← Table of contents
Szép Mikhál

MÁSODIK FEJEZET.

Reading edition

(Elewadatic mikippen ronghaalaa vala megh az saarkan naghitizteletev vr vrvncnac minden bewlch practicait?)

Volt igen is egy kiválasztott kedvencze nagytiszteletű Frölich Dávid professor úrnak, s a ki e kitüntetésre egészen érdemesnek is nevezhető.

Az ifjút Kaczenreiter Henriknek nevezték. A mi elég furcsa név. De azért miatta nem sok csufondároskodást kellett kiállani az azt viselő ifjúnak, mert hatalmas erős termete respectusban tartá a condiscipulusokat s a birkózás nemes vetélkedése soha sem volt iskoláinkban tiltva, sőt azt már Aristoteles is ajánlotta; s ebben nem is mérkőzhetett Kaczenreiterrel senki, csak épen egy Kassáról feljött kálvinista magyar fiu, Kalondai Bálint; az még be tudta törni a derekát s egyedül birt megküzdeni vele, a mit nagyon szép volt elnézni, mikor együtt birkóztak a gyepen, összekapaszkodva s egymás vállára téve az állaikat. Kaczenreiternek erősen szőke hosszú haja volt és serdülő vereses szakálla, Kalondainak pedig szénfekete haja, két oldalt csimbókokba bogozva, és hegyesen kipödrött huszáros bajusza.

Hanem sajnos, hogy csak a testi birkózásnál birta a magyar legény letörni a szepesi fiút: a szellemi mérkőzésnél egészen elmaradt mögötte. Itt Kaczenreiter vetélytárs nélkül élt; első eminens volt mindig és mindenféle tudományból, míg Kalondai Bálint csak úgy a sereghajtók között kullogott.

Ex moribus is nagy volt a két diák között a különbség. Kalondai Bálint nem utálta a bort és muzsikát; olyan emberekkel, mint a siléziai Simplicissimus, tartott barátságot, mely nevezett quidam földönfutó csavargó mestersége mellett «tárogató»-fuvással bolondította a világot; míg Kaczenreiter példánya volt a jóerkölcsű ifjaknak. Tíz éve, hogy idekerült Kézsmárkra, mint szegény tanuló fiu, azóta folyvást tisztességesen élt abból, a mit gyerekészszel tud valaki maga élelmére keresni. Maga a papi pályára készült, tehát theologiát tanult; de a mellett nagytiszteletű Frölich Dávid úr házánál mint «physicus inas» szolgált a physicum museumában; ezért szerette őt is nagyon a professor úr s már messziről őt szánta a szép Mikhál számára élettársul.

Kalondai Bálintnak az igaz, hogy nem is volt szüksége erre a nagy tudákosságra. Neki gazdag özvegyasszony anyja volt Kassán, a kitől majd, ha felserdül, át fogja venni az ősi üzletet. Csupán azért küldték fel Kézsmárkra a lycæumba, hogy mégis ragadjon rá annyi, hogy ha majd egyszer meg találják választani Kassán főbirónak, legalább annyit tudjon diákul, a mennyit boldogult édes atyja tudott, a ki szintén viselte azt a díszes hivatalt s a ki a deliquensre ki tudta mondani a «capite plectetur»-t, vagy a «hárum páltzárum» kegyelmes itéletét s aztán tudott correspondálni a császári generálisokkal, mind kalamárisból, mind ágyúból. Ágyúból jobban, mint kalamárisból. Bálintnak tehát elég volt az, a mit ő magának tanult.

De a Henriknek bizony nappallá kellett tennie az éjszakát, hogy dicséretesen megállhassa azt az exament, mely megelőzte pappá felszenteltetését, a mi nagy celebritással végbe is ment, s Henrik ott is első és kitünő maradt. Meg is kapta mindjárt a nagy-létai ekklezsiát, a mi épen üresedésbe jött, természetesen azon üdvösen bevett föltétellel, hogy a néhai lelkész özvegynek engedett kegy-év alatt a fizetésre és a parochia teljes használatára nem tart számot.

