← Table of contents
Hétfalusi csángó népmesék; Magyar népköltési gyüjtemény 10. kötet

6. A korhely katona.

Reading edition

Volt, hol nem volt, hetedhét országon ës túl, a hol a tetűt és a bolhát rézpatkóval verték, volt egy gazdag ember, a kinek volt három fia. Mind a hármat elvették katonának. Kettő jól viselte magát, de a legküssebb nagyon korhely volt. A nagyobból kapitány lett, s a közepsőből főhannagy, de a küssebb örökké bé volt zárva, mert nagyon korhely volt.

Ezt a két bátyja nagyon szégyenlette. Kitaláltak ők egy ördöngős helyet, oda küldték vártára, hogy ott pusztuljon el. De ő azzal nem törődött semmit. Kiállott posztra, húzott egy várat magának, közephelyré egy keresztet, s rëá állott. Éjjel tizenegy órakor mán az ördögök mentek tüzes lovakkal, tüzes szekerekkel, de ő a kereszten állott, s meghaltolta.

– Halt, ki vagy, mert minyát meglőlek!

Az ördögök mëgjedtek és adtak neki egy zacskót, a kiből az arany sohse fogyott ki.

No ott elvette a zacskót és elment haza és még nagyobb korhely lett belőle. Mindegyre egy szeretejével csak kártyázott, s hogy látta (a szeretője), hogy a pénzt semmiképen se tudja elnyerni, megrészegítette és elvette a zacskót tölle.

No mán most nagy szomorán hazament, megint csak bézárták. A két bátyja még jobban haragutt rëa. Kitaláltak még egy nagyobb ördöngős helyet, oda küldték, de ő megint semmit nem törődött, hanem pipára gyújtva kiállott, várat csinált magának, egy keresztet beléje s rëa állott. Megint, hogy látja, hogy megint mennek az ördögök, meghaltolja. Az ördögök mëgjedtek, megint adtak neki egy kalapot. Hogyha felteszi, ehetik s ihatik, nem látja meg senki, hogy ki van benne.

Elveszi a kalapot, elmënyën a szeretejéhez, s mind ott ëtt vélle. Egyszer, a mind a húst kivette a tálból, leesett, s mikor lehajolt utána, kiesett a kalap a fejéből. A szereteje meglátja, megöleli, kérdezi, hogy miféle kalap.

– Jaj, e ujan kalap, hogy a ki a fejébe teszi, ehetik s ihatik, mert nem látja meg senki.

Megint jól megitatta, hogy megrészegedett a legény s a kalapot elvette.

No most mikor haza ment, megint bézárták a bátyjai s kitudtak még egy hétszerte ördöngősebb helyet s oda küldték ki posztra.

Megint elmënën, de most ës egy várat csinált magának, beléje egy keresztet s rëa állott. Mikor mentek az ördögök, meghallotta őköt. Az ördögök mëgjedtek s adtak neki egy dobot. A hányat üt, annyi regement katona jő ki belölle. S a másik felét ha üti, a katonák megint visszamennek.

No most mán a dobot elvette, s vígan haza ment. Elment a szeretejéhez s a dobot megütötte, annyi katona jött ki belölle, hogy a szemével nem lepte bé. Poroncsolta, hogy a házat ágyúkkal szaggassák ëssze. Mëgjedëtt a szereteje, megigérte, hogy a zacskót és a kalapot visszaadja. Aval elvette a zacskót meg a kalapot, s a dobnak más végére ütött hármat-négyet, s a katonák ismét eltűntek.

No most mán újra mulatni kezdtek, s a szereteje addig itatta, hogy úgy megittasodott, hogy elaludt. Akkor elvette a szereteje a dobot, el a zacskót s el a kalapot. Most mán, mikor felëbredëtt, nem volt se zacskó, se kalap, se dob.

Megbúsúlta magát a legény, s a nagyobb bátyjának, a kapitánynak, ellopta a lovát. Elment a nagyvilágba. Addig ment, hogy zöldet, vereset látott a szemével, úgy megehűlt. Akkor az ördög elejébe állott ember képében, és azt mondta neki:

– Poroncsolj nekem háromfélét, hogy megteljesítsem. Ha meg tudom teljesíteni, akkor az életed az enyim. Ha nem tudom teljesíteni, akkor adok neked egy ujan sapkát, hogy a világon a mit gondolsz, minden előtted termik.

Kapja magát a katona, megcsinálják a szerződést. Legelsőbe is azt mondja a katona:

– Én nagyon éhes vagyok. Legyen inni, enni való elég itten nékem ës, meg a lovamnak ës.

No ezt az ördög egy szempillantatra eléteremtette. No akkor az ördög azt mondta:

– Mi lesz a második kivánságod?

Azt mondja a katona:

– Itt alábbacska vagyon egy mély sáncz. Én a lovammal keresztülszöktetek, s míg keresztülszöktetek, addig a lovamról a patkót húzd le és üss új patkót rëa.

Ezt ës az ördög egy szempillantatban megteremtette.

– No most mi lesz a harmadik, mert kettőt már megteljesítettem?

