Babona az álomról.

A bibliabeli zsidó fiú, József óta, aki Putifár álombeli kövér teheneiből, az egyptombeli bő termést kiokoskodta; nagyon sok népbolondító él abból, hogy a szegény ember álmát egy kis tarisznyára valóért fejtegeti.

És különös, hogy az ujkori álomfejtők nem a József, hanem a Putifár nemzetségéből valók; a vándor czigányok.

Bizon pedig nem jelent az álomkép semmit a világon; s az, hogy ki, mifélét álmodik rendesen attól függ, hogy milyen gondolatokkal, nyugodtan-e; vagy zaklatott lelkiismerettel hajtotta álomra a fejét?!

Az álomról azt szokás mondani, hogy az a halál képe. Mert az alvó ember csakugyan nem különbözik a halottól másban, csakhogy még lélekzik.

A test ki van merülve, meg van halva; csak a mindig tevékeny lélek van ébren; és mig a pihenésre szoruló test nyugszik, addig a lélek az álom mesés birodalmában hurczolja meg az ember képzelődését.

Az álom tehát a lélek működése, melyre a nyugvó test izgatottsága s a vérkeringés mérséklete van egyedüli behatással.

Van olyan ember, aki semmit nem álmodik vagy ha álmodik, a látott álomképek oly közönségesek, hogy azok ébredéskor teljesen elmosódnak képzeletéből.

A nyugodt lelkiismeretű, csendes vérmérsékletű, boldog ember rendesen kellemes álmot lát; mig az izgatott, fölhevült vérű ember álma a borzasztóságok egész lánczolata.

Miután pedig a vér rendetlen keringésének a lelki nyugtalanságon kivül egyik leghatalmasabb okozója a gyomor működése; innét van, hogy az, aki gyomrát megterhelte, vagy közvetlen evés után, tehát legalább az emésztés kezdete előtt mindjárt az ágyba bujik, rendesen borzasztókat álmodik.

De nagy behatással van az álomképekre az is, hogy az emberi elme mivel foglalatoskodik. Kinek nincs oka valamin az eszét törnie, az rendesen csöndes, kellemes álomba merül; de ha valaki napok óta, nyugtalanul egy valami gondolaton, vagy bajon töri a fejét; különösen ha lefekvéskor is azon gondolattal vagy bajjal gyötri magát; a kifárasztott test, az álom zsibbadtságába merül és a folytonos fejtörés és öngyötrő gondolkozás átjátszik az álomképekbe; s az észrevétlenül álomba merült ember, álmában rendesen azon képeket látja, amivel egész nap foglalkozott; amiről oly sokat gondolkozott.

Látszik innét, hogy az álomra mindig legtöbb behatása van az ember egész napi életmódjának, gondolkozásának s vérmérsékletének, s nyugodtabb vagy hevesebb vérlüktetésének; s amint az ember vérkeringése nagyobb vagy kisebb nyomást gyakorol az agyvelőre; aszerint álma is izgatottabb vagy csendesebb.

S csak a balgák keresnek valami jelentőséget az álomban; s fájdalom, tagadhatatlan, hogy a nép közt sok az oly balga, ki bármit álmodjék is; – reggel már annak jelentőségét keresi; s minél furcsább álma volt, annál lázasabban iparkodik annak magyarázatát találni.

S a népnek ezt a balgaságát zsákmányolja ki az, aki az álmoskönyvet kigondolta; mert bizonynyal több pénzt lát érte, mint látna a legjobb tudományos, vagy imádságos könyvért. Ezt használja föl az az ezer és ezer czigány asszony, kártyavető és jövendőmondó is; akik könynyen élnek az álmodozó nép kenyerén és a kihúzós almáriom tartalmán.

De ez mind hagyján volna, ha az álom a népnek csak egy karaj kenyerébe s egy pár garasába kerülne; de nagyon is gyakran ló, tinó, fejős tehén is utána sir a furcsa álomnak.

Leggyakrabban a lutri árán. Mert a nép minden álomból valami nyerő számokat akar kiokoskodni. A kis lutris alig győzi irni a sok nyerő számot, s bár a szegény ember jól tudhatná, hogy tizezer ember közül mind más-más álmodott számmal akar nyerni s jól tudja, hogy anynyi ezer számsor közül alig-alig üt be egynek-másnak egy-egy szem numerus; mégis az álom folytán némelyik ember anynyira bolondja lesz a kis lutrinak; hogy azon a kis ajtón, egypár esztendő alatt lovát, ökrét, tehenét, házát, földjét, utolsó falat kenyerét mind behordogatja.

Két esztendő előtt egy jó módu iparost vágtak le a kötélről; s az asztalára az volt irva krétával: „Egész vagyonom a lutriba vándorolt; egyebem se maradt, mint a jármos ökröm kötele; a dologtól elszoktam; élni nem birok; nincs egyéb hátra, minthogy magamat kössem az árván maradt kötélre.“

A szobájában volt egy tetejetlen láda, az szinig tele volt – reskontóval.

Akit nem foszt ki a lutri, azt bizonyosan megkoppasztják a czigányasszonyok; akiknek mindennapi kenyerük az álomfejtés, és az álom után való kártyavetés, – s közben-közben egy-egy kézügybe eső ezüst gomb, selyem kendő, vagy egyéb értékes ruhadarab és termetesebb banknóta elemelése.

Azt hiszem, nem is kell sokat beszélnem a czigányasszonyokról; hiszen sógorasszony, komámasszony meg nénémasszony, úgyis nagyon ismeri már a csóka természetét.

Azért mégis van olyan balga, hogy lépre megy neki. Hogy ne is! mikor senki a világon nem tudja úgy fejteni az álmot, mint az ilyen vasorrú bába. Senki olyan érzékenyen meg nem tudja ríkatni a szegény özvegyasszonyt, aki az uráról valami szomorúat álmodott. Senki olyan módosan ki nem birja magyarázni az édes szülő álmából, katona fiának szerencséjét, mint a czigányasszony. Senki olyan szépen meg nem tudja jővendölni a kakassal álmodó nagy leánynak, – hogy kérő áll a házhoz; mint a jószivű czigányasszony; aki élőktől, holtaktól izenetet hoz; aki élőknek; holtaknak izenetet visz.

De nem is tudja ám aztán senki oly gyöngyen kiokoskodni az özvegyasszony ládájából a nagy bankót, az édes szüle kebeléből a fiának tartogatott karácsonyi dióra valót; s a nagy leánynak a két szeme világát; mint a czigányasszony.

Egy szép mesét mondok; csak az a baja van, hogy ez a mese – megtörtént dolog.

Egy özvegyasszonynyal történt, akinek megholt ura, bár már három év óta nyugodott a sirban, mégis minden éjjel meglátogatta szegény özvegyét – álmában.

A szegény özvegyasszony egész lesoványkodott már búbánatában; mert akár milyen vigan telt el a napja; éjjel mégis mindig az urával álmodott. Meg nem foghatta mi baja az urának; s természetesen nem a maga fölhevült állapotának tudta be az álmot.

Fűhöz fához kapott a jó tanácsért, hogy mittevő legyen. Valamenynyi kántorbőjt, nagybőjt és különös bőjti nap volt a kalendáriomban mind végig bőjtölte; a hány bucsúhely volt nagy határon, mind végig járta; minden pénteken misét mondatott a legvénebb barátokkal; de nem használt az álom ellen semmi.

Este már reszketve ment az ágyba; s ha akart volna, se tudott másról gondolkozni, csak elhunyt férjéről.

Egy nap valami istentől elrugaszkodott czigánycsalád vert sátrat a falu alatt; s a sátor apraja nagyja csakhamar úgy elöntötte a falut, mint az árviz; nem volt egy pitvarajtó, amely mögé legalább egy czigányasszony szeme be ne kukkantott volna.

A mi özvegyünkhöz épen a vajda öreganyja jutott; akit tán még igazabb nevén neveznénk, ha azt mondanám, az öreg ördögök öreganyja. Csakhamar szóra vette ez az asszonyt s már egy pillanat mulva ki volt mutatva a kártyán, hogy mi lelte a gazdát a másvilágon?! A kártya azonban csalhat! azért a vén sibilla inkább azt tanácsolta, hogy jobb lesz neki magával a holttal beszélni; s holnapra meg is hozza az izenetet.

Meg is hozta másnap korán reggel. Elmondta, hogy a gazda, életében egy koldús gyereket kergetett el az ajtóból, azért nem nyughatik.

A kártya aztán megmondta a többit, hogy mi ennek az orvossága? Az özvegynek hét szakajtó lisztből, hét kenyeret kell sütnie s azokra hét-hét keresztet vetnie.

Azután hét oldal szalonna közepéből hét-hét fontot kikerekiteni, s ezt a czigányasszony oda fogja adni visszakézből a legelső hét, utonjáró koldúsnak.

Az első próba szóról szóra teljesittetett.

Másnap megjött a második izenet a másvilágról.

A gazda azért nem nyughatik, mert a felesége nem az ezüst gombos, ünneplő lajbijában temettette el.

A szegény asszony készséggel oda adta az ezüst pitykés lajbit, hogy az a czigányasszony adja rá a megidézett halottra.

Harmadnap hozta a czigányasszony a harmadik másvilági izenetet; ez volt a legfontosabb.

A szegény gazda, életében egy ismeretlen disznókereskedőtől hamis kártyán, háromszáz forintot elnyert. Az nyomja a lelkét; azért nem nyughatik.

Erre is kivetette a sibilla a kártyán, hogy naphunytával a háromszáz forintot tegye az asszony visszakézből egy ökörnyomba; aztán hagyja ott a helyet s vissza se nézzen. Másnap reggel aztán szolgáltasson egy misét s mise alatt ajánlja föl a háromszáz forintot a megholtnak lelki nyugalmáért; s mikorra azt valami szegény utonjáró fölveszi, akkorra meg lesz engesztelve a lélek.

A harmadik, legkeserűbb próba is betelt. A pénzt szerencsésen megtalálta valaki, – a misét is megszolgáltatta az asszony; a czigányok is szőrük szálán eltüntek a vidékről; de a gazda még aztán is hazajárt az özvegyasszonyhoz – álmában.

S hogy ez a czigányfogás fülébe jött a szolgabirónak; még maga az özvegy kérte őt, hogy hagyjon békét a czigányasszonynak; mert attól fél, hogy aztán az ura még nappal is megjelenik neki.

Mert csak igaz az, hogy akit az isten babonával ver meg; az van csak igazában megverve. S még ma is alig akad olyan ember, aki az álmot úgy venné, ahogy van; s benne valami titkos jelentést ne keresne. Pedig van elég kárvallott ember, akinek a kárán okulni lehet.

Két nevezetesebb babonáról kell még megemlékeznem, melyek ép úgy mint az álomjelentések babonája, szintén a lélek titkos működésére vannak alapitva. E két babona nem a nép büne; ezek a művelt úri osztály babonái, melyek hóbortos időtöltésül; de sokszor a jóhiszemü bárgyúk rászedésére, szemfényvesztőül is használtatnak. Egyik az asztaltánczoltatás, másik a szellemidézés babonája.