Ez ünnepélyes napon nagytiszteletű Frölich Dávid úr az új lelkészt meghivta magához ebédre, melyre ugyanekkor a superintendens és az esperesek is hivatalosak voltak.

Ebéd végeztével a szép Mikhálnak is szabad volt az asztalnál megjelenni; egyrészt azért, hogy a mai felséges lakomáért, melyet ő készített, a superintendens úr dicsérete által a konyhatűztől pirosló arcza még pirosabbá tétessék, másrészt pedig, hogy ő is poharat koczczintson az ifjú lelkészszel, megnedvesítvén ajkait annyi borfélével, a mennyit egy szemérmes hajadon úrvacsorája alkalmával szokott szürcsölni.

Mikor aztán a vendégek eltávozának, s a szép Mikhál a szolgálókkal elszedeté az asztalt, nagy gonddal elrakván a szekrénybe a sávolyos abroszokat és kendőket, az ősi czintányérokat és mázos cseréptálakat pedig felrakván rendben a tálasra, a professor úr a végzett munka után odabenn marasztá leánykáját.

Jó kedve volt a tudós úrnak: a szívderítő válogatott italoktól is, a vidám társalgástól is; meg még valami mástól is.

Pipára gyújtott és füstölt. Pedig még a reverendát sem vetette le, s azon nem szabad megérzeni a dohányfüstnek.

– Mikhál leányom, mondá ravasz komolyságot tettetve, még mai nap nem is végeztük a pensumunkat. Pedig «nulla dies sine linea!» Mit tesz az?

– Nap ne muljon vonal nélkül, felelt rá Mikhál.

– Vedd elő tehát exercitiumos könyvedet.

A leány engedelmeskedett szótlanul. A konyhában el volt végezve minden feladat: következett a tudomány. Leült és kezébe vette a tollat, a mit akkor kalamusnak neveztek.

– Hosszú ebéd után üdvös az elmélkedés, mondá a füstfellegen keresztül a tudós úr. Nem jó volna, ha mindennap így volna: «qui amat vitam longam, amet mensam brevem». Irjad le könyvedbe és fordítsd le.

Mikhál irt és fordított extemplo.

– «Ki szereti a hosszú éltet, szeresse a rövid asztalt.»

– Hát az olasz mit mond: «La cucina piccola fa la casa grande; La tavola é un ladrone segreto». Irjad le és mondjad, mi az?

A leány tollba mondta magának:

– «Kicsiny konyha teszi a házat nagygyá. Az étasztal a titkos tolvaj.»

– Petrus Nonus mondá ezt Fagiola Hugotiusnak, midőn az egy ebéd miatt elvesztett két várost. Hát még az a sok ivás! irjad le: «plures interierunt vinolentia, quam violentia». Hogy mondanád ezt magyarul?

– «Többet megölt a borivás, mint a bajvivás.»

– Megjárja. – Azonban rendkívüli napokon rendkívüli excessusok is előkerülnek, s a mai nap az volt. Egy lelkész lőn felszentelve – s egy leányzó lőn megkérve.

A szép Mikhál arczáról egyszerre eltünt a pirosság.

A tudós úr nagy füstöt támasztott maga körül s a füstfellegből bölcs mondatokat olvasott elő.

– Mit mond Dubravius? «Si qua voles apte nubere: nube pari.» «Nősülnöd, ha kivánsz, vedd a magadhoz illőt.» – Ambrosius pedig azt kérdezve, hogy mit keressünk a házastársnál? ekként felel: «Amorem, Morem, Rem.» – «Szeretetet, erkölcsöt, dolgot.»

Szép mondás! de a lány csak nem jegyezte azt fel a gyakorlatok aranykönyvébe.

