17. Az ezeregyedik.

Volt egyszer egy öreg király, annak nem volt egy gyermeke se. Mimmerén búslódott a királynéval, mért nincs nékik vaj egy gyermekük. Hát ők bőjtöt fogadtak, hogy bőjtölnek, hogy adjon az isten nékik vaj egy gyermeket. Hát elmënyën a király egy pénteken a hivura, hogy hozzon fuszujkát. Mártott a rostával fuszujkát, és gondolja magában, ha néki az isten annyi gyermeket adna, ahány szem fuszujka van a rostában. Hát ott hëzzafogott és a fuszujkát megolvasta. Hát talált ezeregy szemet. Mikor bément a házba, hát volt ezeregy gyermek, és ő jettibe eldobta a rostát és elfutott az erdőbe. Mëgjedëtt, hogy annyi gyermeke lett oan hirtelen.

No felnőttek a gyermekek, mindig kérdezték az anyjuktól, hogy há nékik nem volt édes apjuk? Az anyjuk, mivel nem tudta, hogy merre van, azt mondta, hogy nekik nincsen apjuk. De a legküssebb, az ezeregyedik, at tátos volt. Mikor húsz évesek lettek a legények, azt mondta az édes anyjának:

– Má most tudja meg, hogy mënyëk az apám után.

És elment az erdőbe, s az apját megkapta és hazavitte a palotába.

Azt mondta az apjuk:

– Most házasodjatok meg, mert elég nagyok vattok.

De azt mondta a legküssebb, a tátos:

– Mü addig nem tudunk megházasodni, míg édes apánk oan embert nem keres, akinek ezeregy leánya van. Mü azokkal tudunk csak megházasodni.

Az apjának csáltatott vasbocskort, és adott néki vaspálczát a kezébe. Azt mondta, addig haza ne jőön, míg nem talál oan embert, a kinek ezeregy leánya vagyon.

Az öreg király vándorolt három évig, és oan embert nem kapott, kinek ezeregy leánya legyen. Haza ment és azt mondta a fiának:

– Házasodjatok meg, mert egész világon oan embert nem lehet kapni, a kinek ezeregy leánya legyen.

De még egy útra elküldte a legküssebb fia, és akkor megkapta az öreg király, hogy vagyon egy papnak ezeregy leánya. Hazament, és mondta a fiának:

– Most házasodjatok meg, mert megkaptam a feleségeteket.

Azzal csáltatott ezeregy kucsit és a bátyjai mind elmentek a leányok után. Ő maga az édes apját küldte maga helyett a legküssebb leány után, hogy ő odahaza marad, hogy csáltasson ezeregy kastélyt, míg a bátyjai megérkeznek a fejérnépekkel, és a legküssebb leányt az édes apja hozza a maga kucsijában.

Igy hát az ezer legény elindult ezer kucsival a feleségük után. Mikor ën nagy kerten mentek volna keresztül, el volt zárva az út előttük, hogy seholt el nem tudtak kerülni. A kőkerítésnek volt egy kapuja és emellett állott egy tërpe emberke. Azt mondta a királynak:

– Addig nem tudtok menni, míg a reménységedet nékem nem adod. – Mivel a királynak a legküssebb fia volt a reménysége. De a király ezt nem tudta, és véletlenül odaajándékozta. És elmentek, s a paptól a leányokat elvitték. Az öreg király a legküssebbet a maga kucsijában vitte, mivelhogy a legküssebb fia odahaza maradt. De mikor fele úton mentek, hát mán a legküssebb fia ment szembe, mert ő tudta, hogy az édes apja őt az ördögnek ajánlotta. Azt mondja az édes apja:

– Hoa mégy, fiam, mert hozom a feleségedet.

Azt mondja az édes apjának:

– Vigye haza az én feleségemet. Mindegyiknek a palota készen van, kiki szálljon bé a maga feleségével együtt. A legküssebb leányt, az én feleségemet tartsa magánál, mert ingemet az ördögnek adott, mikor a kapun keresztül mentek, és én mennem kell a pokolba. De onnat ës kiszabadulok, és jól kapjam a feleségemet.

Azzal hazamentek a bátyjai, kiki a maga szobájába vitte a feleségét. De mivelhogy soká maradt el a kicsi királyfi, az ő feleségét libapásztornak tették ki a mezőbe.

Elmënën a kicsi királyfi az ördöghöz, mivelhogy akkor csak egy ördög volt a világon, és béköszön hëzza:

– Jó napot, nagyapám.

Az ördög kést hajított utánna és azt mondja, néki:

– Mondjad: jó napot, édes apám.

Azt mondja a kicsi királyfi:

– Nem mondom addig, míg meg nem fërëdsz egy kád tébe (tejben).

Az ördögnek tetszett a fërëdés s azt mondta, nem bánja, ő mëgfërëdik. A királyfi megtöltött ën nagy kádat tével, és akkor bément az ördöghöz és azt mondta az ördögnek:

– Volt magának egy lova vaj egyszer. Meg van-é a kantárja?

Azt mondja az ördög:

– Valahol a füstön megkapja.

Elment a királyfi és csakugyan megkapta a kantárt. Aval a földhöz ütött, és a tátos ló kijött a földből. Akkor azt mondja a lónak a királyfi:

– Fújd meg a tejet, hogy főjön a kádban.

A ló csakugyan belefújt a tébe, hogy az igazán főtt a kádban. Azt mondta most a lónak:

– Fújd meg a tetején, hogy csak kissé legyen meleg, de alatta főjön a kádban a té.

Akkor bément az ördöghöz és azt mondta neki, hogy mán készen van, jőjön fërëdőre. Az ördög kiment és látta, hogy csak gyenge meleg a té, és beleugrott a tébe, a kádba. Akkor azt mondta a királyfi a lónak:

– Fújd meg a tejet, hogy főjön igazán.

És az ördögöt megfőzte és kiszedte a csontjait és ësszetörte mozsárban és a szélnek eresztette. Abból minden morzsából egy ördög lett, s azután lett a nagy pokol.

Ekkor felült a tátos lóra és hazament az édesapja házához. A kis leány, az ő felesége, őrzötte a libákat a mezőn, és ő az ostorával egy ütésre tizet lecsapott. A kis leány sírt, hogy azért a bátyjai meg fogják ölni. Azt mondta a királyfi:

– Ne búsulj, mert nem lesz bántásod.

Aval hazament a leánynyal. Azt mondta a bátyjainak:

– Én palotát csináltam néktek, az én feleségemet rátok bíztam, tü pedig libapásztornak tettétek, engemet ördögnek adtatok, de onnét ës kiszabadultam, de nektek most pusztulni kell!

Azzal a lovával elfuvatta a palotákat, hogy csak a poruk maradt a helyén. Az öreg király pedig királyságát neki adta, és máig ës élnek, ha meg nem haltak.

(Fejér M. György, Pürkerecz.)