61. Krisztus meg a czigány.

A czigán nagyonn szëgén vót. Hiába könyörgött má Jézusho, Krisztusho, csak nem ért a sëmmit. Szëgény maratt biz ő kelmi.

Ëcczër elhatározta, hogy kimëgy a határba, agyonütyi a Krisztust.

Vót a határba ëgy feszűllet, baltát vëtt a czigány a kezibe, oda mënt ki.

Mikor kiér, aszongya a Krisztusnak: »hallod-ë të, Krisztus! én má sokat könyörögtem nekëd, més së segítëtté mëg, most agyonütlek!«

Aszongya a Krisztus a kërësztrű: »ereggy el erre mëg emerre a dőllőre, ott tanász ëgy szamarat, ha annak a farkát mëghúzod, oszt aszondod, hogy: »sz..j aranyat, jószágom!« annyi aranyad lëssz, a mënnyit akarsz!«

Úgy is vót. A czigány mëttanálta a szamarat, mingyá próbát is tëtt vele. Mëgelégëdve látta, hogy nem hiába húzta mëg a farkát.

Mënt ëgënyest a kocsmába. Mingyá bort kért mëg kóbászt, oszt közbe mëg a kocsmárosnak eldicsekëdëtt vele, hogy minő szamara van neki. A kocsmáros së vót bolond, még a czigány odbe itt, kicseréte a szamarat ëgy másikkal.

Viszi a czigány haza a szamarat. Mongya a feleséginek, hogy »nézd csak, minő szamár e!« – avval kezte húznyi a farkát mëg monta is, hogy »sz..j aranyat, jószágom!« – bizon nem vót annak foganattya, még úgy térgyënn rúgta a szamár a czigánt, hogy maj kitörte ar rossz.

Fëlmérgesëdëtt ezënn a czigány nagyonn. Hát így becsapta őt a Krisztus? »mëgá csak, Krisztus! mëgá!« fenëgette.

Kezibe vëtte a baltát, mënt újfënt, hogy majd agyonütyi a Krisztust.

A hogy ráemelyi a baltát, aszongya neki a Krisztus: »melletted van ëgy lepedő, ha annak aszondod, hogy: terí asztalt lepedő! mingyá tele az asztal mindënféli ennyi-, innyavalóval!«

A czigán fël is vëtte a lepedőt. Ki is próbáta mingyá, mint a szamarat. Lëtt az asztalonn minden, jólakott a czigán.

De útközben ott vót a kocsma most is, a cigány nem mëhetëtt el előtte. Bemënt. De a lepedővel is új járt, mint a szamárral: eldicsekëdëtt vele, a kocsmáros ellopta, másikot adott helyibe, oszt otthonn a feleségí előtt mëgint hopponn maradt.

Mos má valósággal ördög lëtt, úgy mëhharagudott. Agyonütyi ő a Krisztust most má! nem këgyelmezs má ő mëg! »hát majd! mikor azs én sámot csak sëmmivel tőtyi be! honnë këgyelmezsnék!«

Újbú kimënt a határba. Ecs csëpp hijja vót, hogy lë nem ütte Krisztust a kërësztrű. Akkor aszongya neki Krisztus: »a hátadná van ëgy bot, ha annak aszondod, hogy »szamáré, lepedőé üsd, vágd!« në fé! aggyig ütyi a kocsmárost, még a szamarat mëg a lepedőt vissza nem aggya!«

Fogta a botot a czigán, mënt a kocsmába, mos má biztosra!

Aszongya a botnak: »samáré, lepedőé üsd, vágd!« vágta ám a bot a kocsmárost úgy, hogy allyig birta eléannyi a szamarat mëg a lepedőt.

Hej! örűt a czigán. Vezetyi a szamarat hazafele, a lepedő mëg a nyakára vót csavargatva.

Mikor hazaért, behíjja a feleségit mëg valamënnyi gyerëkit, elévette a szamarat, farkáná fogva biztatta. Lëtt is odbe annyi arany, a sok rajkó maj mëvvakút tűlle. Azutánn a nyakárú leódozta a lepedőt, »teri asztalt, lepedő!« lëtt ott mindën, a minőt még czigány szëm nem látott. Hozzá is látott a sok gyerëk az ëvésnek, ivásnak úgy, hogy kettő mingyá mëzzabát közűllök, fël is fordút.

De a többinek sëmmi baja së lëtt, mém most is él, ha mën nem halt.

Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska kovácstól. Lejegyzési idő: 1904. január.