– Ime a kérőnél megvan mind a három. Van szerelme, van jó erkölcse és van dolga. Nincs nagy dicsősége, csak lelkipásztor; miként én is csak az vagyok. De mint Macrobius mondja: «honores sunt, sicut flores». «A méltóság hullóvirág», s Drexelius Trismegistos szerint: «Sæpius ima petit, melius qui scandere novit». – «Gyakran a mélybe lehull, ki magasra kapaszkodik és nyúl.» Jegyezd föl azt könyvedbe, Mikhál leányom; mert aranymondás! Kérődnek szegénységétől se rettenj vissza. Cyprianus szerint: «paupertas dura; sed secura, et sine cura». – «A szegénység terhes; de csendes és gondmentes!» Vajha feljegyeznéd ezeket magadnak, Mikhál leányom.

A szép Mikhál pedig nem jegyezte fel az aranymondatokat, sem eredetiben, sem fordításban, hanem letette kezéből a tollat és azt mondá:

– Nem szeretem őt!

A nagytiszteletű úr visszahökkent. Ez paradoxon! Senkit sem szeretni: az lehet; de különösen egy embert nem szeretni: ez absurdum.

– Tudod is te, hogy mi az a szeretet? «Amantes sunt amentes», = szerelmesség: esztelenség. Mit nem szeretsz rajta? Hogy vereses haja van? «Homo rufus raro bonus; sed si bonus, valde bonus», – «veres ember ritkán jó; de hogy ha jó, nagyon jó!» – Vagy azt keserülöd, hogy idegen nemzetbeli? Lásd a bölcs Krisztina királynő azt mondá, hogy csak kétféle nemzetiség van a földön, mely különböző: «a kegyes emberek és az istentelenek». Ha most nem szereted, majd szeretni fogod; az olasz azt mondja: «amore non e senza amaro» – «a szeretet: keservvel telt». Minden jámbor leányt úgy kell a szülőinek erőszakkal eltuszkolni a háztól, szeretne otthon maradni inkább; később aztán megköszöni, hogy férjhez adták.

A szép Mikhál azonban a sok bölcs tanulmány által, de méginkább, hogy magánál hatalmasabb asszonyt nem ismert a háznál soha, annyira erős szivűnek nőtt fel, hogy ebben az egy dologban ellene mert mondani az atyjának és valamennyi versben beszélő görög és latin filozofusnak, s azt merte mondani a nagytiszteletű úrnak:

– De én nem mehetek ahhoz, a ki megkért tőled, mert nem szeretem. S nem szeretem azért, mert mást szeretek.

E szóra kihullott a hosszúszárú «phayca» a tudós szájából.

Ez «argumentum ad hominem». Emberre szóló indok.

– Te mást szeretsz? Hol vetted? hol láttad? hol beszéltél vele?

A leány lesütötte szemeit és nem felelt.

A tudós most már felállt és szigorú hangon parancsolá.

– Irjad emlékkönyvedbe ezt: «virginitas, dum aspicitur, inficitur!» – «A szűzesség a ránézés által bemocskoltatik!» Kinek engedtél te a szemedbe nézni?

– Senkinek, felelé Mikhál.

– Senkinek! Hát hol beszéltél te valakivel?

– Sehol.

– De ha te se szemmel, se szájjal nem szóltál senkihez, akkor hogy szerethettél meg valakit? Megvallj mindent. Tudod, hogy a legkisebb hazugság nagyobb bűn, mint a legnagyobb vétek, ha azt bevallják. Hogy szerettél meg egy férfit?

– Irás által!

– Neked irt valaki?

– És én feleltem neki rá.

– De hát hogy lehetett az? Házam éjjel-nappal zárva. Az utczára ki sem nézhetsz. – Nálam nélkül sehova nem jársz. A kertet mocsár őrzi: gyanus ember be nem jöhetett ide, ha csak a levegőből nem szállt le.

– Onnan szállt le: a levegőből.

– Kicsoda?

– A sárkány.

