56. A bátor katona.

Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy gazdag kirá, annak vót ëgy elátkozott fekete vára, a kibe temérdek ördög lakott, a kiknek a hatalmába vót az ő lyánya is.

Hiri mënt, hogy a kirá annak aggya a lyányát mëg a fekete várat, a ki a várba három écczakát ki tud tőtenyi.

Hallotta ezt ëgy katona. Erősenn fëltëtte magába, hogy ő kitőtyi, ha ott vesz is, de a királyányának az övének këll lënnyi.

El is mënt a kiráho, mëmmonta neki, hogy ő válalkozik. »No jó, édës fiam! csak ott në hadd magadot!« »Dehogy hagyom, dehogy hagyom! felség! maj csak lësz valahogy!«

Avval elindút, mënt, mëndëgét, tanát ëgy fallal körüvëtt palotát. Av vót a fekete vár.

Bemëgy a kapunn. A hogy az első ajtóho ér, az kinyilyik előtte magátú, de utánna mëgint becsapódott. Igy a másogyik mëg a harmagyik ajtó is. Mikor a harmagyik ajtó is becsapódott utánna, hát látott a szobába ëgy asztalt, a ki tele vót mindenfajta étellel, itallal mëg szivarral.

Tutta, hogy ez nincs ide téve hijába, hozzáült, oszt ugyancsak hozzá is látott az ëvéshë. A hogy ül, az ajtó felő zörgést hall, odanéz, hát gyön befele ëgy merejű fekete lyány. »Aggyon Isten jó estét!« köszön a lyány. »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« mongya rá a katona. »Hát még nem vagyok jó, de ha még kécczër itt hász ezënn kívël, akkor jó lëszëk.«

Akkor a lyány nyakig mëffejírëdëtt, oszt visszamënt.

A katona mëg jó lakott, oszt látta, hogy sënkivel itt sëmmi dóga nem akad, lëfekütt, alutt mint a tej.

Nem bántotta őt egész écczaka sënki.

Másnap este mëgint kopognak az ajtó felő. Gyön a lyány, nyílyik előtte az ajtó. »Aggyon Isten jó estét!« köszön. »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« fogaggya a katona. »Mén nem vagyok jó egészenn, csak félyig, de ha még hónap itt lëszël, egészenn jó lëszëk!« Mikor ezt kimonta, derékig mëffejírëdëtt.

A másogyik écczaka së törtínt vele sëmmi. Ételyi, itallya vót, szivarozott, az annyába së vót jobb dóga.

Harmagyik este mëgint nyít az ajtó. Beköszön a lyány: »Aggyon Isten jó estét!« »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« »Má egészenn jó lélek vagyok!« Mikor ezt kimonta, mingyá mëffejírëdëtt tetőtű talpig.

Akkor aszongya a katonának: »Hallod-ë? eggyig is dombéroztak itt az ördögök, jó vót, akarhun fekütté, de ha most lëfekszël, a kanapéra feküggy, onnan mën ne mozdú!«

Avval kimënt. A katona mëg mihentést elvégezte a vacsoráját, azonnal dőt a kanapéra.

Allyig pihen lë, hallya a nagy csörgést-csattogást, dobogtak odaki, mint a ló.

Ecczërcsak kinyilyik az ajtó. Gyön ëgy nagy ördög sokadmagával, a mit értek, vágtak, törtek, elpusztítottak azok mindënt, hajingáták a kanapét is ëgyik sarokbú a másikba, de a katonát nem bánthatták.

Mikor má jó kikapálódzották magokot, visszatakarottak, a honnan gyöttek.

Rëggerre mëg má hideg nyomok së vót a várba.

A kirákisasszony mëg, a ki tellyesen jó lélek lëtt, a katona feleségi lëtt, a fekete várba ének még most is, ha valahogy mën nem haltak.

Besenyőtelek, Heves vármegye. Duru Örzsi, vén lánytól. Lejegyzési idő: 1903. deczember.