Egy kis bevezetés féle.

Bizony előre érzem, milyen nehéz tudomány lesz ebben a kis könyvben. De csak azért olyan nehéz, mert sokunk nem birja, de legtöbbünk nem akarja megtanulni.

Azért is nehéz még, mert az éle egy olyan vén fa tövének fordul, a melyet, mint néhai öregapáinktól ránk hagyott örökséget, sok száz, meg száz esztendők óta ápolgatunk, dédelgetünk. A babona vén fája ez, melynek bolondító gyümölcse mai napig sok embernek szája ízéhez áll. Igaz, hogy nagyon soknak a szájában is marad az íze; de már az nálunk úgy szokás, hogy nem szoktunk okulni a más kárán.

Ennek a vén fának – az igaz, hogy kissé már megkorhadt a dereka; de sok ápolója, öntözője akad a hasznáért; mert nem tréfa, hanem nagyon szomorú igazság, hogy a babona sok embernek a kenyér keresője. Akárhány világcsaló táplálkozik a babonás nép hiszékenységén; s ezeknek bizon nagy okuk van azon dolgozni, hogy a babonának valahogy ki ne veszszen a magja.

Pedig ebből a magból de sokszor nő olyan veszedelem, aminek nem csak egy ember, de százak isszák meg a levét. Természetesen ezt babonája válogatja; mert némi apró hóbortos babonás hit még senkinek se árt; mig a másik után holtig búsulhat, akinek a körmével a kezefejét is odaégette.

Alig lesz e könyv olvasói között egy is, aki egy-két olyan történetre ne emlékeznék, ahol a babonaság ott hagyta a kezeszennyét.

Nincs túlozva a dolog; de tizszer ilyen nagy könyv se lenne elég, ha mind azt a sok siralmas történetet le akarná valaki irni, amit könnyenhivő ember, a babonának köszönhet.