← Table of contents
A babonák könyve

Az asztaltánczoltatás.

Reading edition

Ez a hóbortos babona Amerikában termett s nálunk abban az időben, mikor az embereknek okos dologgal nem igen volt szabad foglalkoznia, az 1848-iki szabadságharcz leverése után, közvetlenül az ötvenes esztendőkben nagy divatban volt.

Sok kabátos úr járta vele a bolondját.

Egy kis asztalt kitettek a szoba közepére; s azt egy kis társaság ülte körül. A körül ülők kezeiket fölfektették az asztal lapjára s úgy tartották csendesen s várták mig az asztal lassan megmozdul, s a lábára erősitett ironnal az alá tett papirosra krixkraxokat rajzolt.

Akik hittek a dologban, úgy magyarázták meg az asztal mozgását, hogy az a ráfektetett kézen keresztül, egymással közlekedő állati delejesség rezgése okozza.

Az asztal lába által húzott macskakörmökből pedig titkos dolgokat okoskodtak ki; olyan formán, mint a férjhez menő leány a karácsonyi ólomöntésből; hogy a mihez az idomtalan tömeg hasonlit, – a szerint jelent is valamit.

Valójában pedig az volt a dolog nyitja: hogy a társaságban mindig akadt egy olyan, aki a többi rovására akart nevetni; s ha a könynyű asztalkát csak egy kicsit nyomta is meg titokban, annak lába hamar megcsuszamlott s rajzolta az ákombákomot a papirosra.

Sok ideig tartott ez a hóbortoskodás; mig a becsületes munka szabaddá lett, s aztán elaludt az egész, mintha soha se lett volna.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings