A babona eredete és az őshit babonás alakjai.

Ezt tudva, körülbelül tisztában vagyunk az iránt is, hogy honnét származik a babonáskodás. Ha vissza felé haladunk e régi századokon, s elérünk oda, ahol a művelődésből még nagyon kevés irmag mutatkozik; oda nagyon közel van már a babonák forrása.

Magát a babonák szülő anyját a régi népek csodákkal teljes hitében és rejtelmes vallási szokásaiban találjuk.

Mikor még az emberek nagyon keveset tudtak; hanem annál több badar dolgot hittek. És pedig mindent a vallásosság rajongásával hittek; s amit láttak, amit észleltek, ami körülöttük és velük történt, azt mind a vallásos hit szövetébe takarták.

A természet hatalmas és változatlan törvényeit nem ismervén, – annak működését és nyilatkozásait bizonyos jó és rosz szellemeknek tulajdonitották, amikkel vallásos képzelgésük benépesítette az egész világot.

Minden ligetnek; minden barlangnak; folyónak, pataknak, erdőnek, mezőnek, külön jó és rosz szelleme volt akkor; s még a jó istent is párosával, tizével, húszával képzelték; s egyik istennek több erőt és hatalmat tulajdonitottak, másiknak kevesebbet. Volt fő istenük, sőt istennőik is voltak; s ezeknek egész családjuk. S ezek mindegyike tett-vett az emberek sorsában. Az „Isten“ és az „Ármány“ volt a népek fő két szelleme. Az első mindig javára, a másik kárára munkálkodott a szegény embernek; aki természetesen az isteni és szellemi hatalom ellen semmi akarattal nem birt; hanem megadta magát végzetének s tűrte, ami történt vele.

A vallásosság sajátságos rajongásával hittek az első népek főpapjaikban; kik álmokat fejtettek; jelekből jövendőltek, s kiknek meghallgatása előtt a népek ezre soha nagyobb vállalatba nem fogott. Ilyenek voltak az egyptomi álomfejtők és varázslók; ilyenek a zsidók papi nemzetségei; ilyenek a régi magyarok Karkánjai, vagy táltosai; kiknek jós szavai szentirása volt a népnek.

A népek első családjai mind rabjai voltak e zagyva hitnek; különbség ha volt közöttük, legfölebb annyi volt, hogy egyik több, másik kevesebb istenben és szellemekben hitt. A hevesebb vérmérsékletüek, a keleten lakó népek; mint erősebb képzelődéssel birók, legjobban bele tévedtek a csodálatos hit tekervényes utaiba; és innét van ma is, hogy a keleti népek, akik közé jó magunk is tartozunk, leginkább hisznek még a rendkívüli, csodálatos, babonás dolgokban.

Aki pedig egyszer beleélte magát a babonás hitbe, az nehezen rázza le magáról ezt a belé kapaszkodó kullancsot.

Igy, mikor a népek a kezdetleges müveltségből kibontakoztak; midőn a zsidók a bálványozásból vissza tértek az egy Jehovához; a török népek az egy isten, az Allah imádásához; s a népek legnagyobb csoportja végre belépett a nagy keresztény népcsaládba; a régi hit rejtelmes csodáit nem birták mind megtagadni; jó részt át hozták azt az uj hitbe is; amit annál könynyebben tehettek, mert a csoda történeteket nem csak az ó-testamentom uralkodó vallása, a zsidó; de a török és a keresztény vallás is nemcsak megengedi, sőt tanitja is.

Nem is lehet tagadni, hogy sok babonaság azért nem akar kiveszni, mert a mai müveltség mellett is, maga a vallás ápol oly hitet, mely a tudatlan és müveletlen embert könynyen túlzásokra, valóságos babonára vezeti.

Ilyen része a vallásnak az, mely a jó és bukott angyalokról beszél; mely őrző angyalokat és ördögöket tanit; – melyek közül az első folyton az ember mellett áll és őt jóra vezérli; másika pedig vele incselkedik, roszra csábitja.

