Rontás.

Ez pedig tulajdonképen nem azért ismerős, mintha a nép tudná, hogy hányadán van vele; hanem azért; mert épen az ismeretlen betegségekre szokás ezt az általános nevet ráhúzni. Amiről senki se tudja, hogy miféle baj, arra azt szokás mondani, hogy rontás. Leginkább pedig a fekélyes, undoritó és ragályos betegségekre használja a nép e szót.

A babona szerint már maga a baj is babonás módon támad; ha valaki egy elvetett diót vagy almát fölvesz és megeszik; ha az útra öntött ételmaradékba, egy gombolyag összekúszált czérnába bele lép. Az ilyen elvetett dolgokat átokkal szórja el az ember haragosa s aki véletlenül bele botlik, azt fogja meg az átok. Testét undoritó sebek lepik el, aminek orvos, nem birja orvosságát.

Igy burkolja be a babona a kicsapongó, élettel szerzett rút betegségeket egy teljesen természet fölötti burokba; hogy akit saját mértékletlensége megvert, – ne legyen kénytelen pirulni. Egy elvetett almára, dióra, vagy ételmaradékra s az ahhoz kötött átokra fogja azt, amit kicsapongása és bűnös élete által maga szerzett magának.

Igen is megvan az ilyen ember romolva, de nem rontva; vagy ha rontva van is, csak a maga bűne rontotta meg.

A legveszélyesebb betegség az olyan, melyet az embernek szégyenelnie kell; mert aki belé esett a bajba, – orvost keresni átall; s inkább folyamodik kuruzslókhoz, hogy a bajt, amit a boszorkányra fog, boszorkány-kuruzslással gyógyitsa.

Ez a gyógyitás pedig bűnösebb a hét halálos bűn elkövetésénél; mert az elhanyagolt betegség megmérgezi a vért; s az átplántálódik ivadékról-ivadékra. A szegény kis ártatlan nyomorék szülöttek, megátkozhatják szerencsétlen életüket, azon rontás miatt, melyet szüleik rosz élettel szereztek maguknak s adtak ivadékaiknak átkozott örökül.

Nem a boszorkány átka ez a baj, hanem az erkölcstelen élet átka; melyet az isten és a természet a gyermekekben büntet meg. Nem is a kuruzsló nő ment meg attól, hanem megment a becsületes, mérsékletes, erkölcsös élet. Ami – hála istennek népünknél még nem veszett ki egészen.