TIZENHARMADIK FEJEZET.

(Meeg chac gianittatnac; de egeezlen nem tvdatnac az gonoz bozorkaan alattomoss practicai.)

A Babura Pirka mindenekelőtt hozott be magával egy tégelyben olyan szert, a mitől az ütések kék foltjai csoda módon nagy hirtelenséggel elmulnak; a mely pedig nem áll egyébből, mint corporis Christi napján hajnalban bal kézzel, a napnak hátat fordítva a földből kitépett buzavirág gyökerének levéből, item: zöld csütörtökön szedett cardamomum nedvéből, szűzraj mézével összekeverve. Ezzel bekenegeté a Mikhál homlokán és arczán látható kék foltokat, a mi annak nagyon jól esett. Aztán megdicsérte jól, hogy ugyan a Henrik mester is elmehet dicsekedni azzal, a mit kapott.

Azután pedig megfelelt neki legelőször is az első kérdésére.

– Tehát legelőször is, kedves rózsám, ha egy asszony nem szereti az urát: akkor úgy tesz, mintha nagyon szeretné, mert a féltő indulat olyan mérges kutya, ha éhezik, ébren van, ha jóllakott, elalszik. A ki nem szereti az urát, azon van, hogy az se ne lásson, se ne halljon. S nem terem a hegyek között oly bűvös-bájos gyökér, a mitől a férj úgy megvakuljon, megsiketüljön, mintha az asszony megcsókolja a szemeit s azt sugdossa a fülébe: «galambom, gyémántom». A mely asszony haragos, az mindig a hátán hordja a férjét, a jó kedvű asszony ellenben mindig a fején ül az urának s odaviszi, a hova akarja. A szép asszonynak nem kell még kantár, hogy lovat csináljon a szakállas emberből, a hogy mink vén boszorkányok szoktuk. Selyemszál is jó még annak: hizelkedő hangjának selyemszála. Aztán a szép asszonynak a tenyere, a mi végig czirógatja az ura orczáját, olyan aranybánya, hogy nincs az a selmeczi bánya, a mi úgy fizesse a termésaranyat. Erre pedig nagy szüksége van az olyan asszonynak, a ki a másik kérdésére is választ akar kapni. Hát még a harmadikra? Már pedig én azokra is tudok választ adni. A milyen igaz, hogy Babura Pirka a nevem s boszorkányok hadnagya vagyok, olyan igaz, hogy elhozom neked, szépséges violám, a te szeretődet. Azt se kérdem, kinek híják? Azt se kérdem, hogy hol lakik? Messze van-e, közel van-e? Elküldöm érte a bakkecskémet s az elhozza őtet, a hova kivánod, ha az én tanácsomat mindenben követed.

A boszorkány hatalmat vett már a gyönge asszonyi teremtésen úgy, hogy az megfogadta az első tanácsát. Mikor délesti ebéden összetalálkozott az urával, bár mások is látták, nem szégyenelte azt megölelgetni, körülczirógatni, sőt azt is eltűrte, hogy az ura a térdére ültesse, s kérlelő gyöngédséggel megcsókolja az arczán azt a kék foltot, a mit nem haragból jövő ütés ejtett. A mi mind nem lett volna kárhoztatásra méltó enyelgés, mert hiszen hitvestársak voltak; hanem tudjuk, hogy ez csak tettetés volt az asszony részéről, mert szivének mélysége utálattal és gyűlölettel volt eltelve azon férfi iránt, a ki elszakította őt az igaz szeretőjétől, azon hazug kecsegtetéssel, hogy tiszteletes asszonynyá teszi, pedig hóhérmesternévé tette: örökre eltemette, hogy soha tisztes társaságot ne lásson életében.

Azonban pedig olyan jól tudta követni a Babura Pirka rossz tanácsát, hogy a férjének hizelkedjék (pedig nem is a skárlátpiros dolmány volt rajta, hanem csak a munkához való vászon köntös), hogy az ura örömében és nyájasságában lecsatolá a zubbonyát átszorító bőrtüszőt, s odaönté az ölébe, a kötényébe, a kétszáz aranyat.

– Ez a te móringod!

Aztán mondja valaki, hogy a hóhér nem gavallérember!

Másnap reggel előfogta a Mikhál a Babura Pirkát, s azt mondá neki, hogy már most feleljen a második kérdésére.

– Mit csinál egy asszony, a ki mást szeret?

– Jaj, lelkecském, erre nem olyan könnyű megfelelni. Azt a mást kell felkeresni elébb. Azt pedig fel nem találja más, mint az én fekete bakkecském. Az pedig mind addig nem kelhet útra, a míg arany patkót nem vernek a lábára.

A Mikhál a tarsolyába nyult s kivett belőle négy aranyat, s odanyujtá azt a boszorkánynak, megzörrentve a tarsolyt, hogy hallassék, hogy van ott még több is.

A bűvölő asszony elnevette magát.

– Hát nem tudod, kis bogárkám, hogy a kecskének hasított körme van: nem négy patkó kell annak a lábára, hanem nyolcz.

Mikhál egy szóra odaadta neki a másik négy aranyat is.

– No meglátod kis békácskám, hogy elhozza neked a szeretődet a fekete bakkecske; csak el kell várni az idejét a mikor egyszer mind az öreg, mind a fiatal patronus elmennek hosszú útra, a mi bizonyosan meglesz az eperjesi országos vásáron.

A Mikhál hitt a boszorkánynak mindent.

Hát mit tehetett mást? Mikor minden eddigi hite leromboltatott; apja bölcsesége, anyja amulétja erőtlen semmiséggé lett szemei előtt; megcsalták, megalázták, bezárták, kicsúfolták, megkinozták; pedig senkinek se vétett; pedig olyan jó volt. Azt gondolta, no hát legyünk rosszak, talán azért jobb lesz a fizetés?

Babura Pirka pedig abból a nyolcz aranyból négyet mindjárt odaadott a Simplexnek, a többit megtartá magának s ettől a naptól fogva Mikhál nem hallá a tárogató dalait az udvarban zengeni.