Ilyen továbbá a vallás azon része, mely a csodákról szól; s melyből kiindulva a tul vallásos, rajongó ember minden általa nem értett természeti tüneményt csodának gondol; álmaiban, véletlen körülményekben jeleket és intelmeket lát, miket jó angyalainak tulajdonit; – bajaiban pedig az ördögök munkáját látja s betegségeinek, járványoknak, szárazságnak, jégesőnek okozóját a rosz szellemek s azok kész szolgái az úgynevezett boszorkányok, táltosok, útonjárók, garabonczások s még isten tudja, hány eféle babonás teremtésekben keresi.

Természetesen a józan eszű ember mást hisz az angyalok és ördögökről; és mást hisz a csodákról is; mint a babonára hajló, vakhitü ember; akiket a nép „isteneseknek“ szokott gúnyolni.

Mert az okos ember tudja, hogy a jó angyal a tiszta lelkiismeret, a jámbor érzésű szív; mely az embert mindig csak oly dolgokra serkenti, amik istennek kedvesek, és az embertársaknak hasznára vannak.

Azt is tudja a józan eszű ember, hogy az ördög bizon nem olyan két szarvú, lángnyelvü, lólábú szörnyeteg; amitől a gyerek holtra ijed; még ha szilvából van is; hanem hogy az ördög az a gonosz indulat, az a roszra való hajlandóság, mely a gonosz embert folyton csak olyan dolgok elkövetésére ösztökéli, melyek isten előtt megvetettek, és emberek között átkozottak. Ördög az az olthatatlan szomjuság, mely az embert a mértékletlen italra hajtja; ördög az a gonosz kivánság, mely a más ember életét és vagyonát megtámadja; ördög a kártya szenvedélye; a bosszúság, a harag, a gyülölség; mely a gonosz embert hatalmába keriti és minden cselekedetét intézi.

A józan ember végre azt is tudja, hogy ma már nincsenek csodák; hogy csodák csak akkor történtek, mikor az emberi müveltség még kis gyerek korát élte; s hogy valamint a régi csodáknak meg van a maguk természetes magyarázata, – úgy meg van azon nehány rendkivüli dolognak is; amiket a könynyen hivők mai napság is látatlanban csoda számba vesznek.

Majd tovább; e könyvben, sorba vesszük a mi babonás népünk alakjait és kedvencz csodatörténeteit. Bemutatjuk a tudomány könnyen érthető nyelvén és világosságával azok természetes oldalait, s hiszem, hogy sok boszorkány mester, sok táltos, garabonczás, utonjárók és váltottak alól kirántjuk a gyékényt; s sok csuda történetet teszünk kézzel fogható s ököllel is fölérhető mindennapi dologgá.

Mielőtt azonban ezt tennénk; elmondok egy kis mese darabot, mit gyerek koromban hallottam s mely nagyon szépen megmutatja, hogy miből származik a világon a legtöbb babona.

Ebben a mesében egy öreg pásztor tanitja a három fiát a bölcs életre; s a többek közt azt mondja nekik: – „Legyetek okosak és kétkedők; csak azt higyjétek, amit láttok és kézzel megfoghattok. Legyetek szóban gazdálkodók; hallott dolgot soh’ se nagyitsatok. A világosságot keressétek; de a sötétségtől meg ne ijedjetek; mert aki fél, azt egy lehulló falevél is agyon ütheti.“

És igazában ez a három dolog: a hiszékenység; szószátyárság és félelem; a mitől az öreg pásztor gyermekeit félti, – legjobb melegágya a babonának.

A babonás embernek nem lehet olyan bolondot mondani, amit szentül el ne hinne.

A babonás embernek legfőbb szenvedélye, hogy hallott történeteket, tizszerezve, nagyitva tovább ad.

A babonás ember végre az éjjeli sötétségtől úgy fél, hogy minden árokban, bokorban, kisérteteket és szellemeket lát; s már naplemente után, egy előle hirtelen fölrebbenő madár s egy orra elé zizegve lehulló falevél is képes holtra ijeszteni.

Bár a jó öreg pásztor jó tanácsát minden okos szülő még a gyermekek bölcsője mellett, mindennapi imádságképen elmondaná; akkor kevesebb lenne a babonás, félénk és buta ember a világon.