A tudós azt hitte először, hogy arról a sárkányról van szó, a kit Szent-György lovag nem elég tökéletesen ölt meg; hanem azután rájött az igazira.

– Papirsárkány?

– Igen is az. A vásártéren sárkányt eresztettek fel. Én sokáig bámultam azt. Egyszer aztán lecsapódott épen a mi kertünkbe s fennakadt egy almafán. Én odamentem, hogy levegyem s a mint a kezembe vettem, akkor látom, hogy tele van az irva versekkel, a mik hozzám beszélnek: és azok olyan szépek voltak, hogy én azt ki nem tudom mondani.

– Profánus «virágdalok!» mikre azt mondja Macrobius: «Ignibus iste liber, quod ipse sis ignibus liber». «Tüzbe az ily könyvet, nehogy hulljon tüzben a könyed!» – De hát mért hiszed, hogy azok az orczátlan dalok te hozzád voltak irva?

– Nem voltak orczátlan dalok. Ha azok lettek volna, eldobtam volna őket. Szép, hűséges költemények voltak. Föléjük volt irva mindenüvé a nevem; s Mikhálnak nem hinak rajtam kívül több leányt. Én megpróbáltam rájuk felelni.

– Felelni? Hogyan?

– Hát a mit irtam, azt az irott felével befelé fordítva ráragasztottam a sárkányra s azután a rajta maradt spárgánál fogva a sárkányt megint felbocsátottam s eleresztettem a levegőbe.

– De hátha nem az kapta meg, a kié volt?

– De bizonyosan az kapta meg, mert másnap a viszonválaszt is megküldé.

– Megint a sárkány által?

– Nem. Másnap a «balom» által irt hozzám levelet.

Ez a balom egy nagy léggel tölt lapda volt, melynek belsejét felfujt marhahólyag képezé, külseje pedig borjubőr volt: azt a fiatalok athletai mulatságaikban ököllel megsujtva szokták a légbe felröpíteni.

– Értem! Értem! A nebulo beledugta a levelet a balom borítékába, egy ütéssel átröpíté a kertedbe: te kivetted belőle a levelet, helyére tetted a viszonválaszt s visszaröpítetted azt.

Hogy ilyen esetről se Theoprastus, se Trismegistos nem gondoskodtak előre!

Ime egy szerelmes levelezés posta nélkül!

– S mennyire mentetek ezzel a levelezéssel?

– Megigértük egymásnak, hogy örökké hűségesek leszünk mind a sirig.

– Itt van ni! Hát mit ér minden zár és lakat? és minden emberi bölcseség és mathematika. Tehát te eligérted a kezedet atyád tudta nélkül? Nem tudod-e, hogy protestánsoknál a szülői beleegyezés megkivántatik a házassághoz, a nélkül minden eljegyzés érvénytelen és semmi copulatió végre nem hajtatik?

– Hát az, a ki te tőled kérte a kezemet, hozott engedélyt az atyjától arra, hogy engem elvehet?

– Neki nincs atyja: ő árva gyermek.

– Te mondád, hogy a legkisebb hazugság nagyobb bűn, mint a bevallott vétek maga. Ő hazudott. Neki atyja van. Gazdag ember. Magas állású úr.

– Ki mondta ezt neked?

– Hát a sárkány, és a balom. Ő eldicsekedett ezzel egy barátjának s nekem elmondták azt az égi posták.

Most aztán meg volt fogva a nagytiszteletű úr, mint a hogy megfogják a boszorkánylábbal az árva ördögfiucskát. Ez ellen a replika ellen nem lehetett mit mondani.

– No ez iránt kérdőre fogom őt vonni holnap s addig a vallatást félbeszakítom. Akkor következni fog a punctum de utri: «kinek hiják azt a másik alattomos csábítót?» És most Mikhál leányom huszonnégy órai szobafogságba.

Ezen végződött a nagy örvendetes ünnepélyességű nap, melyen Kaczenreiter Henriket pappá fölszentelték.

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings