Viharban a fa alá.
Reading edition
Még egy kipusztithatlan babonás szokása van a szegény embernek; förgeteg, zápor és dörgés idején nagyon szeret a lombos, terebélyes fa alá menekülni.
Persze az eső ellen védve van; hanem ami rosszabb; a menykő ütésnek egészen az egyenes útjába állt.
Hány szerencsétlen ember veszti életét villámütés által évenkint, kik zivatarban fa alá menekültek; mert a terhes felhőből rendesen a legmagasabb tárgyba üt a villám; s ehhez még a fa, sok nedvet fölfogó levelei; de annak szerves élete, és kipárolgása is, mintegy húzzák magukhoz a villanyosságot.
Ha pedig az istennyila a fába üt; rendesen az érzi meg, aki a fa alatt guggol.
Pedig épen a magyar embernek van egy jó példabeszéde: „A csalányba nem üt a menykő!“
Ezzel ugyan a magyar ember más fogalmat fejez ki; de néha nem ártana a bölcs mondásokat bötü szerint is venni. Ezt a mondást pedig annál inkább, mert nagy haszna volna.
A pásztor ember is jó útmutató. Az, mikor látja a zivatart közeledni, kiforditott gubájában végig hever a földön s úgy meglapul, hogy még a katangkoró is fölül ér a fején. Csattoghat is mellette a villám jobbra balra; az már épen a legutolsó ménkő volna, amelyik érdemesnek tartaná olyan kis gombolyagra tévedni; mig magasabb tárgyat talál.
Bár a hasznáért, okulna népünk a jó példán!