: »tudod-ë, mit? mënnyetëk el az erdőre, hozzatok fát. A ki többet tud hozni, al lëssz az erősebb!«

El is mëntek ők. Rakott a sárkány olyan hát fát, hogy a czigány mingyá mëddöglött vóna alatta. A czigány mëg kivitt ëgy szörnyű hosszú kötelet, kerítenyi akarta vele az erdőt. Látta ezt a sárkány, mëkkérdëzte, hogy »mit csinász, te bolond!?« »Mit?! fëlkötöm azs egés erdőt, ost hazsavisëm, ráhajítom a házsatokra, hogy fordúllyék fël azs a büdös anyád! Én nem sajnálom!«

Még a sárkány fogta könyörgőre a dolgot, hogy így në tëgye, úgy në tëgye, má csak az annyát kimillye mëg.

De a czigány nem akart tágitanyi. Ő viszi, nem bánnya, hagy dögöllyön mëg az a vén kutya!

Utóllyára oszt mégis engedëtt, nem vitte haza az egész erdőt, nem vitt ëgy mákszëm fát së, mig a sárkány vitt olyan háttal, hogy el nem birná ëgy fé falú.

Mikor hazaérnek, a sárkány elpanaszollya az annyának, hogy járt, hogy a czigány az egész erdőt el akarta hoznyi, oszt a házra boritanyi. Akkor aszongya neki az annya: »fiam! horgyatok vizet! a ki többet tud hoznyi, al lëssz az erősebb!«

A sárkány vállalkozott.

De a czigány ott is az eszivel élt. A Duna mellett kezdëtt ő ëgy árkot ásnyi árafele, a mére a sárkány lakott.

»Micsinász të avval, hé!?« – kérdëzte a sárkány.

»Hát elvisëm azs egés Dunát mëg a bennevaló vizset mind, hagy dëgëllyen mëg bennë azs a kutya anyád! fúllyék mëg! én nem sajnálom!« A sárkány mëgihett most is, mer fétëtte az annyát, hogy ez a bolondos czigány még mëttëszi, a mit mond. Rimánkodásra vëtte a dógot, hogy csak haggyon fël a dologgal, má láttya, hogy ő a vitézebb! »Vitézseeebb!? mëghisem ast! kösönd annak, hogy sépenn kérté, máskép végi lëtt vóna annak a tetyves anyádnak! hogy a zsizs rágjon séjjel, olyan apróra, mint a mák!«

Mikor mëgérkëznek, mongya a sárkány az annyának, hogy nem lëhet evvel sëmmire së mënnyi. Olyan vitéz.

Másnap láttya a sárkány, hogy a czigány zsákokba horgya a csutkát a házok mellé. Mëgkérdëzte: mit akar? A czigány ép akkor gyútott a pipájára: »Mit akaroook!? rátok gyútom a házsat, ha nekëm nem accs ëgy zsák pést mëg engëm hazsa nem visël! Sebësenn ast a pést, mer ha mëhharaksok, nincs azs a pézs, a mé innet elmënnék. Üssön el a ross!«

A sárkány hamarosan mëttőtött ëgy zsákot pézzel, arra a czigány ráterítëtte a szűrit, annak a tetejibe mëg fëlült maga. Úgy vitte a sárkány a czigánt haza a falujába.

Mikor betérnek az udvarra, a sárkány lëvetyi a vállárú a nagy zsák pézt, úgy hogy a czigány háza mingyá szërte-szét szakatt.

»Micsinátá, sárkány!?« – mongya neki a czigány – »mé dőtötted sét azs én házsam!? rëskess tűllem, mer mëgëslek, te kutya! – Gyerëkëk, gyertëk csak elé, pofozzsuk fël est a samár sárkánt!«

Azok elégyöttek, vótak elëgendővenn, úgy fëlpofozták a sárkánt, hogy az ihettyibe táng mém most is szalad.

Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska czigánykovácstól, a ki nem vándorol, hanem ipart űző helybeli lakos. Lejegyzési idő: 1903. deczember.