De a katona semmit se törődött, csak kisirítette a bauszát és azt mondta:

– Itt van megint egy sáncz, azon ës keresztülszöktetek. A lovam f...... egy nagyot, fogd meg, csinálj belölle egy arany patkót és azt verjed a lábára.

No mán ezt nem tudta csinálni, és a katona megnyerte a sapkát. – De hogy szovam ne felejtsem, megmondta az ördög, hogy a sapkát a fejéből soha le ne tegye. – S az ördög azonnal eltűnt onnan.

Felül a katona a lovára, ment, mendegélt, elért a mezőben egy kutat, a kibe egy sánta koldus nézegetett belé. De az az ördög volt koldus képében. S kérdi a katona:

– Mit nëzsz, ó te koldus, ebbe a kútba?

Azt mondja a koldus:

– Egy nagy zacskó aranyat beléejtettem a kútba. Ha valaki kivenné, felét annak adnám.

Kapja magát a katona, levetkezik tiszta csóréra, hogy ő bémënyën a kútba. Bé ës ment, addig a koldus felöltözött a katonagunyába, feltette a sapkát, felült a lóra és elnyargalt vélle. A katona, mikor kijött, nem volt se ló, se gúnya. Mit csináljon ő most?

Egy kicsi tó volt, beléheverészett, mind a disznyó. Estefelé meglátja, hogy valami kereskedők disznyókat hajtnak arrafelé s azok ës mellé feküsznek. Mikor a kereskedők a disznyókat kiköltették a tóból, a katonát négykézláb béhajtották a városba s egy kórcsomában szállást kértek. A disznyókat egy kertbe rekesztették, s a katona addig abba a szobába, a hol a kórcsomárosné lakott, bébújt az ágy alá.

De hogy szovam ne felejtsem, a kórcsomárosnénak egy szereteje volt. S a kórcsomárosné annak jól készített, bort mézelt, malaczot ës sütött. Mikor legjobban ennének, hazajő a kórcsomáros. Mán most a szereteje mëgjedëtt, mert hogy szovam ne felejtsem, mëszáros volt a szereteje. Azt mondja a kórcsomárosné bújjon bé az ágy alá, ëppen a hol a katona volt. Azt mondja a kórcsomárosné:

– Ha uram elaluszik, csak a szoknyámat rántsd meg, s én adok enni eleget.

Most mán, hogy elbújt, a kórcsomárosné kinyitja az ajtót. Azt kérdi (az ura):

– Van-é, hogy mit egyem, mert nagyon éhes vagyok.

Azt mondja a felesége:

– Nincs biz itt semmi, mert nagyon beteg voltam.

– Sebaj – mond a kórcsomáros – a mit kapok, eszem, mert nagyon fáradt vagyok.

S azzal lefeküdt s minyátt elaludt. De a katona kinyúl az ágy alól, megrántja az asszonynak a szoknyáját, s a kórcsomárosné rögtön ad jó süteményeket s jó borokat.

Jól ëtt s ivutt a katona, akkor elkezd fütyűlni s énekelni a katona. Azt mondja a mészáros:

– Ne fütyűlj, s ne énekelj, mert odaadom az ingemet.

– No csak add ide.

Addig fütyűlt, hogy minden gunyáját odaadta a mészáros, csakhogy hallgasson. Mikor mán felöltözött jól a mészáros gunyájába, kibújt az ágy alól, nagy kopogtatva kiment, s a kórcsomárosné az ajtót bézárta, mert azt tudta, hogy a szereteje ment ki.

No most mán a katona kereste a zsebében, hogy mit talál, s kapott (talált) száz forintot. Reggel még elig virradott meg, s odament a kórcsomárosnak az ablakja alá, kopogtatott:

– Aluszik-é kórcsomáros úr?

A kórcsomáros azt felelte:

– Aluszom ës, nem ës.

– No csak keljen fel, nyissa ki az ajtót, mert valamit akarnék mondani.

Kinyitja a kórcsomáros az ajtót, s bémënyën a katona, kér egy iccze bort. Azt mondja a kórcsomárosnak:

– Itt a maga házában késértet van.

Mëgjed a kórcsomáros, azt mondja:

– Ha úgy ki tudja űzni, hogy én ës meglássam, hát a mit kér, azt adok.

No a katona ígéri, hogy ki fogja hajtani, ha ad hatszáz forintot. Csak azt mondja, hogy van-é köleskásájuk? Egy nagy üsttel főzni kell, s mikor leginkább főne, hát akkor egy szakácskalánt adjanak neki, s a kórcsomáros álljon az ajtóba, hogy nëzhesse meg, ha ő a késértetet kihajtja.

A mészáros mindent hallott. Úgy reszketett, mind a kit a hideg ráz, hogy mi fog vélle történni.

No mán most a kása, mikor legjobban főtt volna, odaállítja a kórcsomárost az ajtóba, az ajtót kinyitják, és a főtt kását az ágy alá a szakácskalánnal amúgy hányja bé. Addig hányja, hogy tovább a mëszáros nem tűrheti, csórén kifut az ágy alól. S úgy mëgjed a kórcsomáros, hogy az ajtóban elesik, s a mëszáros máig ës fut, ha meg nem állott. Holnap legyen a kietëk vendége.

(Veres István, Pürkerecz.)

Explore with AITake your curiosity a little further.

Reading settings