A vallásos babonák.

Már a könyv elején emlitettük, hogy a tudatlan és babonára hajló ember még a legtisztább isteni vallást is megszentségteleniti a maga túlzásaival. S a vallásosságot, mely az ember szivét és érzelmeit megnemesíti; valóságos beteges rajongássá túlozza, mely aztán az ily szánalomra méltó embernek még azt a kis józan eszét is elbutitja, amivel az anyatermészet minden teremtményét fölruházza. Az ily ember a tiszta hitet, mely a tudással megfér; – balhitté rontja, mely már minden tudománynak esküdt ellensége.

Maga a vallás is küzd a balhit, vagyis az úgynevezett lelki tévelygés ellen; a tudomány a vallásnak segitségére megy; de aki egyszer lelki sötétségbe tévedt; akit a babonaság körmei közé kapott; nem igen segit azon se erkölcsi, se tudományos oktatás.

S talán épen a babonaságnak az a része legveszedelmesebb; a mely a vallásosság túlhajtásából; az úgynevezett istenességből származik; veszedelmes azért, mert hatását alig lehet kiszámitani, s az ily lelki tévelygés többnyire őrültségben végződik; de veszedelmes azért is, mert a túlzott vallásosságból származó babonáknak, vége hossza alig van. Ilyen babonák a csodák ezrei; ilyenek a vallásos rajongás; és a képzelődés szüleményei, a jelenések; ilyenek az ismertebb csodálatos alakok: a meztelenek és bőjtölők, – a csoda és jóslátók és hallók; ilyenek végre az ördögtől megszállottak és a stigmatizáltak, vagyis vérző szűzek.